Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Reggel 7:59

Horváth József György

2017.03.10. 07:59

Baltás támadás történt Düsseldorfban; az IMF most Magyarországot dicséri; Tusk marad az Európai Tanács élén. A nap legfontosabb hírei.
Baltás támadás történt Düsseldorfban

Több embert baltával sebesítettek meg csütörtök este a düsseldorfi főpályaudvaron. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre a támadást követően. A beszámolók szerint kiürítették a pályaudvart. Egyelőre a támadó kilétéről, indítékáról, valamint a sérültek pontos számáról sem tudni semmi konkrétumot. A Bild információi szerint legkevesebb 5 ember – köztük egy 13 éves kislány – sebesült meg a támadás során, egyikük állapota súlyos. Egy helyszínen lévő rendőr a Focus Online-nak megerősítette, hogy az egyik feltételezett elkövetőt elkapták.

Az IMF most Magyarországot dicséri

Kedvezőnek tartja a magyar gazdaság középtávú kilátásait, de a kockázatokra is felhívja a figyelmet a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon tárgyaló delegációja. Megállapításuk szerint bár több egymást követő év erős gazdasági növekedése után tavaly 2 százalékra lassult a hazai össztermék (GDP) növekedése, de idén már mintegy 3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, a foglalkoztatottság tovább nő, a bérek és a nyersanyagok árának emelkedésével pedig fokozatosan felpörög az infláció. Úgy vélik, Magyarországban rengeteg potenciál van, lehetőség van egy növekedésbarát fiskális konszolidációra. Hozzátették, hogy a kiadások minőségének és a bevételek összetételének javítására kell összpontosítani.

Tusk marad az Európai Tanács élén

A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az Európai Tanács elnöke 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakban. Az elemzők már biztosra vették Tusk újraválasztását, bár a lengyel kormány nemrégiben jelentette be, hogy Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő személyében ellenjelöltet indít az Európai Tanács élére. Igaz, utóbbi váratlanul visszalépett. A szavazáson a 28 tagállami vezető közül 27-en Tusk mellett tették le a voksukat, köztük a magyar kormányfő.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére