Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán: "Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára állt"

Horváth József György

2017.06.12. 13:59

Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben napirend elõtti felszólalásában tájékoztatta a Házat a Nemzeti Konzultáció eredményeirõl.

Az eddigi legsikeresebb nemzeti konzultáció"

– mondta a miniszterelnök, aki szerint a konzultáció egy olyan alap, amire demokráciát lehet és szabad építeni. Orbán szerint fontos, hogy az emberek ne csak négyévente egyszer mondhassák el a véleményüket. A miniszterelnök elmondta, hogy a konzultációval egyetértési pontokat akartak kialakítani, hogy az emberek és a kormányuk közösen cselekedhessen.

Az eddigi konzultációk sikerével kapcsolatban elmondta, hogy az utóbbi években a konzultációk segítségével sikerült megfékezni az árakat, munkát adni az embereknek, sikerült emelni a béreket, és a gazdasági növekedés ösvényén elindítani az országot.

A komoly dolgok a mélyben formálódnak. Lassan és megfontoltan. Ebből szellemi, politikai és akcióegység formálódott, mely közös cselekvésre sarkall"

– mondta a miniszterelnök, majd hozzátette:

Mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk."

Orbán Viktor ugyanakkor jelezte, hogy még mindig vannak olyanok, akik populizmusnak bélyegzik az emberek megkérdezését.

Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett"

– idézte a miniszterelnök Kossuth Lajos szavait.

A kormányfő pozitívan értékelte, hogy az emberek egyre jobban érdeklődnek a közügyek iránt. "Van véleményük és hangot is adnak nekik" – emelte ki Orbán Viktor.

Az első Nemzeti Konzultáció 2011-ben kezdődött az alaptörvényről, majd jött a szociális konzultáció. 2012-ben indult a gazdasági konzultáció, aztán 2015-ben a bevándorlásról kérdezték meg az embereket, idén pedig az unióról. A nemzeti konzultációk után került sor a rezsicsökkentésre, az állami segítségnyújtásra a devizahiteleseknek, a bankok elszámoltatására és a munkahely védelmi akciótervre.

Az eddig legsikeresebb konzultáció az idei, melyet 1 millió 605 ezren küldtek vissza, ezekből eddig 1 millió 400 ezer ívet dolgoztak fel.

Orbán Viktor ismertetve a konzultáció eredményét elmondta: a konzultációban résztvevők azt akarják, hogy korlátokat szabjanak a bevándorlást segítő szervezetek tevékenységének, korlátozzák az embercsempészetet, valamint a bevándorlást népszerűsítő szervezeteket. A magyar emberek átláthatóságot akarnak, a külföldi és külföldről pénzelt NGO-k vállalják, hogy melyik szervezet megbízásából és miért tevékenykednek Magyarországon.

Brüsszel fordítva ül a lovon. Nem engedhetjük meg hogy Brüsszel átvegye az irányítást. Ne szóljon bele az adók a bérek és a rezsi meghatározásába"

– jelentette ki Orbán. A miniszterelnök szerint az unióban fel vannak háborodva a konzultáció jelszaván, hogy  "állítsuk meg Brüsszelt".

Mi nem akarunk nagyobb hatalmat adni Brüsszelnek."

A miniszterelnök elmondta: Magyarország a hatályban lévő európai szerződést védi, az eredeti munkamegosztással. "Ma is hívei vagyunk az uniónak, és az eredeti európai tervnek. Brüsszel váltott gúnyát. Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll" – utalt arra, hogy az Európai Parlament még a független magyar bíróságok működését is befolyásolná, hogy felmentsék Ahmed H-t, a röszkei terroristát, akit 10 év börtönbüntetésre ítéltek.

Ha valaki segíteni akar, akkor a segítséget vigye oda, ne a bajt hozza ide"

– mondta a kormányfő, reflektálva az elhibázott európai migrációs és menekültpolitikára.

Arra kérte a képviselőket, hogy a magyar emberek oldalára és a ne a Soros-maffia mellé álljanak.

Aki ismeretlen hátterű migránsokat telepítene be, az a magyar emberek érdeke ellen cselekszik."

 

Orbán Viktor elmondta, hogy amíg ő a miniszterelnök, a kormány elutasítja a kvótákat és a határzár is állni fog.

Megvédjük a nehéz munkával elért sikereinket. Nem hagyjuk, hogy Brüsszel elvegyen nemzeti jogainkból."

Orbán szerint Magyarország védelme nem ideológiai kérdés. A bőrünkre megy a játék. Jelentős gazdasági sikereket  értünk el. Van, ami veszélybe kerülhet, van amit meg kell védeni.

Magyarország pályára állt, ezeket az eredményeket nemzeti alapon, nemzeti érdekeken alapulva értük el.

A sikereket sorolva, a miniszterelnök elmondta: 7 év alatt sikerült megágyazni a munka alapú gazdaságnak, nálunk emelkedett legnagyobb mértékben a minimálbér. 13 százalékkal nőtt az átlagbér a gazdaságban, a minimálbér és a garantált bérminimum 15 százalékos emelése is magáért beszél.

Nem fogadhatjuk el, hogy a jövőnket, Washingtonban, Moszkvában vagy Brüsszelben hozzák meg."

A terrortámadások kapcsán a miniszterelnök elmondta: Európa első számú kihívása a népvándorlás lesz a jövőben is.

A kormányfő jelezte, hogy a lázadás elérte Franciaországot is. Szeptemberben a német választások után a két európai nagyhatalom Európa átalakítására tesz majd kísérletet, ami nem tudni még, hogy kedvezni vagy ártani fog a magyar nemzeti érdekeknek. Ezért kijelentette:

a nemzeti konzultáció a legjobb ütemben történt és a legjobbkor ütötte le azokat a jelzőkarókat, ahol Magyarországnak állnia kell."

Felszólalása végén a miniszterelnök megköszönte a magyaroknak a részvételt a konzultációban.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére