Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Milliárdos üzletet kötött a brit és a török kormányfõ

Kékes Viki

2017.01.28. 22:58

Miniszterelnökként elsõként látogatott Ankarába Theresa May.
ANKARA, 22:58

Első hivatalos látogatásán Theresa May brit miniszterelnök előbb Erdogan elnökkel, majd Yildirim kormányfővel tárgyalt a török fővárosban. A két ország egy 100 millió fontos – több mint 36 milliárd forintos – védelmi szerződést is aláírt — írja az MTI.

A brit miniszterelnök a  török államfővel folyatott szombati megbeszélése után azt mondta, hogy büszke arra, hogy országa kiállt Törökország mellett demokráciájának védelmében. Theresa May ugyanakkor kiemelte, hogy fontos, hogy Ankara fenn is tartsa azt az emberi jogok iránti kötelezettségek teljesítésével és a jogállamiság fenntartásával.

Erdogan elnök a találkozó után azt közölte, hogy May-jel a két ország közötti védelmi ipari együttműködésről egyeztetett. Hozzátette, hogy szeretné a Nagy-Britanniával folytatott éves kereskedelem értékét 20 milliárd dollárra növelni a jelenlegi 15,6 milliárd dollárról. A török államfő jelezte: Ankara és London viszonya az elkövetkező időszakban nagyon más lesz.

Theresa Mayt — a több mint három órás — találkozó után Binali Yildirim török kormányfő is fogadta. A két miniszterelnök közösen jelentette be, hogy London és Ankara 100 millió font — több mint 36 milliárd forint — értékű védelmi szerződést írt alá török harci repülőgépek közös fejlesztéséről. May üdvözölte a szerződést, amely szerinte arról tanúskodik, hogy 

 

Nagy-Britannia hatalmas, globális kereskedő ország, és nyitottak vagyunk az üzletre."

Binali Yildirim bejelentette, hogy Ankara és London szabadkereskedelmi megállapodást szándékozik kötni, miután Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból. Megfigyelők szerint a brit kormányfő törökországi és az azt megelőző washingtoni látogatásán kereskedelmi megállapodások tervét vázolta fel, jelezve, hogy általuk erősíteni kívánja alkupozícióját az uniós kilépésről szóló tárgyalásokon.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére