Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Már biztos, hogy nem elmebeteg a Teréz körúti robbantó

2017. május 15. 08:58

Ez azt jelenti, hogy büntethető.

A Teréz körúti robbantás gyanúsítottja kétszer esett át elmeorvosi vizsgálaton. A második vizsgálat most fejeződött be. Az orvosszakértők ezúttal sem találtak büntethetőséget kizáró okot, így az ügy vizsgálata vádelőkészítési szakaszba léphet – értesült a Magyar Idők.

P. Lászlót a második elmeorvosi vizsgálat után visszaszállították a Venyige utcai börtönbe az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI). A gyanúsítottat ismét megpróbálták szóra bírni, de nem akart beszélni. Még a nyári ítélkezési szünet előtt sor kerülhet az iratismertetésre és a vádemelésre.

A 24 éves férfit előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal való visszaéléssel vádolják. Tettéért akár életfogytiglani fegyházat is kaphat.

P. László márciusban három napon keresztül vallott tettéről. Beismerte, hogy ő robbantott szeptember 24-én este a fővárosi Teréz körút–Király utca sarkán. Egy rendőrnőt életveszélyesen megsebesített, akinek férfi járőrtársa is súlyosan megsérült. A rendőröknek elmesélte, hol vásárolt a robbanószerkezethez szükséges alkotóelemeket, elektronikai alkatrészeket, valamint elárulta, hogy hol, mi alapján és hogyan állította össze a bombát, amelyet szögekkel is kiegészített. A robbanóanyagot többször is kipróbálta.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Elárulta azt is, hogy miként választotta ki a helyszínt, amit korábban többször is felmért. Bevallotta, hogy véletlenszerűen választotta ki a két gyalogos rendőrt, nem ismerte őket. Nem az adott rendőrök ellen szólt a támadás. A rendőr, mint az államnak a képviselője volt a kiszemelt célpont. Hozzátette, hogy soha nem volt gondja az erőszakszervezetek egyikével sem. Harmadik napon a vallomását hirtelen félbehagyta.

A gyanúsított nem árulta el, hogy miért követte el a merényletet. Zárkózottá és egyre feszültebbé vált, majd március 31-én dühöngeni kezdett a cellájában, összetörve a berendezés egy részét. Ekkor szállították át az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, hogy  ismét megvizsgálja egy elmeorvos. Április 20-án döntöttek az előzetes letartóztatásáról, amikor további három hónappal meghosszabbították ellene a kényszerintézkedést.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Elfogtak egy brit ISIS-terroristát Szíriában

A bevándorlókkal teli Birminghamből négy éve költözött Szíriába az a férfi, akinek az elfogásáról készült felvételt vasárnap hozták nyilvánosságra.

Megint át kell rajzolni Európa térképét?

Megint át kell rajzolni Európa térképét?

amerika, london, párizs

Svájcban van egy kis olasz exklávé. Úgy hívják: Campione d'Italia. A kaszinóváros eddig Olaszországhoz tartozott, ám nemrég csődöt jelentett a kaszinó, emiatt pedig felmerült, hogy csatlakoznának Svájchoz.

Ujhelyi István saját magát hazaárulózta le 2015-ös nyilatkozata alapján

Ujhelyi István saját magát hazaárulózta le 2015-ös nyilatkozata alapján

kinyílott a pitypang

A szocialista politikus a Soros-Sargentini-jelentés kapcsán azt hangoztatta, "hazafias" kötelességből védte meg a magyar embereket Orbánnal szemben, és ezért szavazta meg a jelentést. Fura, hogy 2015-ben még teljesen mást mondott, olyannyira, hogy három évvel ezelőtti nyilatkozatai alapján ma Ujhelyi István is hazaárulónak gondolná Ujhelyi Istvánt.

Durva lejtmenetben Merkelék hitelessége

Durva lejtmenetben Merkelék hitelessége

amerika, london, párizs

Már megbánhatták a kormánykoalíció vezetői, hogy kipaterolták Hans-Georg Maassent, a német belügyi hírszerzés (BfV) vezetőjét.

Így robbantja rá Orbán Viktor a valóságot Európára

A salzburgi találkozón kérdezték a magyar miniszterelnököt arról, mi a megoldás a bevándorlásra. Orbán Viktor nem futott fölösleges köröket a válasszal.

Szijjártó: Magyarország kemény, de arányos választ fog adni, ha az ukránok kiutasítják a beregszászi konzult

Szijjártó: Magyarország kemény, de arányos választ fog adni, ha az ukránok kiutasítják a beregszászi konzult

kétharmad

Ha az ukrán fél konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban remélhetőleg el lehet kerülni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

ENSZ menekültügyi főbiztosa: nincs semmiféle migrációs válság Európában

ENSZ menekültügyi főbiztosa: nincs semmiféle migrációs válság Európában

amerika, london, párizs

A főbiztos, Filippo Grandi szerint Európában nincs semmiféle migrációs válság, az európai politikusoknak pedig "nem kéne civakodnia néhány hajó miatt", utalva itt a migránsokat taxizó hajókra.

Nincs panasz Duterte teljesítményére

Nincs panasz Duterte teljesítményére

amerika, london, párizs

Bár a nemzetközi sajtó elég sokszor támadja a Fülöp-szigeteki elnök drogellenes háborúját, a filippínók mégis elégedettek Rodrigo Duterte lépéseivel.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére