Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Macron köszönetet mondott a magyar államfõnek

Horváth József György

2017.11.02. 20:28

Emmanuel Macron válaszlevélben mondott köszönetet a magyar államfõ éghajlatvédelemre vonatkozó javaslataiért, egyúttal üdvözölte Áder János elkötelezettségét a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Áder János augusztusban fordult levében Emmanuel Macronhoz, amelyben azt írta: szubnacionális szervezetekkel javasolja bővíteni a párizsi megállapodáshoz csatlakozók körét. Egyúttal azt kérte a francia politikustól, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy ezen szervezetek már az idei  nemzetközi klímavédelmi találkozókon is érdemi szerephez juthassanak. A köztársasági elnök javaslatát korábban António Guterres, az ENSZ főtitkára is támogatta. 

Emmanuel Macron válaszában – amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható – úgy fogalmazott: egyetért a magyar államfővel, hiszen mint írta:

jómagam is szorgalmazom az egyezményben foglaltak gyors és hatékony megvalósítását".

Az éghajlatvédelemre irányuló cselekvés határozottsága azon is múlik – ahogy azt Áder János is megállapította –, hogy mennyire vesz részt benne a civil társadalom egésze, beleértve a szubnacionális szervezeteket is. Franciaország több programmal is támogatta ezt a törekvést, emellett két megbízottat jelöltek ki annak segítésére, hogy a civil társadalom részt vehessen az éghajlatváltozással kapcsolatos munkában – áll a levélben.

E vonatkozásban lényegesnek tartom a szövetségi államok, a tartományok és a városok hozzájárulását, amelynek nagyobb mértéket kell öltenie, ha meg akarunk felelni az éghajlatváltozás által támasztott kihívásnak"

– folytatta levelét a francia elnök, rámutatva: Franciaország is arra törekszik, hogy emellett a civil társadalom egészét bevonja a részvételbe. Beszámolt arról is, hogy a 2017. december 12-i párizsi csúcstalálkozó alkalmával  kerekasztal- konferenciát is rendeznek, melynek témája: a szubnacionális szint szerepe a párizsi egyezmény végrehajtásában.

Az elnök a levele zárásaként elismerően szólt arról, hogy a magyar köztársasági elnök részvételének köszönhetően Magyarország élen jár az éghajlatvédelem érdekében tett erőfeszítések megvalósításában.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére