Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Lőttek a láncbevándorlásnak: Trump megszünteti a vízumlottót

2017. november 1. 21:58

WASHINGTON, 21:58

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy azonnali egyeztetéseket kezd a kongresszussal a vízumlottóprogram beszüntetéséről. A döntést azzal összefüggésben hozta meg az amerikai elnök, hogy a New York-i gázolásos merénylet üzbég elkövetője is így jutott be az USA-ba.

Az elnök a kormányülés kezdetén tett egy rövid nyilatkozatot, amelyet a nagy televízióállomások élőben közvetítettek.

Trump bejelentette: megindította az úgynevezett "diverzitás lottóprogram" beszüntetését célzó folyamatot. "A diverzitás jól hangzik, de nem jó dolog" – mondta az elnök, és közölte: "érdemek szerinti" bevándorlási programot akar.

Megváltoztatjuk a bevándorláspolitikát, véget vetünk a láncbevándorlásnak"

– fogalmazott, utalva arra a láncbevándorlásnak nevezett gyakorlatra, amely szerint a vízumlottóval vagy másként az Egyesült Államokba érkezők több embert hívnak maguk után.     

Trump reggeli Twitter-üzenetében már megemlítette, hogy a New Yorkban merényletet elkövető üzbég férfi 23 embert hívott maga után Amerikába.    

Erőre és határozottságra van szükségünk. A  terroristák folyamatosan tesztelik az Egyesült Államokat, ezért keményebbeknek, okosabbaknak és politikailag sokkal kevésbé korrektnek kell lennünk"

– nyilatkozta az elnök.

Ez szerinte nemcsak az Egyesült Államokra érvényes, hanem más országokra is, amelyek hasonló gondokkal küzdenek. Megígérte, hogy az amerikai kormány minden szükséges intézkedést meghoz az amerikai nemzet védelmében.

Trump még azt is leszögezte:

Gyors, az eddiginél jóval gyorsabb igazságszolgáltatásra van szükség. Azt fontolgatom, hogy a New York-i terrortámadás elkövetőjét a guantánamói fogolytáborba küldöm."

A köznyelvben zöldkártyaprogramnak nevezett vízumrendszer keretében 1995 óta mintegy 50 ezer embert engedtek be évente az Egyesült Államokba a több millió jelentkezőből.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Tisztelt Sargentini Asszony!

Tisztelt Sargentini Asszony!

piszkostizenkettő

Tudom én, hogy nem tud magyarul, de mivel ez akkor sem érdekelte, amikor roppant mélyreható vizsgálatát elvégezte a magyar demokrácia állapotát illetően, így bátorkodom ezt jómagam is leszarni.

Macron népszerűtlenebb, mint valaha

Macron népszerűtlenebb, mint valaha

amerika, london, párizs

Mélypontra süllyedt Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége az elmúlt hónapban a sárgamellényesek franciaországi tiltakozásai nyomán, miközben úgy tűnik, hogy a nemzeti jobboldal vezetője, Marine Le Pen nagy előnyt kovácsolt a helyzetből - ezek a fő következtetései az Odoxa francia közvélemény-kutató intézet kedden ismertetett felmérésének.

Óriási változások a családpolitikában

Óriási változások a családpolitikában

A szocialista-liberális kormányok 2010 előtt elvették a családi adókedvezményt és a családi pótlékot is meg akarták adóztatni. Befagyasztották a lakástámogatásokat és devizahitelekbe kényszerítették a magyar családokat. A Gyurcsány-Bajnai-szövetség megszorító politikájának esett áldozatul a gyes harmadik éve és a 13. havi nyugdíj. Ezzel szemben a Fidesz kormányzat visszahozta a gyes harmadik évét, bevezette a gyed extrát, életet lehelt az otthonteremtési programba, folyamatosan bővítette a családi adókedvezményt, megvédte a nyugdíjak reálértékét, sőt nyugdíjprémium kifizetését is lehetővé tette a gazdasági eredményeknek köszönhetően.

The Budapest protesters are Soros' dishonest provocateurs in disguise

The Budapest protesters are Soros' dishonest provocateurs in disguise

amerika, london, párizs

For days now, MPs from the Hungarian opposition are trying to provoke a conflict with the police in hopes of accusing the Hungarian government of being a brutal dictatorship. Of course, it is all a facade, and even though there is clear evidence for this, the left-leaning media is all too happy to assist the dishonest MPs in their endeavour - showing us exactly what the problem is with mainstream media and leftist, liberal politicians nowadays.

Századvég: jövőre is négyszázalékos lehet a gazdasági növekedés

A kiigazított adatok alapján a gazdaság a rendszerváltás óta mért leggyorsabb ütemben bővült.

A Soros-féle Amnesty kiáll a vandál csürhe mellett

A Soros György által támogatott Amnesty International szerint a rendbontók csak békésen tiltakoztak, a rendőrség pedig szükségtelen és eltúlzott erőt vetett be ellenük.

Ismét repült az üveg a rendőrök felé hétfő este

Ismét repült az üveg a rendőrök felé hétfő este

kétharmad

Megint próbára tette a rendőrök higgadtságát és szakszerűségét egy politikai aktivista, amikor üveggel dobálta meg őket a közmédia Kunigunda utcai épületénél.

Orbán: a segítséget kell Afrikába vinni és nem a bajt idehozni Európába

Orbán: a segítséget kell Afrikába vinni és nem a bajt idehozni Európába

kétharmad

Jó esély van a magyar stratégiai irányvonal megerősítésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök érkezésekor tett nyilatkozatában az EU-Afrika Fórum előtt kedden Bécsben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére