Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Letöltendõre ítélték a verekedõ, homofób gárdistákat

888.hu

2016.11.08. 08:28

Két évre ítélték a melegeket megverõ gárdistákat. A bírósági tárgyalás során a gárdisták egymást beköpték, hiszen kiderült, hogy az egyik bajtárs felesége mély érzelmi viszonyt ápol egy másik gárdistával.

Közösség tagja elleni erőszak bűntettében találtak bűnösnek öt férfit, akik 2013. július 6-án a Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmaztak három férfit. Két elkövető letöltendő, három pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott – közölte a Háttér Társaság

A felvonulásról hazafelé sétáló három férfi a Nyugati tér közelében egy 20-30 fős fekete ruhás, katonai alakzatba rendeződött ellentüntető csoporttal találta szembe magát, akik először útjukat állták, majd mindhármukat megverték

Buzik vagytok! Cigányok vagytok!”

felkiáltások kíséretében.

Az egyik férfi, Glonczi László szenvedte el a legsúlyosabb sérüléséket, őt többen megrugdosták, miközben magzati pózban, fejét fogva feküdt a földön. A verekedésnek a rendőrök helyszínre érkezése vetett véget.

Nem ez az első erőszakos incidens, amelyhez a Jobbik köthető.

Az ügyészség a történtek fényében hat főt vádolt meg csoportosan elkövetett, a közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetése, illetve könnyű testi sértés miatt. A bíróság az eljárás során egy vádlottat felmentett, a többi öt vádlottat bűnösnek találta.

Mint az a nyomozás során kiderült, valamennyi elkövető a jogerősen betiltott, a Jobbikhoz nagyon erős szálakkal kötődő, Vona Gábor alapította Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja, ketten közülük vezető beosztásban tevékenykedtek a gárdában.

Valamennyien a Bajtársiasság napja elnevezésű neonáci megemlékezésen vettek részt, majd onnan szervezetten vonultak a Budapest Pride felvonulásra, hogy kifejezzék nemtetszésüket.

A Gárdisták egymást köpték be

A bíróság indokolása szerint az elkövetők egymásra tett terhelő vallomása, egy velük “elvhű” társuk vallomása és a rendőrség titkos információgyűjtése keretében történt telefonlehallgatás szolgált döntő bizonyítékként.

A gárdisták egymásra tett terhelő vallomásában közrejátszott egy abszurd szerelmi dráma is. Cs. István egykori barátnője akkoriban egy másik gárdistával élt együtt, ám kettőjüknek titokban viszonyuk volt.

A dolog kiderült, a megcsalt gárdista pedig nem túl hízelgően festette fel a küzdősportos múltjára büszke szakaszvezetőt, amikor a rendőrök kérdezgették. Az első vallomásában a szerelmes lány is Cs. Istvánra vallott, ám később visszakozott, azt állította, hogy igazából nem is látta, hogy Cs. ütött volna, mert

ő a döntő pillanatokban éppen csokit kapott."

A vetélytárs gárdista számára amikor kiderült, hogy "Pistivel is együtt van a párom" terhelően vallott Pistire, innentől a védő bizonyítása akadálymentesítve volt.

Az egymásra tett terhelő vallomások végül könnyű ítélethozatalra késztették a bíróságot. 

Két elkövető – akiknek korábban más büntetőügyük is volt – három, illetve két év letöltendő szabadságvesztést kaptak közösség tagja elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt. A további három elkövető két év szabadságvesztést kapott négy, illetve öt évre felfüggesztve.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére