Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
sivalkodjatok!
 
 
 
 

Konrád György kerekasztalt szervezett, hogy megbeszéljék, mit csináljanak a zsidók Ilyenországban

2017. július 20. 15:58

Csodás interjú jelent meg a Magyar Narancsban Konrád György íróval.

Konrád Györgyöt azzal kapcsolatban kérdezte az újságíró, hogy a zsidó szervezetek felemásan reagáltak a Soros-kampányra. Köves Slomó azt nyilatkozta, hogy Soros kritizálása nem antiszemitizmus, Heisler pedig azt, hogy az antiszemita hatás független lehet a kitalálók szándékától, igaz, később a plakátok eltávolítását kérte.

Konrád válaszában kiemelte, hogy nem kíván egyik hitközség mellett sem állást foglalni. Támogatta Heisler megválasztását a Mazsihisz élére, és vacsorázott már Köves Slomóval is.

Heisler azonban szimpatikusabb volt Konrád számára. Ezt mondta például kettejük viszonyáról:

Amikor évekkel ezelőtt megismertem, Heisler András nyitottnak mutatkozott a gondolatra, hogy létre kellene hozni egy kerekasztalt értelmes emberekből, akik megbeszélhetnék, mit csináljanak a zsidók egy ilyen országban."

Konrád szerint tehát már évekkel ezelőtt Ilyenország voltunk, ami azért is érdekes, mert pár kérdéssel később pedig kiemeli, hogy Nyugat-Európában, például Franciaországban és Németországban egyre növekszik az antiszemitizmus a muszlim bevándorlók miatt. Franciaországból pedig sok zsidó vándorolt ki, például Sanghajba is emiatt.

De persze Magyarország Ilyenország.

sivalkodjatok!
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Orbán: márciusban újrakezdjük és áprilisban győzni fogunk

Orbán: márciusban újrakezdjük és áprilisban győzni fogunk

közeleg a tél

Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen.

A románok ismét elözönlik Erdélyt

A románok ismét elözönlik Erdélyt

amerika, london, párizs

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció.

Huszonnégy órán belül atomtöltettel szállhatnak fel az amerikai bombázók

Huszonnégy órán belül atomtöltettel szállhatnak fel az amerikai bombázók

amerika, london, párizs

"A világ egy veszélyes hely" - így kommentálta az amerikai hadsereg tisztje azokat az értesüléseket, miszerint az amerikai légierő veterán bombázóit ismét atomtöltetek bevetésére készítik fel.

Orbán beszélni fog, tízezer ember gyűlt össze

Orbán beszélni fog, tízezer ember gyűlt össze

közeleg a tél

Megkezdődött az október 23-i központi ünnepség a budapesti Terror Háza Múzeumnál hétfő délután három órakor.

Muszlim országban börtön jár egy másik ember megérintéséért

Egy skót férfit három hónap börtönbüntetésre ítéltek a turisták között népszerű Dubajban, mert megérintett egy másik embert.

Izrael fegyvereket adott el Mianmarnak

Izrael fegyvereket adott el Mianmarnak

amerika, london, párizs

Izrael fejlett technológiájú fegyvereket adott el Mianmarnak a rohingja muzulmán kisebbség elleni "etnikai tisztogató kampány" idején egy korábban megkötött üzlet alapján - jelentette a Háárec című izraeli újság hétfőn.

Gulyás: '56 a legnagyobb dicsőséget szerezte Magyarországnak

A Fidesz frakcióvezetője a Rákóczi-szövetség műegyetemi megemlékezésén beszélt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére