Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ki kell vizsgálni, mi volt ez a sugárzó anyagos ügy a ferihegyi reptéren

Nagy Gábor

2018.08.16. 08:48

Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint a magyar hatóságoknak kell vizsgálniuk a repülõtéren talált, izotópot tartalmazó csomag ügyét.

Ahogy arról mi is írtunk, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálját és környékét szerda este zárta le hatósági vizsgálat miatt a katasztrófavédelem.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: egy túlmelegedett, izotópot tartalmazó csomaghoz riasztották őket. A vizsgálatok megállapították, hogy egészségre ártalmas izotóp nem került a környezetbe. Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője megerősítette az MTI információját, amely szerint egy irídiumizotópot tartalmazó konténer okozott a repülőtér forgalmában fennakadást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utasok végig biztonságban voltak.

Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatornának azt mondta: függetlenül attól, hogy nem magyar lajstromozású repülőgéphez kapcsolódik a baleset, a magyar hatóságoknak – a katasztrófavédelemnek és a közlekedési hatóság légügyi hivatalának – kell majd kivizsgálniuk a baleset körülményeit.

Az M1 úgy értesült, hogy három ember érintkezett az anyaggal, de hozzátették, az Országos Mentőszolgálat szerint személyi sérülés nem történt, senkit sem kellett kórházba vinni a repülőtérről.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére