Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Júniusban fogják áterõltetni a felsõ korlát nélküli migránskvótát Brüsszelben

Sümeghi Lóránt

2018.03.27. 17:58

Két fronton harcol a kormány a kötelezõ betelepítési kvóta ellen - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

A kedden megjelent interjúban az államtitkár elmondta, az első front az ideiglenes kötelező kvóták ügyében az Európai Bizottság és a kormány között húzódik. Az ügyben a kormány benyújtotta ellenkérelmét az Európai Bizottság által az Európai Bíróságnak benyújtott keresetére. 

Ebben a bizottság ténykedésére is hivatkoztak, miszerint a testület az európai uniós szerződéssel is ellentétesen lépett, hiszen a bel- és közbiztonsági szempontok felülírhatják a menekültkérdéssel kapcsolatos döntéseket.

Ráadásul több mint másfél évig a bizottság nem lépett semmit, majd ezután arra hivatkozva, hogy sürgősen végig kell vinni az ügyet, az általánosnál szűkebb határidőket adva a reakcióra, a bírósághoz fordult" 

– közölte. 

Érdemi válaszok nélkül jutottak el oda, hogy a keresetet beadták Magyarország ellen. Az is felvetődik, hogyan értelmezhető az úgynevezett diszkrecionális jogkörük, amely alapján csak három tagállamot pécéztek ki, miközben a többiek sem teljesítették a kvótákat. Látszik, ezt az eljárást a kötelező kvóta bevezetése érdekében akarják nyomásgyakorlásként használni – mondta az államtitkár.

A másik, ennél is fontosabb fronton az állandó, felső korlát nélküli kvóta bevezetése ellen folyik a harc.

Az Európai Bizottság az Európai Parlament után az uniós kormányfőkből álló Európai Tanáccsal is el akarja ezt fogadtatni. A múlt heti EU-csúcson Orbán Viktor nyilvánvalóvá tette: amíg ő a miniszterelnök, a magyar kormány nem fogad el semmilyen kötelező kvótát – közölte Völner Pál. 

Most a magyar kormány időt nyert, a döntő küzdelem júniusban várható, akkor majd át akarják erőltetni a kötelező kvótát, és el akarják kezdeni a migránsok betelepítését."

A bolgár uniós elnökség benyújtotta javaslatát, amely már tartalmazza a brüsszeli kvótaképletet is, eszerint kapásból több mint tízezer migránst kellene Magyarországnak átvennie. Később ez a szám minden egyes EU-ba belépő migránssal csak nőne – mondta Völner Pál.

Arra a kérdésre, hogy az ENSZ migrációs tervezete kapcsán a magyar kormánynak mekkora esélye van arra, hogy a saját álláspontját érvényre juttassa, azt válaszolta, reméli, annyit el tudnak érni, hogy egyáltalán ne vagy ne olyan formában szülessen meg a dokumentum, ahogy a főtitkár javasolja. 

A kormány letette az asztalra a saját tizenkét pontját, szeretné, ha ez bekerülne az ENSZ migrációs csomagjába, amely a jelen állás szerint elfogadhatatlanul szélsőségesen bevándorláspárti. 

Amíg ez a kormány van, minden erőnkkel küzdeni fogunk azért, hogy érvényesítsük a magyar emberek akaratát"

– hangsúlyozta az államtitkár.

A röszkei zavargás miatt nem jogerősen elítélt Ahmed H.-val kapcsolatban azt mondta, a férfi a kormány szerint és most már a bíróság szerint is terrorista; erőszakkal a magyar határra és az azt védő magyar rendőrökre támadt. 

A mostani perben a kulcskérdés, hogy terrorizmusról beszélünk, vagy ahogy a védői álláspont tartalmazza, csak hivatalos személy elleni erőszakról. Áttörésként értékelhető a döntés, amely szerint ha illegálisan megsértik a magyar határokat, az bűncselekmény, ám terrorizmusként is értékelhető.

Ugyanakkor szerencsés lenne, ha egy párt és egy politikus se állna egy terrorista oldalára" 

– mondta.

Arra a felvetésre, hogy Ahmed H. védője, Bárándy Péter a szocialista párt igazságügy-minisztere volt, azt mondta, azzal semmilyen probléma nincs, ha egy volt tárcavezető ügyvédként dolgozik, de Bárándy Péternek van egy politikai szerepvállalása, az általa képviselt pártok pedig kőkeményen kiállnak a migránsokra vonatkozó jogszabályok be nem tartása mellett.

Karácsony Gergelynek, a szocialisták listavezetőjének azonnal vissza kellene hívnia a politika frontvonalából Bárándyt" 

– vélte az államtitkár.

Az ellenzéki pártok egyezkedéséről azt mondta, a táborok részéről erős igény van az összefogásra, amit pártjaik úgy képzelnek el, hogy a többiek beállnak mögéjük. A vita arról szól, hogyan tudnak ugyanabból a tortából minél nagyobb szeletet kihasítani. Ezt nehéz összefogásnak nevezni – tette hozzá. 

Olyan sem történt még, hogy valaki elismerten pénzt ajánlott volna azért, hogy egy másik jelölt visszalépjen a javára."

A Jobbik ezzel szervezett választási korrupcióba keveredett, Simicska Lajos pénzéből megvásárolja a többi ellenzéki jelöltet. A választóknak arra kell felkészülniük, hogy minden választókerületben a nemzeti jelölttel szemben ott lesz Soros György jelöltje is – mondta Völner Pál.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére