Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Jövőre is több milliárd jut a családtámogatásra

2018. július 17. 12:59

A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat, és jövőre minden eddiginél több pénzt fordít rájuk - mondta az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós kedden.

Kásler Miklós közölte, 2019-ben mintegy 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ez a duplája a 2010-es összegnek.

Ez is azt bizonyítja, hogy 2010 óta családközpontú a kormányzás. Ahhoz ugyanis, hogy a magyar nemzet megőrizhesse a tradícióit, a kultúráját és fennmaradhasson, gyerekeknek kell születniük, akik az európai és a magyar értékrendnek megfelelően nőnek fel, és nem a külföldről, akár a migráció során idekerülő embereknek kell fenntartaniuk a közösségeket.

Közölte: a munkaalapú családtámogatásokra egyre több pénzt, 2019-ben már 265 milliárd forintot fordítanak, 14 százalékkal többet, mint idén.

Ismertetése szerint januártól havi 40 ezer forintra – a 2016-os összeg duplájára – emelkedik a kétgyerekesek családi adókedvezménye, továbbra is biztosítják a hároméves gyest, valamint a gyed extrát, benne a diplomás- és a testvérgyedet, és folytatódik az otthonteremtési program is, amelyre már 242 milliárd forintot szánnak.

Kásler Miklós elmondta azt is, hogy bővülnek a kisgyerekes édesanyák foglalkoztatását segítő munkáltatói kedvezmények feltételei: az eddigi havi bruttó 100 ezer forint helyett a mindenkori minimálbérig érvényesíthetik az adócsökkentést, illetve az adómentességet a kisgyerekes dolgozókat foglalkoztatók.

A családok szociális biztonságának szempontjából mindennél fontosabb, hogy mindenki dolgozhat, aki akar – emelte ki a miniszter. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a munkanélküliség történelmi mélypontra, 3,8 százalékra süllyedt, a családok jövedelme pedig nő, hiszen a bérek emelkednek az állami szektorban, a magán- és a versenyszférában is, az átlagbér az elmúlt hat évben 51 százalékkal nőtt.

Kitért arra, hogy jövőre is több százezer gyerek étkeztetését és tankönyvellátását segítik, ingyenes érkeztetésre 79 milliárd forintot, ingyenes tankönyvre pedig 11 milliárd forintot fordítanak. Jelenleg több mint félmillió gyerek étkezik ingyen, és több mint egymillió kap ingyen tankönyvet.

Szólt arról is, hogy szeretnének javítani a szülések körülményein, ezért 10 milliárd forintot fordítanak családbarát szülészetek kialakítására. Az állami gondozásban élő gyerekekre is gondolnak, emelkedik a nevelőszülők, valamint a nevelőszülői hálózatok támogatása, csaknem félmilliárd forintot fordítanak majd erre.

Emellett folytatják a bölcsőde-, óvoda- és iskolafejlesztéseket, az óvodák működtetési támogatását a fejenkénti 81 700 forintról 91 400 forintra emelik, és hárommilliárd forintot szánnak óvodai tárgyi eszközök beszerzésére – összegzi a miniszter szavait az MTI.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

Svédország, Kr. u. 30

Szíriában nem volt ott anyuci, ezért most hazatérne a gyilkoló dzsihadista

Szíriában nem volt ott anyuci, ezért most hazatérne a gyilkoló dzsihadista

amerika, london, párizs

2014-ben Jack Letts, az oxfordi diák Szíriába szökött. Hamar rájött azonban, hogy ott sem fenékig tejfel az élet: hiányzik az anyukája, ezért most már hazatérne Nagy-Britanniába.

Ezt is "megfejtették": az első ember románul beszélt

Ezt is "megfejtették": az első ember románul beszélt

kinyílott a pitypang

Már Romániában is elavult a dákoromán kontinuitás elmélete?

Így zsidózik a jobbikos Bencsik János

Ilyen lenne a "néppártosodás"?

Megszavazták a dánok: mehetnek a migránsok a lakatlan szigetre

Megszavazták a dánok: mehetnek a migránsok a lakatlan szigetre

amerika, london, párizs

Új bevándorlásellenes törvényeket szavaztak meg a dánok, többek között kitoloncolási központot fognak létrehozni egy lakatlan szigeten.

Ilyen városi rangadó még soha nem volt az NB I-ben

Ilyen városi rangadó még soha nem volt az NB I-ben

hajrá, magyarok!

Szombaton kerül sor a magyar labdarúgó-bajnokság 22. fordulójára.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére