Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jól kitolna a kiscsapatokkal az MLSZ

Pörge Béla

2019.01.04. 19:40

Jöhet a létszámcsökkentés, ráadásul az NB III-ból is nehezebb lesz feljutni.

A csakfoci.hu információi szerint a következő idény végén kezdenének hozzá az NB II. átalakításához. Ez annyiban már is egy remek fejlemény, hogy legutóbb úgy csökkentett az MLSZ létszámot, hogy az az adott szezonban derült ki – ki ne emlékezne a botrányos 2014-2015-ös szezon végére!

Akkor a két kieső mellett nem a 11-14. helyen végzett együttesek estek még ki, hanem az MLSZ kizárt négy csapatot ilyen-olyan indokkal. Egy esetben –Nyíregyháza– később a bíróság is kimondta, hogy jogtalanul, mondvacsinált okokkal zárta ki őket az MLSZ. Igaz, tényleg vitatható lett volna, ha az akkor 11-14. hely között végző együttesek esnek ki, hiszen a 2014/2015-ös NB I-es szezon még úgy kezdődött, hogy a kiírás szerint, hivatalosan csak két kieső (a 15. és a 16. helyen végző csapatok) lesz.

Ehhez képest komoly fejlődés, hogy most nem lesz egyből négy kieső az NB II-ben, erre csak a következő idény végén kerül sor – ha igaznak bizonyulnak a csakfoci értesülései. A négy kieső mellett három osztályozós hely is lesz, a 14-16. hely között végzett csapatok az NB III. három csoportjának bajnokaival vívhatnak osztályozót. Érdekesség, hogy a másodosztályt legutóbb 2016/2017-ben bővítette az MLSZ 20 csapatra, most ezt szűkítik vissza...

Az osztályozó intézményét maximálisan támogatom, az NB I-ben és az NB II-ben is bevezetném. De az MLSZ-ről van szó, így természetesen ennek sem lehet örülni. Miért? Azért, mert

az NB II. utolsó három helyén végző csapat osztályozózhat az NB III. három bajnokával.

Magyarul nem lesz biztos, hogy lesz kieső az NB II-ből és ezzel együtt az sem, hogy lesz feljutó az NB III-ból. Ez hatalmas csapás a kisebb csapatok számára, a harmadosztály bajnokai sem jutnak fel biztosan.

Az osztályozó persze növeli majd a nézőszámot, és alapvetően jó is. Felmerül azonban a kérdés, hogy miért nem a másodikok játszanak az NB II. 11-13. helyezettjeivel? Az már tényleg izgalmas lenne, főleg, ha a másodosztály és az első osztály között is lenne osztályozó. Ez utóbbi elmaradását egyébként nem is értem. Az igazi közönségvonzó az lenne, ha a 12 csapatos NB I-ben még kilencedik helyen végző csapat sem maradna bent biztosan, mert meg kellene küzdenie az NB II. negyedikével. Ilyen persze nem lesz...

A fentiek kapcsán felhívnám az MLSZ figyelmét arra a tendenciára, hogy egyre több olyan bajnokságban, ahol vannak bajok a nézőszámokkal, azzal próbálják izgalmasabbá tenni a küzdelmeket, hogy kibővítik az osztályozókat, hogy minél kevesebb tét nélküli csapat legyen a szezonok vége felé. Ez valamiért nálunk csak nem akaródzik megtörténni, ez a minimális elmozdulás is rosszul lesz kivitelezve. Ha lesz egyáltalán ilyen.

Összefoglalva:

Hivatalos bejelentés még nincs, de a csakfoci.hu a magyar focival kapcsolatos pletykák között rendszerint megbízható információkat szokott bedobni. Így tehát joggal számíthatunk arra, hogy a 2020/2021-es szezontól kezdve az NB II. mezőnye 16 csapatból fog állni. Továbbra is az első és a második helyen végző együttes juthat fel az NB I-be, míg biztos kieső nem lesz. Az utolsó három –a 14., a 15. és a 16. helyezett– pedig osztályozót vívhat az NB III. három csoportjának bajnokával.

A legrosszabbul az NB III. élcsapatai járnak, leszámítva persze azokat, akik idén még fel fognak jutni. Ugyanígy az NB II-ből most kiesők is rendesen ráfaragnak erre a módosításra, de az az 5-8 klub sem jár jobban, ami rendszeresen a kiesés ellen küzd. Ezek jellemzően kisebb, de komolyabb tradíciókkal rendelkező csapatok, mint például a Budafok, a Siófok, a Dorog, esetleg a Vác, míg az NB III-ban többek között a III. kerületi TVE vagy az ESMTK, esetlegesen a Szolnok. Az ilyen kluboknak nehezebb lesz, míg a Csákvárnak, a Budaörsnek vagy éppen a Kisvárdának pedig könnyebb. Ez összességében pedig a futball élvezhetőségének és a nézőszámnak is rosszat fog tenni, az MLSZ dolga pedig éppen ezek megakadályozása lenne. A szándék persze biztosan jó, csak a kivitelezés...

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére