Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ír muszlim vezetõ: teljesen rendben van a fiatal lányok nemi szervének a megcsonkítása

Bokor Gábor

2018.02.11. 21:10

Megpróbálta elmagyarázni, miért is "jó" ez a barbár szokás.
DUBLIN, 21:10

Megpróbálta elmagyarázni, miért is "jó" ez a barbár szokás.

Ali Selim, az ír Iszlám Kulturális Központ szóvivője egy tévéinterjúban elmondta, szerinte nem baj, ha a férfiak vallási okokból megcsonkítják a lányok nemi szervét. A botrányos megnyilvánulása után hozzátette, hogy ez az iszlám része, hiszen Mohamed próféta mondta ezt.

Selim főállásban orvos, és a dublini Trinity College óraadója. Ennek fényében pláne meglepő, hogy kiállt a csonkítás mellett, amit úgy jellemzett, hogy szerinte az egyáltalán nem egy barbár tett.

Egyes afrikai országokban a mai napig mindennapos a csonkítás, Írországban azonban be van tiltva. Selim szerint a női nemi szerv csonkítását fel lehet fogni úgy is, mint a nők körülmetélését, és ebben az esetben ez egy elfogadott eljárás. Az ENSZ egyik korábbi vizsgálata szerint a csonkítás a nők egész életére hatással van és súlyos pszichológiai és fizikai károsodással jár.

Elmondása szerint a beavatkozásokat biztonságos, orvosi környezetben kellene végrehajtani, nem úgy, ahogy azt Afrikában csinálják. A Guardian pár éve leközölt egy interjút, amelyben helyiek magyarázzák el, hogyan is zajlik a beavatkozás – és mennyire brutális.

Afrikában a beavatkozásokat leggyakrabban nem az orvosok, hanem a törzsi vezetők végzik el, bármiféle sterilizálás nélkül.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére