Erik Prince a legnagyobb név a szakmában. Õ azt jósolja, hogy a közeljövőben eljön az európai magánhadseregek ideje. Én abban bízom, hogyha a szolgálatok kellőképpen összedolgoznak egymással, megkapják a kellő anyagi támogatást és a politikusok megteremtik a törvényi feltételeket, akkor nem kell a terrorizmus árnyékában élnünk Európában.

Ebben a szakmában a legjobb kapcsolati tőkét mégiscsak a kormányok jelentik. Minél nemzetközibb egy kormányzat, annál nagyobb a lehetőség. Ha egy ország nem akarja felvállalni, hogy egy adott térségben beavatkozik, akkor egyszerűbb egy privát hadsereget bevonni – mert lássuk be, ilyenek is vannak. Egy átlagember az utcáról ezeket a munkákat nem tudná megcsinálni, ha nem egy bizonyos állam állna mögötte.

Nekünk kelet-európaiaknak még mindig az ár-érték arány az egyik legnagyobb előnyünk, de a mentalitásra oda kell figyelnünk. Ez is része annak, ha nemzetközivé válunk, ezért foglalkozunk is vele a képzés során. Csak egy példa: egy magyar alkalmazottnak ne az legyen az első dolga, hogy kiér és megkérdezi az amerikaitól, mennyit keres.

Kelet-európaiakkal azért is dolgoznak szívesebben, mert nem olyan finnyásak, jobban tudnak alkalmazkodni a körülményekhez. Nem történik semmi, ha egyik nap zöldség helyett tejbegríz van, vagy kicsit szárazabb a hús. Kicsit nyersebbek vagyunk, miközben a nyugatiak hozzászoktak a kényelemhez. Ebben csak az ausztrálok és a dél-afrikaiak tudják felvenni velünk a versenyt. Egy amerikai csapatnak kis túlzással vinni kell velük a Tescot. Persze közben szakmailag olyan tapasztalatok vannak mögöttük, amikben jóval előttünk járnak.

Afrika és Közel-Kelet a két legfontosabb régió, ahol jelen vagyunk. Magyarországon nem vállalunk munkát. A szakmai tudásunkat Európában egyelőre nem tudjuk használni, egész egyszerűen nem fizetik meg. Moszkvában vagy Szaúd-Arábiában megfizetik, ott például az presztízskérdés, hogy valakinek marcona csecsen testőrei legyenek. Nemrég történt, hogy egy csecsen testőrt a szívélyesen gesztikuláló megbízó meg akart kínálni egy pohár vízzel. Amikor hozzáért a karjához, a testőr csak annyit reagált: Don’t touch me. Második alkalommal még egy kicsit mogorvábban szólt vissza: Don’t touch me ... two times. Mi kicsit más mentalitással dolgozunk. Nálunk az a szabály, hogy a testbeszéd üzeni a keménységet, az arc viszont mindig mosolyog. A body legyen a helyén, de az arc legyen smiley.

Nem csak anyagilag, hanem élményben is különleges lehetőséget biztosítunk az embereinknek. Itt Kelet-Európában az is igaz a kollégákra, hogy nemcsak a pénzért mennek terepre. Van, akit ez egyáltalán nem motivál. Azok a srácok, akik mondjuk a légióból vagy a katonaságtól jönnek, egyszerűen ebbe szocializálódtak. Ez a természetes közegük. Az egyik ilyen sráccal elmentünk egy jobb étterembe, és látom, hogy nem érzi jól magát, feszélyezve van. Amint kiértünk a terepre, rögtön kivirult, ott már elemében volt. Na, az ilyen embereket keressük, velük tudunk jól együttdolgozni.

A kiválasztásra nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Minden jelentkezőt videóra veszünk, és az értékelésekkel együtt toborzás után összerakunk egy adatbázist. Innentől úgy tudunk elmenni egy megbízóhoz, hogy látja, kikkel dolgozunk és egyesével ki tudja választani azokat az embereket, akikre szüksége van. Ez az adatbázis a mi raktárkészletünk. Azt mindenképp meg kell előzni, hogy valakiről a helyszínen kiderüljön: alkalmatlan a feladatra. Nem szeretünk 300 ezer forintért feleslegesen utaztatni embereket. Ha valaki elvállalja az adott missziót, azt ki kell tölteni.

Felvételnél három dolgot szoktunk nézni: a nyelvtudást, a fegyverkezelést és a fizikai erőnlétet. Ebből a legfontosabb az angol, ez egy nemzetközi szakma, itt a nyelvtudással lehet kiemelkedni. A fizikummal nem kell annyit foglalkoznunk, a guggolást meg a fekvőtámaszt ezek a fiúk úgyis csinálják maguktól.

Nem az a lényeg, hogy mennyire vagy kemény. Fejben kell ott lenni. Előfordult már, hogy egy nagyon jól képzett srácot egy hét után haza kellett küldenünk, mert teljesen kikészült. Mindent túlgondolkodott, gyakorlatban nem volt alkalmas a feladatra. Viszont valaki, aki kevésbé Rambo-típus, sokkal alkalmasabb lehet bizonyos feladatokra. Kitűnően elvégzi a feladatát, és a végén jön a visszajelzés, hogy Sanyi bácsival nagyon meg vannak elégedve. És aztán Sanyi bácsiról kiderül, hogy egyébként laktanya-parancsnok volt.

Egy új terület, amiben nagy lehetőséget látunk, a női alkalmazottak kiképzése. Egy tehetséges, jó adottságú, motivált hölgy pár hónap alatt jártas lehet fegyverkezelésben. Szaúd-Arábiában, Dubaiban és a térség más országaiban nagyon nagy igény van női biztonságiakra, mivel ott a család teljesen külön közlekedik és nők körül csak nők tevékenykedhetnek.

A mi erősségünk abban áll, hogy professzionális helyi cégekkel tudunk együttműködni. Mi adjuk csak a supervisorokat, ők pedig a helyi munkaerőt és a helyismeretet. A felállás többnyire a következő: a helyi embereket rakjuk az első-másodvonalba, akik hozzá vannak szokva az ottani viszonyokhoz. Egy helyi biztonsági embernek ráadásul a munkabére is alacsonyabb. A képzettebb, magasabb fizetésű saját alkalmazottak csak a harmadikak a sorban.  Innentől a mi munkánkban lényegében nincsen veszély, 90 százalékban biztonságban vagyunk.

Az egész úgy van megszervezve, hogy ha probléma van, a mi embereink pillanatok alatt vissza tudnak vonulni a védelmi terv szerint és átadják a helyüket a helyi rendőrségnek vagy a hadseregnek. Ilyenkor csak a bunkerben értesülünk róla, hogy elmúlt a veszély és ki lehet jönni. A zöld zónás objektumokban is egyre több munkát adnak át biztonsági cégeknek, például beléptetés, ellenőrző pontokon igazolványok ellenőrzése, táskák átvizsgálása – ezek is nagyon jó munkák.

Mindenkit és mindent megvizsgálunk, de vannak példák olyan korlátozásokra, hogy az őrtornyokba helyiek csak fegyver nélkül mehetnek fel. Sajnos voltak ilyen tapasztalatok, ezért gyakran a megbízóknak is megvannak a maguk kikötései. Volt már rá példa – nem a mi tevékenységünk során -, hogy meggyőzték a helyi alkalmazottakat, erőszakkal kényszerítették, vagy megzsarolták a családjával, hogy forduljon a megbízói ellen.

Európa ereje a nemzetállamokban van, nem a multikultiban. Sokkal színesebbnek látom Európát a nemzeti sajátosságokkal együtt. Elmegyek például egy svájcihoz, meghív egy italra és a végén azt mondja, hogy fizessem ki a saját számlámat. Neki is megvan a kis svájciassága, nekem is megvan a magyarosságom, és ez így van jól.

Európában egy kicsit elaludtunk. Nem érzékeljük a demográfiai veszélyt, hogy egyre kevesebben vagyunk. A gazdaság akkor működik jól, ha minél többen vagyunk. Nekünk is így van a cégnél: ha egyre kevesebb az ember, egyre kevesebb a bevétel. Persze fontos a pénz, de ugyanilyen fontos, hogy emellett egy családban legyen legalább három gyerek. Mindenkinek visszább kell vennie a jólét utáni vágyból és az egoizmusból, mert úgy érzem elkényelmesedtünk.

A bevándorlás-kérdés kapcsán a legnagyobb probléma, hogy Európa politikusai nincsenek egységben. Meggyőződésem, hogy az egészet szervezi és pénzeli valaki: brutális logisztika van ennyi ember mozgatása mögött. Én mindig a pénzt szoktam követni. Ha a pénzt követjük, végül eljutunk odáig, hogy kik csinálják.

A magyar kormány nagyon jól ráérzett arra, hogy élőerővel, mechanikai védelemmel, drónokkal meg lehet védeni a schengeni határokat. A megoldás kulcsa viszont jelenleg Szíriában és Afrikában van.

Összességében azt látom, hogy a világ jelenleg a militarizálódás irányába tart. Viszont nagyon bízunk benne, hogy nekünk Európán kívül kell majd dolgozni. Mi sajnos pontosan tudjuk, hogy ahol háború van, azt mindig a civil lakosság szenvedi meg legjobban.

A párizsi merényletek fogják felébreszteni Európát. Ez nem jelenti, hogy egyik pillanatról a másikra minden visszaáll, sajnos semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte. De jó politikai döntések mellett, tapasztalt szakemberekkel ki kell dolgozni egy terrorellenes stratégiát, és akkor Európa fellélegezhet. A veszély és biztonságérzet is a fejünkben dől el. Ha fegyveres milíciákkal találkozunk az utcákon, úgy érezzük, hogy a nagy testvér állandóan figyel és állandóan terrorcselekmények hírére ébredünk, nem fogjuk magunkat biztonságban érezni.

Nem tartom jó dolognak a fegyverek misztifikálását, a civileket jobban felkészítetném fegyverismeretből. A kötelező katonaságot mindenképp visszahoznám. A 18 éves fiúknak el kell szakadni a mama szoknyájától. Régen a férfiakat az tette férfivá, hogy katonaviseltek. Ha most kiosztanánk fegyvereket, nem tudnának mit kezdeni vele. Azt minden férfinak alapból tudnia kéne, hogy működik egy fegyver.

A polgári lőterek is sorban elsorvadtak, bezártak. Szerintem támogatni kellene ezeket, hogy akik szeretnének, azok könnyebben jártasságot szerezhessenek a fegyverkezelésben. Ez növelné is a biztonságérzetet. Ha olyan helyzet lenne, hogy jönnek a behívók, ne azzal kelljen már kezdeni, hogy hogyan biztosítom ki, hogyan tárazok.

Ha Magyarországon bármi történne, akkor a hozzánk hasonló szakmai háttérrel rendelkező cégek gyorsan fel tudnának állni. Ha egy ilyen helyzetben megkeresnének minket és megkapnánk a megfelelő engedélyeket, természetesen rendelkezésre bocsátanánk a kapacitásainkat. Ehhez viszont át kéne alakítanunk a jelenlegi működésünket. Harcoló alakulataink nincsenek, mi csak a passzív feladatokban nyújtunk segítséget, mint amilyen a képzés vagy a személy- és objektumvédelem. De abban bízunk, hogy nekünk Európában nem kell dolgozni.