Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hajrá, Magyarország! Hajrá, AWS!

Horváth József György

2018.05.12. 20:00

Ma rendezik a portugál fõvárosban a 63. Eurovíziós Dalfesztivál döntõjét, amelyben 26 ország elõadója lép színpadra, köztük huszonegyedikként a magyar AWS zenekar Viszlát nyár címû dalával. A mûsort 21 órától élõben közvetíti a Duna televízió.
Az AWS 21. produkcióként lép színpadra a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében.

Zsinórban nyolcadik alkalommal láthatunk magyar fellépőt az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, és ezúttal a versenyben egyedülálló módon metálzenekarral lepjük meg a dalfesztivál közönségét. A tegnapi próbákkal egybekötött, nemzetközi zsűri által értékelt fellépés után a produkción minimálisan finomítva, még kidolgozottabb kameraállásokkal érkezik este a Viszlát nyár. Bár a magyar fellépő a zenei show-műsor második felében adja elő a dalt, érdemes lesz követni már a nyitányt is, ugyanis a fiúk meglepetéssel készülnek a nézőknek már a zászlós bevonulásnál is.

A keddi elődöntőből jutott a fináléba az albán Eugent Bushpepa a Mall című dallal, a cseh Mikolas Josef (Lie to Me), a litván Ieva Zasimauskaité (When We're Old), az izraeli Netta (Toy), az észt Elina Nechayeva (La Forza), a bolgár Equinox (Bones), az osztrák Cesár Sampson (Nobody But You), a finn Saara Aalto (Monsters), az ír Ryan O'Shaughnessy (Together), valamint a ciprusi Eleni Foureira (Fuego). A csütörtöki elődöntőből az AWS mellett a norvég Alexander Rybak (That's How You Write a Song), a svéd Benjamin Ingrosso (Dance You Off), a moldovai DoReDoS (My Lucky Day), az ausztrál Jessica Mauboy (We Got Love), a dán Rasmussen (Higher Ground), az ukrán Melovin (Under the Ladder), a holland Waylon (Outlaw in 'em), a szerb Sanja Ilic & Balkanika (Nova deca), valamint a szlovén Lea Sirk (Hvala, ne!) került a ma esti döntőbe. A finálénak kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (SuRie - dalának címe: Storm), Franciaország (Madame Monsieur - Mercy), Olaszország (Ermal Meta & Fabrizio Moro - Non mi avete fatto niente), a házigazda, tavalyi győztes Portugália (Cláudia Pascoal - O jardim), Spanyolország (Amaia & Alfred - Tu canción) és Németország (Michael Schulte - You Let Me Walk Alone)

A végeredményt az egyes országok nemzeti zsűrijeinek pontjai és a közönségszavazatok összesítésével határozzák meg. A tévénézők az utolsó dal elhangzása után negyed órán keresztül szavazhatnak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. Az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

Nagyon megtisztelő és óriási érzés, hogy más országokból sokan szavaztak ránk"

— nyilatkozta Siklósi Örs az MTI-nek pénteken.

Az énekes kitért arra, hogy bár a Viszlát nyár című dal nagyon személyes, a szeretteik elvesztéséről szóló szövegét magyarul adják elő, de a tévénézők és a helyi közönség is tudhatja, miről szól, hiszen készítettek egy angol nyelvű verziót, hogy a dal mondanivalója mindenki számára érthető legyen.

Az AWS csütörtök éjjel, az elődöntő után értesült arról, hogy az együttest meghívták az augusztusi németországi Wacken Open Airre, a világ egyik legnagyobb metálzenei fesztiváljára. Az idei fellépők között lesz mások mellett a Sepultura, a Doro, a Dokken, a Danzig, a Judas Priest, a Nightwish, a Running Wild, a Clawfinger, a Dimmu Borgir és a Helmet.

A Wacken előzőleg azzal keresett meg minket, hogy csináljunk nekik egy videót, amelyben arra buzdítjuk a rockereket és a metálosokat, hogy szavazzanak ránk az Eurovíziós Dalfesztiválon. Aztán csütörtök este kiderült, hogy ennél többről van szó: meghívtak minket a Wackenre. Ez csodálatos, olyan, mintha az Iron Maiden előzenekarnak hívta volna az AWS-t"

— fogalmazott a frontember.

A Dal 2018 győzteseként a lisszaboni indulást elnyert AWS-ben Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerepel, őket Schwartz Dávid vokalista egészíti ki a versenyen. Az AWS sorozatban nyolcadszor juttatta Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.

A Duna televízió ma 21 órától élőben közvetíti a döntőt a helyszínről, de már előtte, 20 óra 30 perckor elkezdődik a Hangolódjunk az Eurovízióra! című műsor, amely élőben jelentkezik az A38 hajóról.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére