Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gajdics Ottó: "Én például Nádastól hideglelést kapok"

gfg

2018.02.04. 10:23

Rendhagyó beszélgetés a nagy felhorgadóval, Gajdics Ottóval a kommunistákról és a megbocsátásról, a liberálisokról és a parasztmoralitásról, az européerekrõl és a jelzõ nélküli demokráciáról, a kardszárnyú delfinekrõl és a gendersemleges mosdókról, na meg arról, hogy "akkor ki is a paraszt, már könyörgöm?"

Nem tudok megbocsátani, mert nem lehet megbocsátani”

GFG: Régóta ismerjük egymást. Nekem mindig is úgy tűnt, hogy van benned egy engesztelhetetlen düh, az igazságérzet sérelme a kommunistákkal szemben. Arra gondolok, hogy nem tudsz nekik megbocsátani. Miért nem? Annyi idő telt el azóta.

Gajdics: Érdekes ez a düh, mert ez azért megszelídült az idők során. Most már az maradt belőle, amit nagyon pontosan úgy fogalmaztál meg, hogy nem tudok megbocsátani, mert nem lehet megbocsátani. Több okból sem. Először is: igazi bocsánatkérés nem hangzott még el (nevetés). Ezt cizellálnom kell, mert maszatolás volt természetesen, de az igazi bocsánatkéréshez, ha már keresztény kultúrkörben élünk, hozzátartozik a bűnbánat, azután a vezeklés, és azután azok majd megbocsátanak, akiknek ez a dolga és az illetősége. Elsősorban is az Úr. Mert hogy jövök én ahhoz, hogy megbocsássak azoknak a kommunistáknak, akik hetedíziglen tönkretették a családom életét? Egyébként nagyon ambivalens a viszonyom ehhez a problémához, mert egész egyszerűen nem értem az én drága jó népemet, akik között még mindig sokan vannak olyanok, akik meg engem nem értenek, amikor erről beszélek. A ’90 előtti időszak gyalázatos volt mindenki számára. Azok számára is, akik a haszonélvezői voltak annak a rendszernek, és mégis, fel nem foghatom,  hogy mégsem tudnak szabadulni attól, hogy ne nosztalgiázzanak például. Ma már ott tartunk, hogy vannak, akik azt mondják, hogy „óh, hát akkor jobb volt, volt munkánk, igaz, hogy nem kaptunk érte szart se, de azért úgy el lehetett lenni”. Na, én ezt nagyon nehezen tudom elfogadni.

GFG: Annak azért nagyon erős moralitása van, hogy engesztelhetetlen vagyok a megbocsátás tekintetében.

Gajdics: Így van, így van. Hadd mondjak két példát a szüleim életéből. Az apám kulákszármazéknak számított abban a rendszerben. A Néphadseregben lehetőséget kapott arra, hogy szertornázhasson, rendkívül ügyes volt egyébként. Ezzel nemcsak sok őrséget lehetett megúszni, hanem ő ezt úgy csinálta, hogy versenyeket nyert és büszkék voltak rá az akkori elvtársai. „Gajdics elvtárs, nagyon jól tornázik” (nevetés). Ez annyira megtetszett az apámnak, hogy mivel egyébként sem engedték az akkori urak tanulni, azt mondta, hogy akkor Testnevelési Főiskolára megy, ha már ilyen jól megy ez a szertorna. El is ment a felvételire, tele volt az aula. És sorolták, hogy kiket méltóztatnak engedélyezni a kommunista elvtársak egyáltalán felvételezni. Majd felállították abban a tömegben az apámat és azt mondták neki, hogy „Gajdics, maga mit képzel? Ezzel a származással hogy jöhetne a Népköztársaság egyetemére, hogy dugta ide a képét egyáltalán?”.

GFG: Tehát a megalázás.

Gajdics: Az. Nem is mondok többet. A másik példa anyám. Õ ’56-tal kapcsolatban vetette el a sulykot. Pontosabban a bátyja. Amikor vidéken is kitört a forradalom, akkor ő fogott egy oldalkocsis motorkerékpárt, telerakta élelmiszerrel és vitte Diósgyőrbe a forradalmároknak, hogy azok ne haljanak éhen. Többször megtette az utat, aztán egyszer lebukott. Akkor már harcok dúltak, már bejöttek az oroszok. Akiket etetett, azoktól kapott egy fegyvert is, amit betett az oldalkocsiba a kaja alá, na ez lett a veszte. Soha nem használta, mégis hét évet ült Kádár börtönében. Amikor kijött, akkor olyan állapotban volt, hogy teljesen szétdúlta a családját, kezdve a nagyapámmal, aki már azt is nehezen viselte, hogy ő, az igazi mesterember, aki mindent megtett, hogy a gyermekeit taníttassa, odakeveredik, hogy nem hogy nem tud embert nevelni a fiából, hanem börtöntölteléket csinál belőle a rendszer. Azt az elmondhatatlan szenvedést, ami ezeket az embereket érte a börtönben, az anyám bátyja nem tudta feldolgozni...

GFG: Tehát mentális katasztrófa.

Gajdics: Így van. Ez aztán rányomta a bélyegét mindenki további életére. Na most én azt gondolom, hogy ennyi bőven elég. Ha még ehhez azt is hozzáteszem, hogy az én édesanyám minden október 23-a közeledtével effektíve megbetegszik és úgy kell rá vigyázni, mert gyomoridege van és minden baj előveszi, akkor innen már érthető, hogy miért is nem tudok én megbocsátani.

 

Az ötödik kerület, ez Magyarország? Na ne hülyéskedjünk már!”

GFG: Tehát apádíziglen, anyádíziglen antikommunista vagy...

Gajdics: Így van.

GFG: De nem lehetne azt mondani, hogy hát miért haragszunk a gyarmattartókra, ha már nincsenek gyarmattartók? Vannak-e még kommunisták? (nevetés)

Gajdics: Vannak. A Gajdics-féle definíció szerint nem az a kommunista, aki ’90 előtt élt, hanem aki ’90-ben úgy maradt. A komcsik nagyon rafkósak voltak, mert teleküldték az összes rendszerváltó pártot az embereikkel, és akkor most vigyorog a sok kritikus, hogy „hööhöö, de a Fideszt is” – igen, csakhogy azok végigmentek a damaszkuszi úton. Azért az nem mindegy! Én egy fordulatot engedélyezek mindenkinek, de ötöt-hatot nem. Aki ezt akkor nem tette meg és úgy maradt, az a mai napig – lehet hogy szándékosan, lehet, hogy szándékain kívül – de elképesztően sokat árt ennek a nemzetnek, mert nem engedi a megtisztulást.

GFG: A kommunizmusprobléma tehát nem a múzeumi tárgyak közzé való.

Gajdics: Egyáltalán nem, ezt ki kellene beszélni, mint ahogy mi most tesszük. Ki kellene beszélni, hogy nem az a bűnötök, hogy éltetek akkor, hogy elvállaltatok pozíciókat és megtettetek mindent azért, hogy a gyerekeitek boldogulhassanak, hanem az a bűn, már csak az a bűn, hogy ’90-ben nem mondtátok azt, hogy „na ezzel aztán örökre szakítok”. Úgyis lehet persze szakítani, hogy kiállok és azt mondom, hogy „én már nem vagyok az, soha nem is voltam” – „csak éppen használom azt a vagyont, amit akkor loptunk”. Hát, így is lehet, csak nem olyan hiteles.

GFG: Adjunk már ennek nevet, hogy hívjuk ezt: szemérmes vagy inkább szemérmetlen kommunisták? (nevetés)

Gajdics:  Inkább az utóbbi a jó.

GFG: Nyugat-Európában a huszadik második felében nagy divatja volt a kommunizmusnak, főleg az értelmiségiek körében és ők is mintha úgy maradtak volna. A brüsszeli elit megvádolható szerinted a szemérmes vagy szemérmetlen kommunizmus bűnével?

Gajdics: Felfoghatatlan, amit művelnek. Semmivel nem különb egy mai voluntarista hevülettel átitatott zöld globalista, mint azok, akikről eddig beszéltünk. Semmivel nem különb. Ugyanúgy azt hiszi, hogy neki van egyedül kizárólag igaza, és azt gondolja, hogy aki ezt nem érti, az valami csökött agyú, kevésbé fejlett és nem is emberi lény, úgyhogy meg is érdemli a sorsát. Egyedül és kizárólag annak van létjogosultsága, amit ő gondol és képvisel. És innen már ismerős lesz a történet. Csak az a demokrácia, ha ők vannak hatalmon. Csak az a jogállam, amit ők annak neveznek. Csak az a szabadság, amit ők abban a kiterjesztő értelemben használnak, amit mi leginkább káosznak, szabadosságnak és lehetetlenségnek nevezünk. És innen kezdve aki mást gondol, azt megbélyegezni, elkapálni, tönkretenni, megalázni, kinyírni kell szerintük.

GFG: Hogy lehet ez ellen harcolni? A felháborodás, a felhorgadás inkább a morális ellenálláshoz tartozik, de hogy lehet legyőzni őket?

Gajdics: El kell menni szavazni...

GFG: Ez a legfontosabb, utána majd eldöntjük, hogy mi legyen (nevetés).

Gajdics: Ez a legfontosabb és utána majd felrakjuk őket a varsói, prágai meg nemtudommilyen gyorsra, mert el kell takarítani őket a közéletből. De csak így. Nem hasonlóvá válni hozzájuk. A takarítást dupla idézőjelbe tedd légy szíves, ha le is írod, amit mondok! Vagyis Gajdics nem akar kinyírni senkit (nevetés), csak a közéletből húzzanak el.

GFG: Jó, hogy mondod ezt, mert ők teli szájjal vádolnának meg egy pillanat alatt téged, hogy „Gajdics ki akar minket nyírni...”

Gajdics: Abszolút így van. Õk a saját elképzelt világukból indulnak ki. Õk rólunk már rég kiállították azt a bizonyítványt, hogy nem vagyunk emberek. Hát gyerekek, elment az egyik barátom a Katona József Színházba és ott a shopban lefotózott egy táskát, a táskára rá volt mintázva egy piros gumicsizma, és az a szöveg, hogy „nem látszol vidékinek, tök normális vagy” – kell ennél több? Azt mondja rólam az egykori szobatársam, alias Csintalan Sándor, hogy felhoztak engem valahonnan vidékről. Mi vaaan? Miről beszélünk? Ez Magyarország, könyörgöm, de ha nagyon fel akarjuk őket idegesíteni, akkor Kárpát-haza. Kit hoztak föl, hova? (nevetés). Az ötödik kerület, ez Magyarország? Na ne hülyéskedjünk már! Menjenek ezek oda, ahová én gondolom. A rólunk kiállított bizonyítványnak része az is, hogy Gajdics egy agresszív, gyűlölködő vadállat...

GFG: Egy paraszt (nevetés).

Gajdics: Így van, egy paraszt. Aki azonnal végigmenne rajtunk a John Deere-rel. (nevetés) Na, Gábor, te ismersz. Ehhez képest, én soha nem verekedtem, ezt büszkén merem mondani. A gyermekeimet is ilyen atyai szeretettel legyintettem meg, amit pofonnak nem lehet nevezni, mert mindig kiröhögtek, amikor így csináltam (nevetés). A lányom nekem nagyobbat csap a fejemre, ha így ordítok, mint ahogy most veletek. Az ordításom mögött ugyanakkor nincs semmiféle agresszivitás, persze, indulat az van bennem. Gábor, te egyszer úgy fogalmaztál az Angardban, hogy a politika az egy indulati műfaj, abban érzelmek is vannak és ezt én osztom. Akkor szoktam jókat mosolyogni magamon, amikor kapom az e-maileket egy-egy Angard után, hogy „Gajdics úr vigyázzon magára, nehogy infarktust kapjon ezek miatt.” Én ilyenkor mindig megírom nekik, hogy „ne aggódjon, nincs semmi bajom, ilyenkor én ilyen vagyok” (nevetés).

 

Ebből összeáll a parasztmoralitás”

GFG: Meg tudnád fogalmazni, hogy ez a parasztmoralitás, ami számukra vád, innen nézve milyen erkölcsi parancsokból áll? Miért vagyunk mi olyanok, amilyenek? (nevetés)

Gajdics: Tökéletes kifejezés a parasztmoralitás. Az én kuláknagyapám, akit félholtra vertek a kommunisták Nyírbátor főterén, ez az ember rajtakapott engem, hogy én suttyomban kipróbálom a cigarettát. Ez úgy történt, hogy hátul az udvarban volt egy már nem használt vetőgép egy tiszafa alatt, és ott el lehetett bújni. Igen ám, de a füst kijött a tiszafa alól, és az öreg ezt látta, hogy „hejjejejj, hogy a fene vigye el a farkát a kölyöknek” (nevetés) és a következőt tette: Nem vett elő és nem tartott valami hosszú litániát erkölcscsősz dumákkal, hanem azt mondta: „fiam, ma nem megyünk kapálni, mert rendbe kell tenni az udvart, hozzák télre a tűzifát, ezt nincs hova tenni, tehát udvartakarítás van.” Módszeresen elkezdtünk haladni beljebb és beljebb, haladtunk a vetőgép felé, aminek a csoroszlyájába bele volt rejtve az én mentolos cigarettám. Raktunk tüzet is, amibe a szemét szépen elégett. Amikor odaértünk a vetőgéphez, és már csak az hiányzott, akkor az öreg azt mondta, hogy na ő most már inna egy boros teát és hoz nekem is. Bement a házba. Nekem pedig volt időm a cigarettát kiszedni a vetőgépből, beledobni a tűzbe és onnan kezdve hosszú évekig nem gyújtottam rá.

GFG: Tehát a szégyen.

Gajdcs: Elszégyelltem magam. Megértettem, hogy mit csinálunk. Azóta is tudom és hogy ha azon kapom valamelyik munkatársamat, barátomat, szerettemet, hogy valami olyat csinál, ami szerintem nem elsősorban nekem vagy környezetének káros, hanem elsősorban saját magának, akkor én ezt a módszert alkalmazom, úgyhogy észre sem veszik.

GFG: Ez a parasztkantianizmus (nevetés).

Gajdics: Az bizony. Ilyet tudnék mesélni, százat, ezret. Ebből összeáll a parasztmoralitás. Nem akarok lózungokat, szlogeneket mondani, szerintem ez a történet beszédes.

GFG: Bár azzal vádolnak téged, hogy te vagy a felhorgadó ember – milyen szép szavakat találunk ki egyébként – , de én mégis olyan embernek látlak téged, aki a józan ész talaján áll. Én is csak egy szikszói srác vagyok. Aki itt ül, mindenki vidéki. Sztavrosz ugyan nem, de őt bevesszük tiszteletbeli vidékinek..

Gajdics: Béfogadtunk (nevetés). Nem könnyű egyébként így maradni. Nem akarok most nagyképű, dicsekvő színben feltűnni, de azért azt tudni kell, hogy elképesztően sok elolvasott könyv, megnézett film van mögöttem. Ugyanakkor nem gondoltam azt sohasem, amikor az iskolába betettem a lábam, hogy én odavittem a bölcsek kövét is. Én azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy mit tanulunk, de valamivel a fejünket, az agyunkat pallérozni kell, mert soha nem tudjuk, hogy milyen hasznát vesszük majd. Nekünk, ennek az állandóan elnyomott, kiszipolyozott fajtának egyetlen esélye van, ha fejét telerakja. Azt ugyanis, egyetlen esetben tudják elvenni tőlünk, ha lenyakaznak...

GFG: Az én apám is arra tanított engem, hogy csak azt nem vehetik el tőled, amit megtanultál, ami a fejedben van.

Gajdics: Amíg a fejem rajta van a nyakamon, ha tudom használni, akkor a jég hátán is megélek.

GFG: Ez miért nem válik fellengzőssé? Ha vannak liberális barátaid, akkor talán érted, hogy mire gondolok. Én csak reggeliznék egyet, és ahelyett, hogy ők is csak reggeliznének egy jót, elkezdenek céltalanul Nádas Pétert vagy Esterházyt idézni.

Gajdics: Értem, amiről beszélsz. Én például Nádastól hideglelést kapok.

GFG: Ez lesz a cím...(nevetés)

Gajdics:  Aki egy fél könyvet teli tud írni a saját farkáról, hát attól én frászt kapok (nevetés). Én például nem tudom szelektálni azt a hatalmas irodalmat, ami a világban felhalmozódott, csak azt tudom szelektálni, amit már elolvastam. Ezért én mindenevő vagyok. Rengeteg mindent elolvastam, többek között A tulajdonságok nélküli ember három vaskos kötetét is végigrágtam, ami azért nagyon hasznos volt, mert miközben attól is a hideg rázott, arra azért rádöbbentem, hogy milyen emberek is ezek, akikre utalsz. Akikből kivész mindenféle morális gátlás, akik számára semmi se szent, akik most már az utolsó fázisban azért küzdenek, hogy azt se tudd már eldönteni, hogy fiú vagy-e vagy lány, vagy éppen hogy te döntsd el, ne felismerd. Mivel ha nincs fiú és lány, nincs férfi és nő, akkor nincs teremtés sem. Ha nincs teremtés, akkor az egész keresztény kultúra sutba vágható. Onnan kezdve nincsenek erkölcsi skrupulusok, nincsenek gátlások, nincsenek félelmek a büntetéstől, akkor a bűn lesz a követendő minta

GFG: Illetve bűn sincs.

Gajdics: Igazad van Gábor, bűn sincs, mert mindent szabad. Ugye ez a végső, nagy igazi szabadság, amiért küzdeni kell. Nagyon ki fognak cikizni ezért, de ti értitek. Na szóval, ez a könyv megadta az erkölcsi iránymutatást, ahol éppen most tartunk.

GFG: Pedig ez nem mai könyv.

Gajdics: Nem mai könyv, bizony. Ez így izgalmas. Sokáig én magam sem tudtam ezzel a könyvvel mit kezdeni, megöregedtem, mire megértettem. De ezért mondom, hogy soha a büdös életbe mi velük szót érteni nem fogunk.  Mert ezt a könyvet lehet úgyis olvasni, hogy elájulok tőle, és a követőjévé válok a benne felhalmozott marhaságtömegnek, meg úgyis, ahogy reményeim szerint mindenkinek kellene, tehát megértem, és azt is meg lehet érteni, hogy a szerző miért írta ezt. Egyáltalán nem biztos, hogy azért írta, hogy kövessék.

GFG: Én is erősen hajlok erre az olvasatra. Vannak tehát hidegrázásos könyveid, de gondolom, hogy vannak szívmelengető könyveid is.

Gajdics: Hogyne. Ha már ennél a mennyiségi mintánál tartunk, akkor én Hamvas Béla Karneválját legalább háromszor... Az is kegyetlen dolgokról szól, oda is bele van írva az összes emberi elvetemültség, szörnyűség és az ember mondhatná azt, hogy „akkor most neki a Dunának, mert minek az egész, ha ilyenek vagyunk”, de az mégis telve van szeretettel. Arról szól, hogy „ne, ne csináljátok azt ember!”. Én ebből az egészből megtámogattam azt a parasztmoralitást, amiről beszéltünk.


Aki jelzőzi a demokráciát, az nekem mindig gyanús”

GFG: Most mintha abba az irányba tartana a beszélgetés, hogy az egyszerű ember józan hétköznapi moralitását állítjuk helyre, de ha az ellenfél bekapcsolódna ebbe a beszélgetésbe, akkor azt mondaná, hogy kultúrpopulisták vagyunk.

Gajdics: Úgy-úgy.

GFG: Te mit gondolsz a populizmusról? Most nevetsz...

Gajdics: Annyira benne van a levegőben, amit kérdezel. Szerintem ez nem szitokszó, hanem a demokrácia legtökéletesebb kiteljesedése. Mivel ha egy emberek által demokratikusan megválasztott hatalom folyamatosan kontrollálja, hogy az emberek érdekében gyakorolja-e a hatalmát vagy sem, akkor ennél tökéletesebb demokrácia nincsen. Tehát a fékek,  ellensúlyok, a szétosztott izék, a kisebbség meg ilyenek az mind baromság. Ami fontos, hogy akiket megválasztottunk, azok azt csinálják, amit mi szeretnénk. Természetesen vannak kérdések, amikhez én nem értek. Amikor azt szokták kérdezni, hogy kell-e népszavazás Paks II-ről, én erre azt szoktam mondani, hogy döntsék már el, akik értenek hozzá, mert ez elég veszélyes, nem kéne, hogy az én hülyeségem belekerüljön ebbe a döntésbe. De azért mégiscsak fontos, hogy alapvető és nagy, nemzeti sorskérdésekben mégiscsak hallgattassék meg az a fél, akiért ez az egész történik. Most erre az ellenfél azt mondja: „populizmus”, menjetek ti...

GFG: Mi lehet a magyarázata annak a végtelen cinizmusnak, hogy éppen a liberálisok röhögik ki azt a gondolatot, hogy „meghallgatni az embereket”.

Gajdics: Mert ők nem demokraták, hanem liberálfasiszták. A bolsevikoknak, a kommunistáknak mindig volt egy ótvaros tulajdonsága, hogy amilyen bűnt elkövettek embertársaikkal szemben, azzal még meg is vádolták az áldozatukat. Most is ugyanez történik. Azt mondják ránk, hogy mi nem vagyunk demokraták, mert nem osztjuk meg a hatalmat azokkal, akik kisebbségben vannak, holott ők az igazi többség. Mert ha az összes kisebbséget összeadod, akkor kiderül, hogy te, aki a kormányzást végzed, meg a híveid vagytok a legkevesebben.

GFG: Hányszor hallgattuk azt az Angardban, hogy kétmillió-háromszázezer ember az semmi.

Gajdics: Igen, hát hogyne. Egyébként hallgattam egy évig szociológiát...

GFG: Ez nem ártott meg neked? (nevetés)

Gajdics: De nagyon, oly annyira, hogy fel is pattantam egy kultúrszociológiai szemináriumon, mert arról győzködött a szemináriumvezető, hogy az a fingós a Big Brother nem tudom, hogy hányadik szériájában, az a kultúra része. „Legfeljebb neked, viszontlátásra” és akkor elváltunk egymástól, mint ágtól a levél. De a dolog lényege, hogy nagyon megértettem a szociológia alaptézisét, hogy nincs társadalom, következésképpen nincs társadalmi többség sem, csak kisebbségek vannak, és ezek különböző permutációi adják ki mindig azt a közeget, amiről beszélnek – mármint ők. Na, én nem így gondolkodom. Én közösségekben gondolkodom és per pillanat egy olyan politikai közösség tagja vagyok, amely nyilvánvalóan nem ért mindenben egyet, nyilvánvalóan vannak ebben a közösségben is olyanok, akik jobban járnak, és olyanok is, akik megsértődnek, és mindig vannak benne mozgások is, de mi az alapvető nemzeti sorskérdésekben tökéletesen egy húron pendülünk és ezek mellett az értékek mellett ki is állunk bárkivel szemben. Így már nagyon izgalmas és nagyon fontos, hogy azok, akik megpróbálnak velünk szemben igazi demokrataként feltűnni, azok bármit megtennének, hogy bennünket eltakarítsanak az útból. Ezt persze nem mondják ki hangosan, nem vállalják fel nyíltan, de hát látjuk a kommentelőiket, látjuk, amikor egyszer-egyszer elkottyintják magukat, látjuk azt, amikor véleményt alkotnak rólunk. Nem kell hosszasan tanulmányozni őket ahhoz, hogy kiderüljön róluk, hogy ők azok, akik kirekesztőek. Egyszer el is vétettem, mert rasszistát mondtam, mert nem azt a szót kellett volna használni...

GFG: Szerintem ne vond vissza (nevetés).

Gajdics: Nem vonom vissza, mert azt továbbra is fenntartom, hogy ha valaki, antidemokratikus, hát akkor azok ők, az úgynevezett „igazi demokraták”. Teljesen igaza van Orbán Viktornak, hogy az igazi demokrácia a jelző nélküli demokrácia. Mi éltünk az úgynevezett népi demokráciában, és pontosan tudtuk, hogy az éppen az ellenkezőjét jelenti. Tehát aki jelzőzi a demokráciát, az nekem mindig gyanús.

GFG: Akkor is parasztok vagyunk, amikor Brüsszelben azt mondják ránk, hogy nem tudunk rendesen odaülni az étkezőasztalhoz?

Gajdics: Utaltunk már rá, hogy a globalista nem sokban különbözik a mi drágalátos „úgy maradt kommunistáinktól” és ugyanazt is csinálja. Megvádol minket azzal, hogy mi Európával, a nyugati értékekkel szemben valami despota, autoriter keleti világot szeretnénk idevarázsolni. Ez szemenszedett hazugság. Még akkor is szemenszedett hazugság, ha a hülyegyerek így érti, amit mondunk. Mert lehet, hogy olyan hülye, hogy nem érti, amit beszélek, csak ne gondolná, hogy az a valóság, amit ő összerak a fejében arról, ami elhangzik a számból. Kérdezze meg, ha nem érti (nevetés). Ráadásul a Nyugat úgy szedi be ezt a maszlagot, hogy nem is ő találja ki. El tudod te azt képzelni, hogy valahol Németország virágzó belsejében egy német polgár azzal foglalkozik, hogy Magyarországon a kormány populista-e vagy sem? Hát szerinted mekkora ívben tesz erre? De a mi drágalátos elvtársaink fogják magukat, kihasználva, hogy a rendszerváltozást megelőző időkben is ők nyitották ki először az ablakot, nekik voltak kapcsolataik, ők intézték el a táskában hordott pénzeket, amivel ki lehetett húzni ideig-óráig, amíg elmennek az oroszok és ők voltak azok, akik beengedték azokat, akik felszámolták a piacot, és majdnem padlóra vágták az országot, ők ma is szépen felkeresik a régi újságíró és politikus haverjaikat...

GFG: Nem tartod nonszensznek, hogy Soros György Davosban Magyar Bálintot idéz?

Gajdics: Ugye-ugye, éppen erre gondolok. Eljuttatják a torz, hamis, csúsztatásokkal és hazugságokkal teli információcsomagot oda, ahova kell és ott ők felmondják, anélkül, hogy értenék, hogy mit beszélnek. Aztán meg megzavarodik az egyszeri német kisember, mert van egy olyan rossz tulajdonsága a huszonegyedik századi embernek, hogy azt hiszi, amit a tévében lát, az a valóság.

 

Akkor ki is a paraszt?”

GFG: Beszéljünk akkor egy kicsit a huszonegyedik századi kihívásokról.

Gajdics: Baromi gyorsan kiváló felkészültségű tanárokat kell képezni és visszafoglalni az egyetemek karainak, tantestületeinek a felét. Nem kell az egész, nehogy diktátor legyek már (nevetés). Szóval a felét, és a tanárképzésen kell kezdeni. Irgalmatlan kontraszelekció volt az elmúlt húsz-harminc évben. Most azok tanítanak, akikre tíz-tizenöt évvel is már azt mondták, hogy java részük funkcionális analfabéta. Ez nem vicc. És nem is akarok megsérteni senkit sem. Tanárdinasztiából származom. Rengeteg ismerősöm, barátom, a felségem, én magam is tanár vagyok, nem általában a tanárokat hülyézem, de rengeteg hülye tanár van. És rengeteg liberális van, és csak nagyon kevés ilyen értékrenddel rendelkező van, amiről eddig beszéltünk. Vissza kell foglalni a katedrákat, mert különben rettenetesen nagy baj lesz.

GFG: Azt mondod, hogy az a kulturális robbanás, ami Amerikában, Nyugat-Európában egy szürreális világot hozott létre, be fog szivárogni ide is.

Gajdics: Be, sőt már itt is van.

GFG: Hogy álljunk ellen? Mert a tanárképzés megújítása és az általuk felnevelt új generáció még évtized(ek) kérdése, de te addig is gendersemleges vécébe fogsz járni, ha elmész a kocsmába.

Gajdics: Éppen most hallottam, hogy Bécsben a kormányhivatalokban már nincs is kint a piktogram.

GFG: Tegnap söröztünk Sztavrosszal, és én is véletlenül a női mosdóba mentem be, mert nem találtam a férfit, de azért itthon még rendben vannak a dolgok (nevetés).

Gajdics: Ilyen van. De ilyenkor az ember sűrű elnézést kérések közepette kihátrál és megkeresi a rendeset (nevetés). De mi van, ha nem lesz rendes, gyerekek? Nem közeledünk a bajhoz, hanem nyakig benne vagyunk. Ott tartunk majd, hogy nem fogunk tudni beszélni. Most hallottam, hogy egy kardszárnyú delfin megtanult emberi szavakat.

GFG: Ez k888rva jó, de mi értelme van? (nevetés)

Gajdics: Nagyon jó, mert a kardszárnyú delfin van abban a légüres térben, amiről beszélek. A kardszárnyú delfin megtanulta, de nem érti, mi meg még értjük ugyan, de kezd kiüresedni minden szavunk és ott fogunk úszkálni a nagy óceánban, ott fogunk makogni, mint egy hülye gyerek (nevetés). De már ez van.

GFG: Annyira ez van, hogy egy barátom átküldött egy felvételt, amin fókául beszél. Na most mi értelme van ennek? (nevetés)

Gajdics: Na látod. A feleségem váltig állítja, hogy a macskánk másképp nyávog, amikor enni kér, és amikor ki kell mennie húgyozni (nevetés). Mondom neki, hogy én ezt elhiszem drágám, de melyik melyik? (nevetés)

GFG: Idáig fogunk eljutni.

Gajdics: Már ez van. És ezt mindenütt le kell írni még ezerszer. Talán éppen nálatok láttam a svéd mesekönyvről szóló cikket, na ez a vég. Rájönnek a nagy tudású szociológusok, pszichológusok meg akárkik, hogy az egyneműek házassága az óvodáskorúak körében az már úgy rendben van, mert nem okoz gondot a gyereknek, hogy ezt feldolgozza. Hogy mit is jelent az, hogy „feldolgozza”, na mindegy. De a transzszexualitással a szegény óvodás nem tud mit kezdeni. Ezért írnak nekik egy mesekönyvet, amelyben egy nővé operált férfi együtt él egy lóval, amelyik kutyának képzeli magát. Ezt olvassák a svéd gyerekeknek mese gyanánt. Szóval, nem mondom ki, de menjenek oda, ahová én gondolom. Ha nagyon-nagyon gyorsan nem szívjuk fel magunkat, és ha békés, ám meglehetősen indulatos harcot nem vívunk meg velük, akkor higgyétek el, vége lesz a világnak. A nálam egy kicsit okkultistábbak már keresik a megfeleléseket János jelenései és a mai történések között. Hogy is lehet a mai nyelvre lefordítani, amit János még harsonások, kiborult csészék, meg nem tudom, hogy hogy fogalmazott meg, mert sokan úgy érzik, hogy ezt éljük.

GFG: De ott a sztori nem végződik jól. (nevetés)

Gajdics: Hát ez az. Erről beszélek. Nem gondolom persze, hogy nem lehet ezt a világot másképp látni mint én, nem lehet benne másként élni és nagyon értékes emberi életet élni, de van egy vörös vonal, ami itt húzódik ennél a mesekönyvnél. Ha ezen az ember átlép, akkor mindent kidob az életéből, amit eddig elért, ahol most tartunk. Mindez azért van, mert van egy téves gondolat. A 20. század kataklizmáit mind arra fogják, hogy a nemzetállamok nem tudnak megférni egymás mellett, és ezért ezek jobban félnek a nemzetállamok megerősödésétől, mint ettől a víziótól, amitől mi félünk. Nagyon nagy kérdés a jövőt illetően, hogy melyik félelem lesz az erősebb, melyik tudja a másikat meggyőzni arról, hogy hagyja abba amit csinál, mert nagy baj lesz. Ha a tanárképzésen, az egyetemi katedrák visszafoglalásán túl vagyunk, az is nagyon fontos lesz, hogy tudósok hada kezdjen el dolgozni egy modern patriotizmus-, nacionalizmusfogalom megalkotásán. Amikor a nemzetek nem egymással szemben érvényesítik a nemzeti érdeket, hanem össze tudnak fogni. Azt hittem, hogy ez az Európai Unió, de ezt most kezdik kicsavarni a kezünkből – a Schulz-féle hülyék nyolc általánossal. Akkor ki is a paraszt, már könyörgöm?

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére