A történet szerint a North család egy békés, egyszerű amerikai család, akik csendesen élik mindennapjaikat. Életük előtörténetéről nem sokat tudunk meg, a dialógusokból viszont kiderül, hogy a nyugodt kis autókereskedésben dolgozó családfő régen távol állt az ártatlanság fogalmától. Miután csupán tervezik társával, hogy kirabolnak egy drogkartellt, a megtorlás már aznap utoléri őket. A főhős férjén (és családján) mészárlással állnak bosszút, amit csak Riley (Jennifer Garner) él túl. Ezután – in medias res – öt évet ugrunk és végignézhetjük Jennifer „Anyatigris” Garner bosszúhadjáratát.

Maga a sztori, a csavarok és a levezetés is elég laposra sikeredett Pierre Morel, az Elrabolva rendezőjének legújabb filmjében. Ez egy erős közepes film, ami magával ugyan nem ragadja a közönséget, viszont mégsem teljesen felejthető. Női szemmel nézve ugyanis elgondolkodhatunk, vajon mi meddig tudnánk elmenni, hogy bosszút álljunk a családunk elvesztése miatt. Bár a történetből kimaradt, hogy Riley miként sajátította el a szinte már „természetfeletti” képességeit, mégis át lehet érezni a dühöt, amiből ezek a képességek születtek. Az erős, maszkulin, de mégis nőies főhős képe egy kis büszkeséggel tölti el a női nézők szívét, hisz látjuk, hogy egy nő mindenre képes a családjáért (esetünkben annak emlékéért). Szerencsére Morel nem tolja túl a feminizmust (valószínűleg nem is ez volt az cél), ezért jár neki a pluszpont.

A kivitelezés is csak erős közepesre sikeredett. A dialógusok rendkívül egyszerűek, viszonylag gyengék. Tartalmi bölcsességeket semmiképp ne várjunk tőlük. A látvány egyszerű, naturalista, nem rejti véka alá a véres jeleneteket sem. Igazából ez menti meg a filmet, mert így korrekten bele lehet tenni az „egyestés” akciófilmek népes sorába. De többet nem nyújt. A Peppermint unalmasnak ugyan nem mondható, de rendkívül sablonos és klisékkel teli akciófilm lett. Azoknak ajánlom, akik egy egyszerű popcornmozira vágynak, és nem irtóznak az erős női karakterektől.