Sokat tűnődtem azon, melyik legyen az első meccs, amiről írok. Végül egy NB I-es mérkőzésre esett a választásom, mert a közeljövőben az NB III tartogat egy-két érdekes összecsapást.

Szombaton Kispestre látogattam, a Honvéd-Diósgyőr meccsre. A hazaiak az előző fordulóban ünnepeltek, most az utolsót fogadták. Az ellenfél most búcsúztatta a stadionját, általában sok néző előtt játszik, így adott volt, hogy egy jó hangulatú meccs lesz sok néző előtt.

Hát ez legfeljebb félig-meddig jött be, a hivatalos nézőszám 1575 volt. Ahhoz képest egész jó volt a hangulat, kitettek magukért a táborok. A stadion akusztikájának köszönhetően ennyi néző is jó hangulatot tud varázsolni, ha van kedvük hozzá. Szerencsére a Honvéd szereplése miatt ehhez mostanában van is kedve a kispestieknek.

Az első félidőről sokat nem lehet elmondani, hajtott a Honvéd, de eredménytelenül, harmatgyenge volt a Diósgyőr, esett az eső. Az első üdvrivalgást az váltotta ki, amikor a szünetben bemondták: Fradi–Paks 0–1.

A második félidőben aztán felpörögtek az események. Előbb Eppel Mártont kezdte el éltetni a közönség, mikor melegített, majd beállt. El is énekelték, hogy ő a gólkirály. Eközben az igazi kispesti gólkirály, Davide Lanzafame tizenegyesből megszerezte a vezetést, ekkortól már az ő nevétől zengett a pálya, meg egy nagy kedvencemtől: üres a hordó, repül a korsó, mindenki fekszik az alkoholtól... A folytatás tábortól függ.

Innen már örömjáték volt a meccs a hazaiak szemszögéből nézve. A 84. percben Koszta egy szép fejessel mindent eldöntött, utána még pár percig szenvedett a Diósgyőr, és vége. Az ünneplés akkor volt a csúcson, amikor kiderült, a Fradi tényleg kikapott otthon a Pakstól. Zúgott a jól ismert nóta: ünnepel az egész város, lesz888tt a, lesz888tt a Ferencváros!

Nem volt kimondottan jó meccs, de mégis azt mondom, érdemes volt kimenni, csak ajánlani tudom, mert van egy klasszikus hangulata a Bozsik Stadionnak. Az NB I-ben ehhez fogható csak a már bontás alatt álló Vasas-pálya volt az utóbbi években. Alsóbb osztályokban persze ennél sokkal jobbakat találhat a magamfajta megszállott, aki nosztalgikus romantikával nézi magyar focit.

Akik egy angol vagy spanyol bajnoki színvonalához hasonlítják a magyar meccseket, legyen szó bármelyik osztályról, azoknak ez nem való. Akik viszont szeretik a magyar focit minden baja ellenére, és inkább egy pálya szélén töltik el az idejüket, mint a négy fal között, azoknak kiváló szórakozás lehet egy Honvéd meccs, még akkor is, ha hozzám hasonlóan nem Honvéd-szurkolóként látogatnak ki a stadionba.