Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#focivébé
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Elképesztő mennyiségű pénz mozog a fegyvereladások körül

2017. december 11. 22:28

STOCKHOLM, 22:28

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) által készített legfrissebb jelentés szerint globális szinten nőttek a fegyvereladások a tavalyi évhez képest. Az eladásokból legfőképp az USA és Nyugat-Európa profitált.

Tavalyhoz képest 1,9 százalékkal, 2002-höz képest pedig összesen 38 százalékkal növekedett a fegyverek és a katonai szolgáltatások globális kereskedelme. Erre utoljára 2010-ben volt példa – írja a DW.

A jelentés szerint a világ 100 legnagyobb fegyvergyártó cége 2016-ban 374,8 milliárd dollár, azaz körülbelül 105 ezer milliárd forint értékben értékesített fegyvereket. Az USA-ban négy százalékkal több fegyvert adtak el tavalyhoz képest. A fegyverek körülbelül 60 százalékát értékesítették az Egyesült Államokban, összesen 217 milliárd dollárért.

A világ legnagyobb hadiipari gyártócége, a Lockheed Martin nagyon jó évet zárt tavaly, hiszen 10,7 százalékkal teljesítettek jobban 2015-höz képest. Ez részben annak köszönhető, hogy rengeteg bevételre tett szert az F-35-ös harci gépek eladásából, amire Nagy-Britannia, Olaszország és Norvégia is vevő volt. A legnagyobb ügyfelük azonban az Egyesült Államok légiereje volt.

Franciaországban és Olaszországban csökkentek a fegyvereladások. A briteknél és a németeknél azonban más a helyzet, tavaly több fegyvert értékesítettek, mint 2015-ben. A német tankgyártó cég, a Krauss-Maffei és a katonai járműveket gyártó Rheinmetall sokat profitált abból, hogy egyre nagyobb a kereslet az általuk gyártott termékekre Európában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában.

Azért az oroszok sem panaszkodhatnak, náluk is 3,8 százalékkal nőtt a fegyverkereskedelem, habár a növekedés üteme lassult az olaj- és gázár csökkenése, valamint az amerikai és EU-s szankcióknak köszönhetően.

Mindazonáltal, nehéz közvetlen kapcsolatot kimutatni a fegyvereladások és az éppen zajló háborúk között. De természetesen van köztük kapcsolat. Bizonyos típusú fegyverekre nagyobb a kereslet, például a lőfegyverekre, a rakétákra és a szárazföldi járművekre – közölte Aude Fleurant, a SIPRI egyik munkatársa. Hozzátette, hogy a fegyverkereskedelem növekedése minden bizonnyal egyfajta válasz a forrongó konfliktusokra.

Fotó: AFP
Dél-Korea felfegyverzi magát

Fleurant szerint ez minden bizonnyal a régióban uralkodó konfliktusnak köszönhető, mivel Észak-Korea egyre nagyobb fenyegetést jelent a világra. Ebből jól profitálnak a dél-koreai fegyvergyártó cégek, hiszen tavaly 20,6 százalékkal több fegyvert adtak el, a legnagyobb ügyfelük pedig maga Dél-Korea.

A kínai fegyvereladásokról nincsenek hivatalos statisztikai adatok, de a becslések szerint a kínai fegyvergyártó cégek a világ 20 legnagyobbja között vannak.

Az olaj- és gázárak csökkenése miatt több országnak nem maradt már elég pénze fegyverekre. Az afrikai és dél-amerikai országok sokkal kevesebb fegyvert vettek, mint tervezték.

A fegyvergyártó cégek többsége termékeit nem külföldre, hanem országa honvédelmi minisztériumának adja el. Ezért a jelentés nemcsak arról mutat képet, hogy ki, mennyi fegyvert ad-vesz, hanem arról is árulkodik, hogy az emberek mennyire érzik biztonságosnak a világukat – tette hozzá Fleurant.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Belháború tört ki a síró kislány fotója miatt a Trump-ellenes médiában

Belháború tört ki a síró kislány fotója miatt a Trump-ellenes médiában

amerika, london, párizs

A TIME magazin erősen manipulatív jelleggel közölte címlapon a kétéves hondurasi kislány fotóját, amellyel Trump bevándorláspolitikáját kívánták kritizálni. A magazin azonban nem ismerte el, hogy félrevezette olvasóit, emiatt viszont váratlan helyről, a CNN-től kapott a magazin éles kritikát.

Ma kiderül, hogy lúzerek lesznek-e az angolok ezen a vébén is

Ma kiderül, hogy lúzerek lesznek-e az angolok ezen a vébén is

focivébé

Panama ellen lép pályára Anglia, elvileg simán nyerniük kell. Elvileg.

Kereszténynek lenni a legnehezebb ma a világon

Kereszténynek lenni a legnehezebb ma a világon

amerika, london, párizs

Az amerikai Pew Research Center kutatása alapján 2016-ban a vallásgyakorlást korlátozó jogi szigorítások rendkívüli mértékben erősödtek, és legsúlyosabban a keresztényeket érintették.

Diktátorokként viselkednek a brüsszeli baloldali politikusok

Szájer József kormánypárti európai parlamenti (EP-) képviselő beszélt Brüsszelről, a Sargentini-jelentésről, és Olaszország helyzetéről.

Törökországban nem éppen a világ legizgalmasabb választása zajlik éppen

Törökországban nem éppen a világ legizgalmasabb választása zajlik éppen

amerika, london, párizs

Előrehozott államfő- és parlamenti választást tartanak vasárnap Törökországban. Ezzel párhuzamosan az ország politikai rendszere elnökire változik, a végrehajtó hatalom feje nem a kormány, hanem a köztársasági elnök lesz.

Egészen elképesztő: Németország emberhátránnyal mászott vissza a gödörből

Parádés meccset játszott Löw csapata Svédországgal, amelyen Németország hosszas küzdelem után megvédte becsületét.

A mai nappal végleg szétszakadt a Jobbik

A mai nappal végleg szétszakadt a Jobbik

kétharmad

Mai napon, szombaton bontott zászlót a Toroczkai László nevével fémjelzett Mi Hazánk Mozgalom Ásotthalmon. Ezzel egyértelművé vált az üzenet: a Jobbik kettészakadt a néppártosodásnak hívott balrafordulás következtében.

Nem történt eget rengető meglepetés: Mexikó a koreaiak ellen is diadalt aratott

Nem történt eget rengető meglepetés: Mexikó a koreaiak ellen is diadalt aratott

focivébé

El kell ismerni, Dél-Korea sokkal jobban játszott, mint első mérkőzésén, de ezt a meccset egyértelműen Mexikó uralta. Mutatjuk a részleteket!

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére