Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egy roma srác, aki Magyarországért harcol a kijevi Eurovízión

Horváth József György

2017.05.11. 12:58

Ismerkedjetek meg Pápai Jocival.

Pápai Joci Origo című dalával képviseli Magyarországot a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon, és ma (május 11-én, csütörtökön) lép először színpadra Kijevben a második elődöntőben, ahonnan reményeink szerint a szombati döntőbe jut majd.

Joci 1981-ben született Tatán, már gyerekként is érdekelte a zene, az éneklés. Bátyja hatására már négyévesen elkezdett gitározni, dalokat írni. Beleszületett egy autentikus cigányzenekari életébe, amit az édesapja vezetett. A zenész úgy emlékszik vissza, hogy nagyon szép gyerekkora volt, és bár nem voltak mindig kiegyensúlyozott anyagi helyzetben, de a "szeretet mindig élt".

Zenei fejlődése során hatással volt rá a '60-as '70-es évek zenéje, a rock, a pop, a soul és az R&B stílus, a zenélés mellett a sport lett a másik nagy szenvedélye.

Kezdetek és berobbanás a popszakmába

Nagyobb közönség előtt 2001-ben mutatkozott be, akkor jelentkezett az Üstökös című tehetségkutatóba. A verseny nem hozta meg a várt sikereket, így négy év múlva újra próbálkozott: 2005-ben a Megasztárban tűnt fel. Először bekerült az első százba, majd a legjobb ötvenbe is, de a döntőbe már nem szavazta be a zsűri. A közönség szavazatai alapján vigaszági döntős lett, akkor egy új, saját szerzeményt adott elő Adj erőt! címmel, de újra elbukott, ismét kiesett a versenyből.

Bár a verseny nem hozta meg a várt eredményt, a Magneoton lemezkiadó felfigyelt rá, és szerződést ajánlottak fel neki. Elkészült az Adj erőt! című kislemez, amit a Ne nézz így rám! maxi követett, majd a boltok polcaira került bemutatkozó albuma Vigaszdíj címmel.

Az elmúlt években többször dolgozott együtt Majkával, a Nélküledet is együtt készítették, mint ahogy a Nekem ez jár, a Senki más és a Mikor a test örexik is közös szerzemény – utóbbi közel 13 milliós elérésnél jár a YouTube-on. Caramellel is dolgozott együtt, az Elrejtett világ 2015-ben debütált.

Az énekes nem volt folyamatosan a figyelem középpontjában, 2011-ben, a kisfia születése után például sokáig nem vállalt fellépéseket, több időt akart tölteni a családjával.

"Négy éven keresztül nem nagyon szuperáltam önálló produkcióval, ez azért volt, mert visszavonultam. Nagyon nagy hajtás volt 2005-től 2010-ig az életemben, közben lett két gyönyörű gyermekem, az elsőt nem nagyon ismertem két és fél évig, és megígértem magamnak, hogy ha születik egy második, akkor szeretném ismerni, és ott szeretnék lenni minden fontos pillanatnál" – mesélte az énekes az Origónak.

Máig a családja a legfontosabb számára, az eurovíziós út előtt azt mesélte, hogy a legnehezebb az lesz neki a verseny ideje alatt, hogy nem találkozhat a gyerekeivel, és a feleségével sem voltak távol egymástól ennyi ideig.

Megújulás és visszatérés

A Dal 2017 színpadára teljesen megújulva érkezett, zeneileg és külsőleg is teljesen más világot képviselt, mint korábban. Visszanyúlt a gyökereihez, az autentikus cigányzenét modern elemekkel ötvözte az Origo című dalban. Pápai Joci a dalválasztó műsor harmadik válogatójában lépett először színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján a második helyen végzett, az elődöntőben első lett, majd a döntőben ő kapta a legtöbb szavazatot, maga mögé utasítva többek közt Tóth Gabit, Radics Gigit és Kanizsa Ginát.

"Számomra ez egy életmű, az egész életemet összefogja ez a dal. Mindent én szereztem, és mindent ki tudtam magamból írni, ahogy akartam. A fájdalom, a bolyongás, a sértettség, az összefonódás és a zene szeretete, támasza az életemben mind fontos dolgok voltak, és mind benne vannak. Elcsépelt dolog lehet sokak számára, de az üzenet a remény. Semmi esetre sem szabad feladnunk, harcolnunk kell az álmainkért, vágyainkért. Nekem beteljesedett mindez, egy álom vált valóra" – mondta.

"Biztos vagyok benne, hogy sokan szóvá teszik, hogy egy roma származású ember megy az Eurovízióra, de direkt nem olvasok kommenteket. Úgy érzem, egy nagyon nagy áttörés Magyarország részéről, hogy romaként ilyen bizalmat kaptam, és ennek a pozitív részét kell nézni. Én vagyok az első roma fiatal, aki az országot képviseli, és örülök, hogy ilyen sokan álltak eddig is mögöttem" – mesélte azokról, akik támadják és nem szorítanak neki.

Dalát már előadta egy kisebb közönség előtt Amszterdamban, az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos előbuliján, az eseményen 35 énekes lépett fel. Mint mondta, nem akar nagyképűnek tűnni, és nem is szeretne esélyeket latolgatni, de úgy érezte, nagyon szereti a közönség az Origót.

Akkora sikere volt a dalnak, hogy miután elköszöntünk, és lejöttünk a színpadról, hiába konferálták volna a következő csapatot, nem tudtak kezdeni, mert még mindig az én dalomat énekelték. Addig énekelték a refrént, míg vissza nem mentem"

– mesélte Joci.

Az énekes már napok óta Kijevben készül a versenyre, először május 11-én, vagyis ma este lép színpadra. Az Eurovíziós Dalfesztiválon idén 42 ország szerepel, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a részt vevő országok zsűrijei, valamint a közönség szavazatainak összesítése adja ki a sorrendet.

"Ennek a dalnak a lelke ugyanis a nő és a férfi kapcsolata, az az intimitás, ami köztük van. Még mindig maradtak apró finomítások, mi viszont tovább gyakorolunk, azon vagyunk, hogy a legjobbat tudjuk nyújtani" – mondta Kijevben a próbák után.

Esélyek

Pápai Joci győzelme hatalmas meglepetés lenne, és aki rá fogadna, az nagyot kaszálna a fogadóirodák szerint. Az irodáknál jelenleg 1 euróval 150-et is lehet kaszálni, de van olyan, amelyik csak 101-et vagy 126-ot fizet, ami szintén nem rossz hozam.

Ezek alapján a magyar induló a középmezőnyben végez majd: valószínűleg továbbjut az elődöntőből, és valahol a 15-20. hely környékén lesz a legvégén a Bet365, az Unibet, a Betfair Sport és a többi cég szakértői szerint.

Hajrá, Magyarország! Hajrá, Joci!

(Origo)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére