Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bréking: bejelentette visszavonulását Nico Rosberg

Bokor Gábor

2016.12.02. 14:43

Pár nappal azután, hogy megnyerte a Formula-1 2016-os évadát, bejelentette visszavonulását az egyszeres világbajnok sportoló.

Hosszú Facebook-bejegyzésében írta le a 2016-os év megpróbáltatásait a 31 éves német sportoló. Az újdonsült világbajnok felért a csúcsra, ezzel valóra vált az egyik nagy álma.

A szuzukai japán futam után kezdett el azon töprengeni, hogy befejezi a karrierjét, ha egyszer felér a csúcsra. Vasárnap reggel már úgy kelt fel, hogy minden jel szerint az lesz az utolsó versenye. 

Hétfő este hozta meg a végső döntését, majd később elmondta azt a menedzsmentjének és csapata, a Mercedes egyik vezetőjének, Toto Wolffnak is.

Rosberg az idei versenyévad során mindent kiadott magából, ám elmondása szerint ezt úgy, hogy van egy kislánya, még egyszer már nem bírná megcsinálni. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére