Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Beismerték, hogy eddig rosszabb minőségű kaját adtak a kelet-európai embereknek

2018. szeptember 17. 14:45

STRASBOURG, 14:45

Az Európai Parlamentben most elfogadtak egy olyan határozatot, amely elviekben megtiltaná a korábbi gyakorlatot.

A cseh Olga Sehnalová jelentése értelmében nem lehet különbség a kelet-európai és nyugat-európai termékek minőségében. A jelentést párttól függetlenül szinte minden képviselő támogatta: a szöveg 464 igen mellett 69 ellenszavazatot kapott, 17 képviselő tartózkodott.

Fotó: AFP

A lényeg, hogyha egy terméknek ugyanaz a gyártója vagy márkája és csomagolása Nyugat-Európában, mint a keleti országokban, ne lehessen minőségi különbség az egyes tagállamokban forgalmazott verziók között.

Korábban az Index, az Európai Bizottságra hivatkozva megpróbálta beadni, hogy az élelmiszerek minőségében nincs törés a keleti és nyugati tagok között, de erre a vizsgálatok, és az emberek érzetei is rácáfoltak. Most pedig már a brüsszeli döntéshozók is elismerik, hogy eddig valóban silányabb élelmiszerek érkeztek hozzánk.

Minden második magyar ember tapasztalt már különbséget az azonos márkájú, Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt kapható élelmiszerek minősége között – derült ki korábban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei által végzett reprezentatív felmérésből. A lakosság túlnyomó része – összhangban a magyar kormány és a Földművelésügyi Minisztérium törekvéseivel – elvárná, hogy a nemzetközi élelmiszermárkákat minden országban azonos összetétellel hozzák forgalomba, ha pedig ez nem így történik, akkor azt kötelező legyen a termékeken világosan jelezni a vásárlók számára.

A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja azt a gyakorlatot, hogy a magyar és a közép-kelet-európai vásárlók más minőségű élelmiszert kapjanak, mint mondjuk egy holland, német vagy osztrák vevő. A kettős minőség olyan újra és újra fellelhető jelenség, amely létezését mind a hazai, mind több szomszédos ország vizsgálatai alátámasztották már.

Az észlelt különbség a magyar vásárlók számára nem kedvező: a megkérdezettek 97%-a rosszabbnak érezte a Magyarországra behozott termékeket, mint amit a nyugat-európaiak asztalára tesznek a nemzetközi gyártók. Különösen a háztartások élelmiszeripari termékekről legtöbb információval rendelkező „élelmiszer-felelősei”, vagyis a rendszeresen bevásárolók érzik felháborítónak ezt a gyakorlatot.

Kevesebb a hal ugyanabban a halrudacskában

Az Euronews is írt róla, hogy az elmúlt években végzett tesztek szerint a nyugati államokban jobb minőségűnek bizonyult számos olyan termék, amelyet a keleti országokban is hasonló márkanév alatt forgalmaznak. Keleten például kevesebb a hal ugyanazon márkájú halrudacskában, mint Nyugat-Európában, de a kenyérben is kevesebb a liszt, a narancslének álcázott keleti löttyben pedig egyenesen már narancs sincs. És ahogy például egy szlovén képviselő mondta, az ő országában a burgonyasziromban nincs burgonya, míg a nyugati fogyasztók eredeti krumplit kapnak a pénzükért – írta a G7.hu.

A litván hatóságok szerint a legfőbb különbség, hogy a német termékekben kevesebb vegyi anyag és színezék van, és mesterséges édesítőszer helyett inkább valódi cukrot tartalmaznak, nem úgy, mint a Litvániában árult termékek.

Az Európai Bizottság is hadat üzent ezeknek a multicégeknek, a V4-országok, illetve Bulgária is nyomást gyakorolt az uniós intézményekre a kérdésben.

A NÉBIH márciusi vizsgálatának eredményeiről infografika is készült, mely itt tekinthető meg.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Németország még több migránst toloncolhat ki az uniós tagországokba

Németország még több migránst toloncolhat ki az uniós tagországokba

amerika, london, párizs

Az Európai Bíróság kimondta, hogy Németországnak joga van kitoloncolni azokat a migránsokat, akiket egy szegényebb uniós tagországba szállítanának vissza. Mindez idáig vita tárgyát képezte, ezért számos kitoloncolás meghiúsult. Ennek azonban vége, az illegális bevándorlóknak vissza kell menniük oda, ahol elsőként léptek az Európai Unió területére.

Bolsonaro-Trump találkozó: hosszú idő után először érkezik Amerika-barát brazil elnök Washingtonba

Bolsonaro-Trump találkozó: hosszú idő után először érkezik Amerika-barát brazil elnök Washingtonba

amerika, london, párizs

Washingtonban találkozott egymással Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro, újévkor beiktatott brazil elnök.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez a nap is gyorsan eltelt, nézzük a legfontosabb híreket!

Az oltáselleneseknek is jár a szólásszabadság!

Az oltáselleneseknek is jár a szólásszabadság!

censored

Veszélyeztetik a gyerekeink életét, de attól még megilleti őket a szabad szólás joga.

Merkel belátta, a migránsokat a hazájukban kellett volna támogatni

Merkel belátta, a migránsokat a hazájukban kellett volna támogatni

amerika, london, párizs

A hazájukhoz minél közelebb, helyben kell segíteni a menekülteknek, ez a 2015-ös menekülthullám tanulsága - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

Bemutatjuk a bevándorláspárti politikusokat

Bemutatjuk a bevándorláspárti politikusokat

kétharmad

Közeleg a május, ideje közelebbről megismerni a bevándorláspártiakat.

Konok Péter, az építőtábor réme

Konok Péter, az építőtábor réme

piszkostizenkettő

Van abban valami egészen szürreális, ahogyan a nemzeti ünnep előtt összecsipegette kis gondolatait arról, hogy miért nincs Magyarország.

Sargentini etikai tisztogatást szeretne az Európai Néppártban

Sargentini etikai tisztogatást szeretne az Európai Néppártban

kétharmad

Nem elegendő, hogy az Európai Néppárt (EPP) foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével, meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához - jelentette ki Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Brüsszelben újságíróknak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére