Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Bayer Zsolt feljelenti a Migration Aid vezetőjét

2018. március 22. 10:24

A Magyar Idők publicistája rágalmazás miatt feljelenti a Migration Aid nevű migránssimogató Soros-szervezet vezetőjét, Siewert Andrást.

Siewert András egy oknyomozó újságírónak – akinek nem sejtette valós kilétét – arról beszélt, hogy Soros és a hozzá kötődő szervezetek legfőbb célja, hogy maximalizálják milliárdos politikai befolyását Magyarországon annak érdekében, hogy a pénzügyi érdekei érvényesüljenek.

Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok”

– jelentette ki a Migration Aid vezetője, aki többek között arról is beszélt, hogy a szervezet a tranzitzónába való bejárását arra használta fel, hogy illegális adatbázist építsenek a menekültekről, méghozzá titokban.

Siewert András

A Magyar Idők írását követően Siewert András először még tagadta az egészet, majd egy meglehetősen furcsa, nehezen hihető történettel állt elő, miszerint előre tudta, hogy egy „izraeli ügynökkel” van dolga, ezért mondott nagyokat.

A Migration Aid vezetője a sajtótájékoztatón emellett azt állította, hogy meggyőződése szerint Bayer Zsolt és a Magyar Idők állt a „titkosszolgálati” akció mögött, bár erre természetesen semmilyen bizonyítéka nincs.

Bayert Zsolt szerint igencsak beszédes, hogy Siewertnek a tagadást követően 24 órába telt, hogy előrukkoljon valami másik történettel. A Migration Aid vezetőjét rágalmazás miatt feljelenti a publicista.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Trump bevetné a hadsereget a mexikói határnál a migránsokat segítő fegyveresek miatt

Trump bevetné a hadsereget a mexikói határnál a migránsokat segítő fegyveresek miatt

amerika, london, párizs

Egyre több esetben fegyveresek segítik az Egyesült Államok területére illegálisan belépni szándékozó migránsokat a mexikói-amerikai határon. Donald Trump emiatt az USA hadseregének a bevetését fontolgatja.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt ma.

Nyilvánosságra került az Iszlám Állam videója, amelyben hűséget esküdtek a Srí Lanka-i merénylők

Nyilvánosságra került az Iszlám Állam videója, amelyben hűséget esküdtek a Srí Lanka-i merénylők

amerika, london, párizs

Az iszlám szélsőségesek világszerte büszkén osztják meg egymás között azt a videót, amelyben a merénylet előtt felesküdnek az Iszlám Állam zászlajára a Srí Lanka-i merényletsorozat végrehajtói.

Márki-Zay Péter a bíróság szerint is hazudott

A helyi kórház jó hírnevét sértő kijelentései mellett két másik ügyben is elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter "független" hódmezővásárhelyi polgármestert.

Angliában tanult az egyik Srí Lanka-i terrorista

Angliában tanult az egyik Srí Lanka-i terrorista

amerika, london, párizs

Ezt az ázsiai ország védelmi minisztere jelentette be, azonban nem részletezte, melyik terroristáról van szó, valamint melyik brit egyetemre járt a merénylő.

A Magyarországon elkapott szír terrorista letartóztatását meghosszabbították

Három hónappal meghosszabbították a Magyarországon elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Hasszán F. letartóztatását.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére