Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#sport
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Az új osztrák kormány csökkenteni fogja a migránsoknak nyújtott segélyek összegét

2017. november 4. 19:48

BÉCS, 19:48

Sebastian Kurz és Heinz-Christian Strache közös sajtótájékoztatót tartott pénteken. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Szabadság Párt (FPÖ) vezetője kijelentette, hogy több fontos kérdésben is megegyeztek. Az új osztrák kormány elkötelezett lesz az EU irányába, csökkentik a költségeket, valamint megvágják a migránsok juttatásait.

Jól halad a koalíciós megállapodás véglegesítése felé Kurz és Strache, legalábbis ez szűrhető le pénteki közös sajtótájékoztatójukból.

Ausztria 2018 második felében lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.

Sebastian Kurz (balra) és Heinz-Christian Strache (jobbra) közös sajtótájékoztatója Bécsben, pénteken.

Fotó: AFP

Az osztrák soros elnökség alatt aktívan szeretnénk alakítani az EU politikáját, és azt a szubszidiaritás elvének irányába szeretnénk mozdítani"

– ismertette Strache a Kurz-kabinet várható Európa-politikáját.

A szubszidiaritás elvének célja az EU és az uniós országok megosztott hatásköreibe tartozó területeken történő beavatkozás legmegfelelőbb szintjének meghatározása. Európai, nemzeti vagy helyi szintű fellépést érinthet. Valamennyi esetben az Európai Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben hatékonyabban tud fellépni, mint az uniós országok a maguk megfelelő nemzeti vagy helyi szintjén.

Kurzék tehát azt szeretnék elérni, hogy Brüsszel minél kevésbé avatkozzon be a tagállamok ügyeibe. A politikus elmondta, hogy mint Európában minden kormány, ők is uniópártiak, ám az EU bürokráciáját karcsúsítani kell, és az uniós intézményrendszert arra kell szorítani, hogy a legfontosabb ügyekkel foglalkozzon: a kereskedelemmel és a külső határok megvédésével.

Kurz és Strache véleménye megegyezett abban, hogy az osztrák államnak is takarékoskodásra van szüksége. Az osztrák strukturális deficit 1,1 százalékon van jelenleg, ám ezt le kell szorítani 0,5 százalék alá, amely az eurózóna tagállamainál meghatározott szint – írja a Reuters.

Sebastian Kurz (balra) és Heinz-Christian Strache (jobbra) közös sajtótájékoztatója Bécsben, pénteken.

Fotó: AFP

Kurz szerint jövendő kormánya munkájának alapja az ország fenntartható finanszírozása.

Nem költhetünk többet, mint amennyit megtermelünk"

– mondta. Hozzátette, hogy ennek a részletei még megbeszélés tárgyát képezik.

A két politikus kampányában ígéretet tett arra, hogy a legszegényebbek számára adócsökkentést hajtanak végre, valamint azt is megígérték, hogy nem vezetnek be luxusadókat és öröklési adót.
A takarékoskodást a migránsokkal kezdik: visszavágják az állami segélyeket.

Ausztria kilenc szövetségi tartománya közül eddig háromban már csökkentették is a migránsokra elköltött jóléti juttatások összegét.

Elképzelhető, hogy bevezetnek egy ötéves időtartamú átmeneti státuszt az Ausztriában tartózkodó EU-állampolgároknak, hogy ők is jogosultak legyenek szociális támogatásra.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Jól halad a német behódolás: egyre több az iszlám előírásoknak megfelelő húskészítmény

Jól halad a német behódolás: egyre több az iszlám előírásoknak megfelelő húskészítmény

amerika, london, párizs

A német Evangélikus Hírügynökség beszámolója szerint Németország vezető hús-termelő és húsfeldolgozó válallatai ma már jelentős részben az iszlám vallási törvényeknek megfelelő, úgynevezett halal termékeket állítanak elő.

Minden Salviniről szól Olaszországban

Minden Salviniről szól Olaszországban

amerika, london, párizs

Elképesztő energiákat fordítanak arra a balliberális politikai erők, migránssimogató "álcivilek", hogy befeketítsék az ország bevándorlásellenes belügyminiszterét, Matteo Salvinit.

Roma cserkészek Esterházy könyveivel etették meg a menekülteket

Roma cserkészek Esterházy könyveivel etették meg a menekülteket

8)8)8

Ti olvastátok, hogy lelkes önkéntesek kitakarítanák a teljes kórházat? Tudtátok, hogy balos aktivisták börtönbe is kerülhetnek ha etetik a migránsokat? Azt hallottátok, hogy Békés Márton szerint Esterházy rossz író? A baloldali álhírgyártás nem ismer határokat, szinte alig akad olyan cikkük, amely kiállná a racionalitás és a tényszerűség próbáját.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt ma.

"Mi a fa888om az a Sevilla?"

"Mi a fa888om az a Sevilla?"

hajrá, magyarok!

Nem hiszem el még most sem, hogy az Újpest tényleg a Sevilla ellen fog játszani a jövő héten az Európa-ligában...

Nagyon sok fontos ügyben döntött a parlament a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján

Nagyon sok fontos ügyben döntött a parlament a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján

kétharmad

A nyári szünet előtti utolsó, rendkívüli ülésnapján a magyar Országgyűlés a jövő évi köütségvetés mellet többek között elfogadta a hajléktalanok közterületi tartózkodásáról, a kútfúrásról, a btk buszozással kapcsolatos szigorításáról, az új gyülekezési törvényről és a magánélet védelméről, illetve a bevándorlási adóról, és az adózási változásokról szóló törvényeket is.

Egy "menekültbuli" megrendezését kérte az LMP afgán tanácsadója

Egy "menekültbuli" megrendezését kérte az LMP afgán tanácsadója

kétharmad

Az LMP afgán származású tanácsadója, Mirwais Janan azt kérte a Morrison's nevű budapesti szórakozóhely üzemeltetőjétől, hogy rendezzen egy "menekültbulit", ahová ingyenes lesz a belépés, miután a bíróság az ő javára döntött egy diszkriminációs perben.

Orbán Viktor úgy el van szigetelődve, hogy mindenki vele akar találkozni

Orbán Viktor úgy el van szigetelődve, hogy mindenki vele akar találkozni

kétharmad

A baloldali politikusok helyébe lépő liberális álhírgyárak napról-napra megírják, hogy Orbán Viktort már senki sem látja szívesen.
Szeretnénk felhívni a liberális újságírók figyelmét, arra, hogy Orbán Viktor két hét alatt találkozott a világelittel.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére