Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
szabad vasárnap
 
 
 
 

Az MTA emléket állít egy kommunista pufajkásnak

2018. február 26. 13:28

A Magyar Tudományos Akadémia úgy döntött, hogy Lukács Györgyöt piedesztálra emeli.

A gróf Széchenyi István által alapított magyar tudományos testület 2018-ra eljutott oda, hogy emléket állít Lukács György kommunista ideológusnak és provokátornak. A Löwinger György Bernát néven született és az 1919-es magyarországi vörösterror helyettes közoktatásügyi népbiztosaként tevékenykedő "filozófus" a Vörös Hadsereg 5. hadosztályának politikai komisszárjaként 1919. május 1-jén megtizedeltette a Tiszaföldvárról visszavonuló katonákat. A történelem tanúsága szerint saját kezével végezett ki nyolc kiskatonát.

A tiszavirág-életű kommunista rezsim bukása után Bécsbe menekült, majd visszatért Budapestre, ahol agitátorként és ideológusként vett részt a Magyar Szocialista Munkáspárt megszervezésében. Az 1956-os forradalom után elmenekült, majd valahogy ismét megúszta az elszámoltatást, és az 1971-ben bekövetkezett haláláig Kádár pártjának tagja maradt.

Nos, ennek a remek, minden ízben kiváló magyar embernek emel örök emléket a Magyar Tudományos Akadémia.

A tudományos testület közleményében hivatkozik Lukács végrendeletére, amelyben könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetére, kéziratait pedig megőrzés végett a Magyar Tudományos Akadémiára hagyományozta. A filozófus egykori otthonában elhelyezett hagyaték szakszerű feldolgozásáról és a filozófus által használt lakás felújításának menetrendjéről az MTA elnöke, az amerikai-magyar kettős állampolgár Lovász László és Kelemen János akadémikus, a Lukács György Nemzetközi Alapítvány (LANA) kuratóriumi elnöke állapodott meg.

Lukács lakásában egy állandó kiállítást is nyitnak, amelyhez többnyelvű vezetőfüzet és ismertető leporelló készül a látogatók számára.

Lukács György tanítványainak egy lelkes csoportja létrehozta a '60-as években az úgynevezett budapesti iskolát, akik elnyomtak minden más értelmes hangot, így Hamvas Bélát is sikerült száműzetésbe kényszeríteniük. A budapesti iskola tagjai között volt Heller Ágnes pszeudojobbikos agitátor, Márkus György (1934–2016), Vajda Mihály.

A "Lukács-óvodát" az 1990-es években kezdték kritizálni, többek között felrótták, hogy a névadót személyes felelősség terheli a korabeli magyar szellemi élet erőszakos, hatósági eszközökkel történő homogenizációjáért. Hiszen a párt szempontjából nemkívánatos alkotók listáinak összeállítójaként több kiemelkedő magyar filozófus (például Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos), valamint író (például Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor) tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért (Márai Sándor) vagy a szellemi életből való kiszorításáért felel.

Márai Sándor 1948-as naplójában így ír Lukácsról:

A kommunisták irodalmi pápája, egy Lukács György nevű, Moszkvából hazatért esztéta, folyóiratukban lefejez – nagyon udvariasan, körülbelül mint a középkorban a hóhér: elébb letérdel és bocsánatot kér, aztán hatalmasat suhint bárdjával és elvágja nyakam.”

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Öt EU-s tagállamba vándorolhatott Kadhafi titkos pénze

Öt EU-s tagállamba vándorolhatott Kadhafi titkos pénze

amerika, london, párizs

Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátor pénzalapjait 2011-ben befagyasztotta az ENSZ. Vagyis azokhoz elvben nem lehetne hozzáférni, a közelmúltban azonban kiderült, hogy több százmillió euró hiányzik ezekről a számlákról. A legújabb információk alapján a líbiai pénzügyi alapokat összesen 5 EU-s ország csapolhatta meg. Belgium, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Luxembourg érintett.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba az új, kinevezett magyar nagykövetet

Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes legutóbbi, Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt problémáznak az ukránok.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt a mai nap.

Mesterséges intelligenciával cenzúrázzák a férfiak nyilatkozatait

Mesterséges intelligenciával cenzúrázzák a férfiak nyilatkozatait

fehér férfi

High-tech módszert talált a Financial Times, hogy kevesebb férfi nyilatkozzon a cikkeikben.

Munkatársunkat megbüntette a Facebook, amiért a homoszexuálisokról mert írni

Munkatársunkat megbüntette a Facebook, amiért a homoszexuálisokról mert írni

censored

A jobboldali véleményt tűzzel-vassal üldöző Facebook-cenzúra ismét lecsapott, ezúttal Horváth Zsófia munkatársunkat, a Pszicho sorozatunk arcát tiltotta a Facebook három napra.

Orbán: összefogásra van szükség a közép-európai országok között

Orbán: összefogásra van szükség a közép-európai országok között

kétharmad

A magyar kormányfő a dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémia megnyitó ünnepségén hangsúlyozta a közép-európai országok együttműködésének fontosságát.

Románia 100 éve alatt Moldva csak még jobban leszakadt Erdélytől

100 év után is még mindig Erdély a legfejlettebb területe Romániának. Sőt, mostanra gazdaságilag még jobban leszakadt Erdélytől Moldva - mondja Lucian Boia román történész, aki szerint bár a területét az elmúlt évszázadban sikeresen megtartotta Románia, most mégis nagy gondban van az ország, mert a lakosai milliószámra költöznek el.

Soros György rajongója Svédország új miniszterelnök-jelöltje

Soros György rajongója Svédország új miniszterelnök-jelöltje

amerika, london, párizs

Újabb érdekes állomásához érkezett a svéd kormányalakítási procedúra.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére