Az úgynevezett inghimasi (merülés, elmerülő) harcosok olyan speciális katonai alakulatok az iszlám világban, amelyek az ellenséges frontvonalakat közvetlenül, vagy akár azok mögötti területeket meglepetésszerűen megtámadva a lehető legnagyobb veszteséget igyekeznek okozni az ellenségnek, majd észrevétlenül eltűnnek a támadásuk által keltett zűrzavarban.

Nem új taktikáról van szó, hanem egy, már több évtizede használt gerilla-hadviselési eszközről. Az inghimasit a szakértők szerint a szovjet-afgán háborús összecsapások idején a mudzsahedinek kezdték el alkalmazni, amit az utóbbi évtizedben az al-Kaida és az Iszlám Állam is folyamatosan alkalmaz a mindennapi katonai összecsapásai során. 

Az úgynevezett inghimasi harcosok alapvetően egyáltalán nem öngyilkos merénylők, bár sokszor az öngyilkos merénylőkkel együtt kerülnek bevetésre. Az inghimasik feladata az, hogy észrevétlenül szivárogjanak be az ellenséges vonalak mögé, és ott a lehető legnagyobb kárt okozzák, majd a lehető leggyorsabban távozzanak a támadás helyszínéről, illetve ha nincs menekülési mód, akkor – de csakis akkor – végső soron ők maguk is készek legyenek feláldozni az életüket.   

Az eddigi hírek alapján Barcelonában és az onnan száz kilométerre támadást elkövető terroristák inghimasi kiképzést kaptak, vagy legalábbis azt a taktikát másolták a terrorcselekményüknél.

Ezt támasztja alá, hogy fegyverekkel, robbanóövekkel is fel voltak szerelkezve, de nem öngyilkos merénylők voltak, hiszen a támadás végrehajtása utánra menekülő autót biztosítottak maguknak. 

Az inghimasi taktika a párizsi és az isztambuli merényletek során is megfigyelhető volt már az Európát érő iszlamista támadásokkor. Az inghimasi harcosok az öngyilkos merénylőknél nagyobb katonai értéket képviselnek a közel-keleti terrorista szervezetek belső értékrendszerében azért, mert: