Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amerika ismét értünk aggódik

888.hu

2015.12.07. 11:37

Újabban egy magyarországi szoborállítás borzolja az amerikaiak kedélyeit. A Zsidó Világkongresszus után amerikai képviselõk is tiltakoznak.

Székesfehérváron állítanának szobrot Hóman Bálintnak. A tervek szerint még decemberben leleplezhetik a bronz alkotást, azonban még a köztérre sem került az egykori politikus hasonmása, máris számtalan támadás éri.

Az 1930-as évek egyik legjelentősebb történésze 12 éven keresztül a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztját töltötte be. De míg szakmai ténykedése széles körben elismert, a politikai pályafutása már nehezen értékelhető ítéletek nélkül. Tagja volt ugyanis a Gömbös- és a Darányi-kormánynak, majd a Teleki-, Bárdossy- és Kállay-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Később tárca nélküli miniszter lett az Imrédy-kormányban. Végül Szálasiékkal együtt vonult vissza a politikától 1946-ban.

A Hómannak állítandó szobrot hazánkban is több szervezet kritizálta már, most viszont úgy tűnik, nemzetközi híre kelt.

Amerika ismét kritizál

A Zsidó Világkongresszus csütörtökön nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy állítsa le Hóman Bálint szobrának felállítását, mert szerintük 

a szobor a holokauszt sok magyar áldozata számára sértés."

A Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder szerint felháborító, hogy a magyar adófizetőnek kell kifizetnie egy olyan ember emlékművét, aki nemcsak antiszemita, a zsidók üldözésének kulcsfigurája, a nyilasok támogatója volt, de élete végéig meg sem bánta bűneit.

De nem csak hazánkban kaphatnak szobrot történelmileg vitatott személyek. 2010-ben például az Egyesült Államokban lévő Virginiában Sztálin kapott mellszobrot.

Hétfőre a hír eljutott az amerikai kongresszus képviselőinek fülébe is, így már ők is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy mi zajlik Magyarországon. A képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős munkacsoportjának vezetői levélben tiltakoztak a miniszterelnöknél a Hóman-szobor ellen.

A mindössze kilenc hónapja felállt testület a zsidó kongresszushoz hasonlóan érvel. Szerintük Hóman

élen járt a magyarországi antiszemita törvényalkotásban, és utat nyitott a holokauszt idején végrehajtott deportálások és a magyar zsidók elleni atrocitások előtt."
    

(MTI, Washington Times)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére