Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Akkorát hazudott a DK-s politikus, hogy leszakad az ég

Tóth Dalma

2017.09.30. 19:58

Radnóti Henrik azt mondta, beteg volt, ezért nem tudott dolgozni, de kiderült, hogy biciklitúrára indult.

A ballib sajtót már körbejárta a hír, miszerint a fideszes vezetésű dunakeszi önkormányzat megvonta egy DK-s képviselő, Radnóti Henrik tiszteletdíját, mivel a politikus nem volt jelen egy testületi ülésen nyáron. Azon sivalkodtak, hogy mennyire igazságtalan volt ez az egész, hiszen szegény Radnóti beteg volt – amiről még egy orvosi igazolást is beszerzett – ezért nem vett részt az ülésen. Kezdjük ott, hogy az orvosi igazolást augusztus 30-án állították ki, amikor az ülésre július 27-én került sor, szóval az orvos egy hónappal később állapította meg, hogy Radnóti beteg volt négy héttel korábban. Mégha ezt a tényt nem is vennénk figyelembe, a politikus Facebook-oldalán az ülés napján posztolt képek magukért beszélnek.

Annyira beteg volt Radnóti, hogy egy biciklitúrára indult munka helyett. 

Mindehhez pedig a Jobbik is asszisztált.

A jobbikos Varga Zoltán Péter volt az, aki elsőként kiállt a DK-s politikus mellett, és áldozatként állította be őt. Kár volt összejátszaniuk, most mindketten beégtek. 

A jelek szerint a fideszes vezetésű dunakeszi önkormányzat helyesen döntött, hogy megvonta Radnóti Henrik tiszteletdíját.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére