Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A libsi amerikai diákok nem érzik biztonságban magukat a konzervatív előadó nézetei miatt

2017. október 12. 10:28

MASSACHUSETTS, 10:28

Az Amherst College diákjai azt követelték, hogy védjék meg őket Michael Graham káros nézeteitől.

Graham 12 évvel ezelőtti rádióműsorában az iszlám és a terrorizmus közötti összefüggésről beszélt, ezért az egyetem diákjai nem akarják, hogy részt vegyen előadóként egy olyan eseményen, ami arra ad választ, hogy a 9/11 utáni katonai akciók miért voltak jogosak, és mennyi amerikai életet mentettek meg – írja a Breitbart.

Ezért a múlt héten a muszlim és a dél-ázsiai diákok nyílt levelet írtak arról, hogy Graham jelenléte az egyetemen veszélyezteti az ő biztonságukat.

Egy diáknak sem kellene soha azt éreznie hogy nincs biztonságban, vagy reggel, amikor felkel arra gondolnia, hogy a többi diák a kampuszon utálja őt az identitása egyik szerves része miatt, és ezek az emberek hajlamosak nyilvánosan hangot adni káros nézeteiknek – írják levelükben. Hozzátették, hogy szerintük a diákszervezeteknek olyan embereket kellene meghívniuk előadóknak, akiknek a nézetei egyeznek az övékkel.

Fotó: AFP

Majd azt követelték, hogy az egyetem biztosítson védelmet azon diákok számára, akik áldozatnak érzik magukat Graham jelenléte miatt.

Az egyetem szóvivője azonban csak annyit mondott, hogy kiállnak a szólásszabadság mellett, még akkor is, ha az illető szavait néhány diák támadásként él meg, a fizikai biztonságuk garantálva van, azt senki sem támadja.

A libsi diákok, ha olyan véleménnyel találkoznak, ami nem az ő nézeteiket tükrözi, akkor azt támadásként élik meg. Nehéz lehet így élni.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

A drezdai bombázásokhoz hasonlít a Rakkát ért koalíciós légicsapások pusztítása

A drezdai bombázásokhoz hasonlít a Rakkát ért koalíciós légicsapások pusztítása

amerika, london, párizs

Legalábbis ezt állította az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap amikor hangsúlyozta: az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje több ezer civil életét kioltva úgy szétbombázta az Iszlám Állam terrorszervezet egykori fellegvárának számító szíriai Rakkát, mint a németországi Drezdát érő második világháborús légicsapások.

A rendőrök lecsaptak egy szerb embercsempészre

A rendőrök lecsaptak egy szerb embercsempészre

közeleg a tél

A rendőrök embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást egy 22 éves szerb férfival szemben.

Deák Dániel: az ellenzékiek fele is Orbán Viktor újraválasztására számít

Deák Dániel: az ellenzékiek fele is Orbán Viktor újraválasztására számít

közeleg a tél

Az ellenzéki szimpatizánsok fele is Orbán Viktor újraválasztására számít, mivel a gazdasági mutatók kiemelkedőek, az ellenzéki oldalon pedig nincs valós, jobb teljesítményt felmutatni képes alternatíva - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Ideje megismerni a csehek Donald Trumpját

Ideje megismerni a csehek Donald Trumpját

amerika, london, párizs

Elutasítja az európai integráció mélyítését és az illegális bevándorlást, Csehországot pedig egy nagyvállalat mintájára szeretné irányítani Andrej Babis, a hétvégi képviselőházi választásokon győztes jobbközép ANO mozgalom elnöke, a cseh kormányfői tisztség valószínű várományosa.

Szanyi Tiborból előbújt a kommunista ÁVÓ-s szelleme

Szanyi Tiborból előbújt a kommunista ÁVÓ-s szelleme

kinyílott a pitypang

1956 októberéhez közeledve az MSZ(M)P-sekből előbújt a mélyre eltemetett kommunista.

Észak-Olaszországban is függetlenedési szavazásokat tartanak

Észak-Olaszországban is függetlenedési szavazásokat tartanak

amerika, london, párizs

Olaszország gazdasági, politikai és társadalmi szembeállását az észak-dél közti ellentét mindig is meghatározta. Az olasz gazdaság 30 százalékát adó Lombardia és Velence vasárnap szavaz a nagyobb autonómiáról.

Elkezdték szűrni a reptéri dolgozókat Ausztráliában

Elkezdték szűrni a reptéri dolgozókat Ausztráliában

amerika, london, párizs

Az ausztrál kormány vasárnapi bejelentése szerint megszigorítják a repülőtéri dolgozók biztonsági ellenőrzését.

Informatikusokat képez ki az állam

Informatikusokat képez ki az állam

közeleg a tél

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően, mondta Varga Mihály az MTI-nek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére