Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A kereszt ledöntőit nem, az újra felállítóit viszont letartóztatták a görög hatóságok

2019. március 7. 19:08

Sokak szemét szúrja a kereszténység egyik legszentebb szimbóluma.

Heves reakciókat váltott ki Görögországban, hogy a rendőrök néhány nappal ezelőtt azért vettek őrizetbe harminchat embert, mert azok felállítottak egy hatalmas, vasból készült keresztet Leszbosz szigetén.

A hivatalos indoklás szerint a „vétkesek” a kereszt felhúzásával önkényesen sajátították ki a közterületnek minősülő sziklás partvidék egy darabját, ráadásul egy olyan partszakaszon tették mindezt, ahol hajdanán a híres leszboszi erőd állt, így műemlékvédelmi szabályokat is megszegtek.

Az ügy pikantériája, hogy a helyiek 2018 augusztusában már felállítottak egy impozáns betonkeresztet, hogy ezzel is demonstrálják a 2015-ös migrációs válság kezdete óta a szigetre tömegével érkező – zömmel muszlim – migránsok előtt a leszbosziak és úgy általánosságban a görög nemzet keresztény identitását.

A 2018 augusztusában felállított, majd nem sokkal később ledöntött betonkereszt. Kép forrása: Twitter.

A Coexistance and Communication at Sea névre hallgató NGO akkor a keresztet kirekesztő és rasszista szimbólumnak titulálta, továbbá a hatóságoknak küldött levelükben annak eltávolítása mellett foglaltak állást.

Nem sokkal a bevándorláspárti gittegylet sivalkodása után „ismeretlenek” ledöntötték a keresztet, a tettesek közül azonban senkit sem sikerült elkapni (nemhogy letartóztatni, mint ahogyan az a visszaállítók közül 36 ember esetében megtörtént).

Leszbosz a mai napig az egyik gócpontja a Földközi-tenger keleti részén történő illegális migrációnak, a helyiek már a keresztállítás mellett is többször kifejezték, hogy nem kérnek a bevándorlásból, valamint büszkék görög és keresztény gyökereikre – és ezt készek felvállalni a bevándorláspárti görög kormánnyal szemben is.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A spanyol bevándorlásellenesek is falat építenének a migránsok ellen

A spanyol bevándorlásellenesek is falat építenének a migránsok ellen

amerika, london, párizs

A spanyol belpolitikában egyre népszerűbbé váló VOX párt kijelentette, mit kezdene a bevándorlási válsággal: megmászhatatlan falat húznának a migránsok megállítására.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak ma a legfontosabb hírek!

Csodák márpedig nincsenek - legalábbis a Magyar Kupában biztosan nem

Csodák márpedig nincsenek - legalábbis a Magyar Kupában biztosan nem

hajrá, magyarok!

A Magyar Kupa elődöntőjében lejátszott szerdai mérkőzéssel folytatódik a Pörge szurkol!

Szijjártó: elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény, Porosenko szellemiségét idézi

Szijjártó: elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény, Porosenko szellemiségét idézi

kétharmad

Elfogadhatatlannak nevezte a csütörtökön megszavazott ukrán nyelvtörvényt Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának úgy nyilatkozott: a magyar nemzeti közösség jogait sértő törvény Petro Porosenko távozófélben lévő elnök szellemiségét idézi, aki magyarellenes politikát folytatott.

A muszlimok miatt nem ünnepelhetnek mostantól pezsgővel az angol FA-kupa nyertesei

A muszlimok miatt nem ünnepelhetnek mostantól pezsgővel az angol FA-kupa nyertesei

amerika, london, párizs

A világ legrégebbi labdarúgó-versenysorozatának, az angol FA-kupának győztesei mostantól nem ünnepelhetnek többet pezsgővel, miután a muszlim focistákra való tekintettel az angol labdarúgó-szövetség (FA) az inkluzivitás jegyében betiltotta az évtizedek óta élő hagyományt.

Eldurvult a vita Rómában: hajléktalan kereszténynek vágta el a torkát a muszlim migráns

Eldurvult a vita Rómában: hajléktalan kereszténynek vágta el a torkát a muszlim migráns

amerika, london, párizs

Újabb "integrációs kísérlet" történt Nyugat-Európában - legalábbis ezeket az "eseteket" szokták annak titulálni a bevándorláspárti megmondóemberek.

Kaczynski: az egyház elleni támadás a lengyel állam fennmaradását fenyegeti

Jaroslaw Kaczynski szerda este egy, a lengyel függetlenség visszaszerzésének századik évfordulója alkalmából rendezett előadáson beszélt erről.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére