Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
hajrá, magyarok!
 
 
 
 

A Bajnokok Ligája döntőjében a Veszprém

2016. május 28. 23:28

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája Final Four második elődöntő mérkőzésén a Veszprém azzal a tudattal léphetett pályára a német Kiel ellen, hogy az első mérkőzésen a lengyel Kielce 28-26-os győzelmet aratott a francia PSG felett, és jutott elsőként a kölni fináléba.

Az előzetes esélylatolgatások alapján a magyar csapat volt a mérkőzése esélyese, de az első percekben ebből semmit sem láthattunk. A Kiel elképesztő sebességgel kezdte az összecsapást. Alig telt el 6 perc és 5-2-t mutatott az eredményjelző a németek javára, leginkább gyors indulásaiknak köszönhetően.

Nagy Lászlóék kicsit nehezen melegedtek bele a meccsbe, de még időben, 11 perc telt el és már a veszprémi csapat vezetett 6-5-re a lelátókon nagy számban izguló szurkolóik nagy örömére. Zúgott is az „Építők, építők” rigmus.

Amikor már az hittük, hogy beindulhat a magyar henger, arra kellett eszmélni, hogy kettős emberhátrányban vagyunk, mert Schuchot és Nagy Lászlót kiszórták a játékvezetők. Ráadásul alig, hogy kihevertük 2 kapott góllal a hátrányt, Schuchot újra kiküldték 2 percre, ami nagyban befolyásolta a védekezésünket.

Sokáig egyik együttes sem tudott ellépni a másiktól, de a félidő hajrája egyértelműen a Kielnek sikerült jobban. 30 perc játék után 15-12 volt a németeknek, nagyon kellett kapaszkodnia a Veszprémnek.

Fotó: AFP

Nyilván nem csak Miklernek köszönhető, aki a második félidőben beállt a magyar csapat kapujába, hogy a Veszprém beindult, de az biztos, hogy a németek 8 percig gólképtelenek voltak, míg Nagyék ontották a gólokat és megfordították az állást (15-17).

A Kiel viszont kapaszkodott és nem is tette rosszul. 4 perccel a vége előtt már 23-22 volt az eredmény a német csapat javára. Izgalmas hajrá elé nézhettünk, sőt aggódhattunk, mert másfél perc volt hátra, amikor a Kiel már kettővel ment. Úszni látszott a hajó, de Nagy László és Marguc is betalált a Kiel kapujába. 25-25, jöhetett a hosszabbítás. Óriási szívvel küzdöttek a veszprémi fiúk!

Az első 5 perc maga volt a csoda! Először Pálmarsson góljának örülhettünk, amelyre Duvnjak még válaszolt, de Sliskovic két bombájára már képtelenek voltak válaszolni. 2 gólos előnnyel kezdhettük az utolsó 5 percet. (26-28)

Amely szintén a Veszprémé lett, elsősorban Ugalde révén. A mérkőzés egészét nézve a Veszprém teljesen megérdemelte a 31-28-as diadalt és a fináléba jutást.

A döntő sem lesz könnyű menet, mert a Kielce is nagyon egyben van, de ha a szívünkre hallgatunk, akkor a magyar csapat egy picikével esélyesebbnek tűnik.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR, Köln

THW Kiel (német)–MKB-MVM VESZPRÉM 28–31 (14–12) (25–25)

OLVASTAD MÁR?

hajrá, magyarok!
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

"A keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel"

Elfogadhatatlannak nevezte Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, hogy bár a keresztények a világ legüldözöttebb vallási csoportja és a keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel a nemzetközi szervezetek mégis hallgatnak erről a tényről.

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

kétharmad

Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek a szigetországban húsvétvasárnap végrehajtott, sok áldozatot követelő robbantásos merényletek miatt küldött részvéttáviratában.

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

szabad vasárnap

Füstölt sonka, főtt tojás, csokinyúl. Ideje melléjük feljegyezni a húsvéti sört is!

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

amerika, london, párizs

A 888 európai parlamenti választásokról szóló sorozatának hetedik részében megnézzük, hogy állnak az európai politikai pártok Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban és a "potyautas" Nagy-Britanniában.

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

amerika, london, párizs

Tiltakozásul az ellen, hogy Theresa May miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról állapodott meg az Európai Unióval.

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

kétharmad

A külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban nyilatkozott az M1 aktuális csatornának.

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

amerika, london, párizs

Mindeközben őrizetbe vettek hét embert, három rendőr meghalt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére