Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
szabad vasárnap
 
 
 
 

50 éves a legsikeresebb magyar busz

2017. május 19. 22:58

1967. május 19-én mutatták be az első prototípusát az Ikarus 200-as sorozatának. A 200-as annyira sikeres lett, hogy a 2000-es évekig gyártották, a világ szinte minden szegletébe eljutott és számos országban még ma is meghatározó járműve az utcaképnek.

A 200-as széria első prototípusa az Ikarus 250-es prototípusa volt. A 250-est 29 évig gyártották, a magyar távolsági buszközlekedés legmeghatározóbb busza volt a 90-es évekig, a 256-ossal (a 250-eshez nagyon hasonló, valamivel rövidebb busz) együtt.

A 12 méter hosszú 250-es formatervezőjének, Finta Lászlónak az volt a törekvése a busz tervezésénél, hogy a szögletes térhatárolás révén a korábbi típusokhoz képest jóval nagyobb utasteret hozzon létre és a nagyméretű ablakfelületek egyúttal jobb kilátást nyújtsanak az utasoknak és a sofőröknek egyaránt.

A proto-250-es 1967-ben.

Fotó: Magyar Távirati Iroda Zrt.

A 200-as első sikere két évvel a prototípus bemutatása után, 1969-ben érkezett el, amikor a nizzai Nemzetközi Autóbusz Héten a legigényesebb kategóriában nyerte el a Francia Karosszériagyártók ezüst serlegét. Magyarország volt az első szocialista ország, amelynek terméke megkapta a díjat.

1970-re készült el a székesfehérvári Ikarus gyár, ami akkor a világ legmodernebb buszgyára volt, előtte az Ikarusnak csak Mátyásföldön volt gyára. Ezután indult be a 200-asok sorozatgyártása, és jöttek az igazi világra szóló sikerek, főleg a 70-es években.

A legsikeresebb, legismertebb Ikarus 200-asok:

Ikarus 211

Az Ikarus 200-asok midi busza TSZ-ek, osztálykirándulások állandó szereplője volt.

Ikarus 211 Szandaváralján. (Fotó: Pörge Béla)

Ikarus 250

Egy híres, papagáj-fényezésű 250-es Budapesten, már elővárosi tartalék szerepkörben, 2008-ban. (Fotó: Pörge Béla)

Ikarus 256

A 250-essel együtt "A" távolsági busz Magyarországon.

Egy honvédségi 256-os Kecskeméten. (Fotó: Pörge Béla)

Ikarus 260

A széria egyik legismertebb darabja, az ország legtöbb városában, így Budapesten is a városi közlekedés mindennapos része.

Egy a sok közül - a BKV egyik 260-asa Óbudán. (Fotó: Pörge Béla)

Ikarus 266

Nemrégiben írtunk róla, a helyközi közlekedés emblematikus figurája volt évtizedekig.

Az utolsónak közlekedő 266-os. (Fotó: Pörge Béla)

Ikarus 280

A 260-as csuklós változata, a maga idejében a világ legtöbbet gyártott, leghíresebb csuklós busza, máig meghatározó része Budapest mindennapjainak.

Egy helyközi 280-as Tatán. (Fotó: Pörge Béla)

Említést érdemel még az Ikarus 284-es, ami az első tolócsuklós busza volt az Ikarusnak, illetve az Ikarus 286-os, mely a tengerentúlra, az USA és Kanada útjaira készült. Sajnos mindössze egy romos 286-os maradt meg Amerikában az 503 legyártott példányból. Érdekesség még a duplacsuklós Ikarus 293-as, amiből egy darab készült.

Az egyik első 286-os a BNV-n 1981-ben.

Fotó: Magyar Távirati Iroda Zrt.

A magyar ipar talán legnagyobb sikere az Ikarus, a buszgyárnak pedig a legsikeresebb terméke a 200-as sorozat volt, ennek köszönhette világhírét a magyar gyár. Ebből a típuscsaládból 208 853 darabot gyártott az Ikarus.

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán vezetésével nyert a magyar válogatott

Orbán vezetésével nyert a magyar válogatott

hajrá, magyarok!

A magyar labdarúgó-válogatott hozta a kötelezőt Észtország ellen.

A soron következő EP-választásnak minden korábbinál nagyobb hatása lehet

A jövő évi európai parlamenti (EP-) választások nagyobb hatással lehetnek az Európai Unió jövőjének alakulására, mint bármely másik korábbi EP-választás - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban, a V4-ek parlamenti elnökeinek találkozóján.

Iszlamizációellenes programmal állt elő egy svéd város önkormányzata

Többek között betiltják a halal ételeket az iskolai menzákon és az idősek otthonában.

Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre

Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre

kétharmad

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este Milánóban a világhírű magyar zeneszerző, Kurtág György első operájának ősbemutatója előtt nyilatkozott az M5 kulturális csatornának.

A német balosok Trianonnal játszadoznak

A német balosok Trianonnal játszadoznak

kinyílott a pitypang

Ott tart ma a hazai és a nemzetközi baloldal, hogy Nagy-Magyarország feldarabolásáról szerveznek játékot Budapesten. Mindezt német pénzen, az első világháború lezárásának századik évfordulóján, s két évvel a gyalázatos békediktátum centenáriuma előtt.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Erről szólt a mai nap.

Román elemző: Csíkszereda Románia szívében van

Román elemző: Csíkszereda Románia szívében van

amerika, london, párizs

Egy befolyásos román szakértő azt kifogásolta bejegyzésében, hogy Magyarország két erdélyi focicsapatot is támogat. Írásának címében Csíkszeredát és Sepsiszentgyörgyöt Románia szívének nevezi.

A globalista Macron és Merkel páros semmibe veszi Európa történelmét

A globalista Macron és Merkel páros semmibe veszi Európa történelmét

piszkostizenkettő

Macron és Merkel "az örök világbéke" jegyében úgy emlékezett meg az első világháborúról, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint Kelet- és Közép-Európa gyakorlatilag megemlítésre sem került. Az, hogy megemlítsék a trianoni békediktátumot és annak következményeit, természetesen egy pillanatra sem merült fel a globális világrendért aggódó, és ezért a nacionalizmus és a nemzetállamok ellen küzdő Merkel-Macron dream teamben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére