Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vélhetően negyedszer is Mark Rutte, a „holland fickó” alakíthat kormányt

888.hu, MTI

2021.03.19. 06:15

Nyár elején léphet hivatalba az új holland kormány – írta csütörtökön a helyi sajtó.

 

A járvány miatt három napon keresztül tartott holland parlamenti választások csütörtök este fejeződtek be. A szavazatszámlások jelenleg 88 százalékos feldolgozottságnál tartanak, azonban az előzetes eredmények szerint immár negyedszer is a Mark Rutte által vezetett liberális-konzervatív Szabad Demokrata Néppárt (VVD) alakíthat kormányt.

A koalíciós tárgyalások első körét Annemarie Jorritsma, a Szabad Demokrata Néppárt politikusa és a másodikként befutó balliberális 66-OS Demokraták (D66) képviselője, Kajsa Ollongren fogja vezetni. A két politikus hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat azon pártok vezetőivel, akik koalíciós partnerként meghívást kaphatnak a kormányba.

Jorritsma a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy céljuk a koalíció mielőbbi megalakítása, mivel Hollandia jelentős kihívásokkal néz szembe a koronavírus-járvány és az annak következtében kialakuló gazdasági válság miatt. Hozzátette azonban, hogy a helyzet „igen összetett”, mivel a holland parlament alsóházának 150 székéből az előrejelzések szerint a VDD 35, míg a D66 23 mandátumhoz jut.

A kormányalakításhoz legalább 76 képviselői mandátumra van szükség, így Rutténak vélhetően legalább két párttal kell szövetségre lépnie.

Az elemzők szerint a harmadik párt valószínűleg a Kereszténydemokrata Tömörülés lesz, amely az exit poll szerint 15 mandátumot szerzett.

A főbb pártok mindegyike határozottan kizárta a harmadik legtöbb mandátumot szerző radikális, bevándorlásellenes Szabadságpárttal kötendő koalíció lehetőségét.

A helyzetet tovább bonyolíthatja, hogy

az idei választások alkalmával valószínűleg 17 párt jut be a holland törvényhozásba.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére