Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Török erők elfogták al-Bagdadi fiát is

Sümeghi Lóránt

2019.11.07. 12:38

A török biztonsági erők elfogták az Iszlám Állam terrorszervezet meggyilkolt vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi fiát – jelentette be csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Mint mondta, DNS-vizsgálat is megerősítette, hogy al-Bagdadi gyermekéről van szó. Hozzátette, hogy a volt ISIS-vezér hozzátartozóit a kitoloncolás előtt állók gyűjtőhelyén őrzik, és a török igazságügyi minisztérium ügyükben hamarosan megteszi a szükséges intézkedéseket. A török államfő a héten már bejelentette, hogy elfogták al-Bagdadi feleségét, nővérét és sógorát.

Emlékezetes, Donald Trump amerikai elnök október 27-én számolt be al-Bagdadi haláláról. A terroristavezérrel egy éjszakai razziában végeztek az amerikai csapatok Szíria északnyugati részén, a török határtól mindössze néhány kilométerre. A nemzetközi közösség Bagdadi megölését fontos, de nem döntő lépésként értékelte, egyben arra szólított fel, hogy folytassák a harcot a terrorizmus ellen – írta jelentésében a TASZSZ orosz hírügynökség.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A kárpátaljai magyarok szovjet lágerekbe hurcolására emlékeztek

A kárpátaljai magyarok szovjet lágerekbe hurcolására emlékeztek

Gyászünnepséggel és félezer fős emlékmenettel emlékeztek meg szombaton Kárpátalján arról, hogy 75 évvel ezelőtt deportálták a sztálini lágerekbe a vidék magyar férfilakosságát a megszálló szovjetek.

Szakértő: több ezer migráns várakozik Bosznia-Hercegovinában

Szakértő: több ezer migráns várakozik Bosznia-Hercegovinában

Több ezer migráns torlódott fel Bosznia-Hercegovinában, de a számuk akár több tízezerre is nőhet a jövőben – közölte a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Macronnál forró az ősz: vízágyúkkal oszlatta a tüntetőket a párizsi rendőrség

Macronnál forró az ősz: vízágyúkkal oszlatta a tüntetőket a párizsi rendőrség

Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatott a párizsi rendőrség szombaton a sárgamellényes tüntetéssorozat egyéves évfordulójának alkalmából megrendezett – rendbontásba torkolló – megmozduláson.

A lázadó lázadása

A lázadó lázadása

Egy MG nevű, Indexes, önmaga ellen is lázadó tollforgató a Puskás Aréna megnyitóját is a magyar teljesítmény elleni támadásra használta fel.

Magyarok összetartozásáról szóló dal így még nem triggerelt be indexes firkászt

Magyarok összetartozásáról szóló dal így még nem triggerelt be indexes firkászt

Miklósi Gábor a VIP páholy kellős közepén úgy döntött, a Nélküled alatt inkább ülve marad, mert neki nem jelent semmit. A kérdés akkor csak az: minek ment oda?

Fidesz: a Momentum az új SZDSZ

Új SZDSZ-nek nevezte a Fidesz-frakció szóvivője a Momentumot, amely nyíltan nemzetellenes politikát folytat.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére