Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szaúd-Arábia bejelentette, két hét múlva megnyitja határait a kétszer beoltottak előtt

888.hu

2021.05.02. 20:58

Vasárnap a közel-keleti ország bejelentette, hogy két hét múlva megnyitja határait utazni kívánó állampolgárai egy csoportja előtt.

 

A belügyminisztérium közleménye szerint május 17-én oldják fel a korlátozásokat a lakosság egy bizonyos része számára. Azok az állampolgárok utazhatnak külföldre, akik már kétszer megkapták a koronavírus elleni oltást, vagy egy dózist az útjuk előtt két héttel, és azok is, akik felépültek a fertőzésből az elmúlt hat hónapban, valamint azok, akik még nem töltötték be a 18. életévüket.
A szaúd-arábiai állampolgárok nagy részét tavaly március óta eltiltották a külföldi utazástól, és részben a belfölditől is. A határokat tavaly júliusban elvileg megnyitották, de az állampolgárok mégsem utazhattak. Esetükben a hatóságok idén januárban is elhalasztották a tilalom feloldását, de májusra kilátásba helyezték a teljes határnyitást. A külföldiek számára februárban 20 ország esetében felfüggesztették a belépés lehetőségét, kivéve a diplomatákat és az orvosi személyzetet.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Nagyot bukott a baloldal az időköziken a Fidesz jelöltjeivel szemben (ismét)

Nagyot bukott a baloldal az időköziken a Fidesz jelöltjeivel szemben (ismét)

Ambrus István független jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Mártélyon. Pedig Márki-Zay Péter még kampányolt is a másik jelölt mellett, de a „Kapitány” ezúttal se járt sikerrel. Ez (sem) az ő és a baloldal hétvégéje. Ám ez még nem minden: Orosházán is jobboldali jelölt nyert!

Jeruzsálem a robbantásoktól és a szirénától, az Egyesült Államok pedig Donald Trump beszédjétől hangos

Jeruzsálem a robbantásoktól és a szirénától, az Egyesült Államok pedig Donald Trump beszédjétől hangos

Elindultak az újabb gabonaszállító hajók Ukrajnából, melyet a „remény jelének” tart Ferenc pápa.

Az olasz baloldal kitalálta a tuti receptet a jobboldal győzelme ellen: össze kell fogni

Az olasz baloldal kitalálta a tuti receptet a jobboldal győzelme ellen: össze kell fogni

A szeptember 25-i parlamenti választásokon a jobboldal kormányra kerülését akarja megakadályozni a baloldali erők vasárnapra megszületett választási szövetsége Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára szerint. Enrico Letta alig jelentette be a szövetség felállását, Carlo Calenda, az Akció nevű párt vezetője vasárnap délután egy televíziós interjúban közölte, hogy mégsem csatlakozik a baloldali pártok csapatához.

Ferenc pápa üdvözölte a gabonát szállító hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből

Ferenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Az egyik hajó Olaszországba tart.

Donald Trump: A radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani

Donald Trump: A radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani

A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának a volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva.

Az Iszlám Dzsihád újabb parancsnokával végzett az izraeli hadsereg, megszólaltak a szirénák Jeruzsálemben is

Az izraeli hadsereg vasárnap bejelentette, hogy végzett az Iszlám Dzsihád terrorszervezet újabb parancsnokával Gázában. Ugyancsak vasárnap megszólaltak a légvédelmi szirénák Jeruzsálemben is.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére