Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Marine Le Pen: az EU halálos utasításokat adott

V4NA, 888.hu

2020.03.25. 22:30

A francia politikusnő úgy véli, hogy a megkésve hozott intézkedések vezettek az Európa-szerte kialakult súlyos helyzethez, számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség. Marine Le Pen emellett hazája kormányát is bírálta. A járvány Franciaországban az egészségügyi szükségállapot és a szigorítások ellenére tovább terjed.

A legfrissebb adatok szerint

Franciaországban 1100-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, 22 300 fertőzött személy van,

ebből 10 176 főt ápolnak kórházban, 2516 beteg állapota súlyos, 34 százalékuk 60 év alatti, 58 százalék pedig 60 és 80 év közötti. Súlyos számok ezek, főleg annak tükrében, hogy

alig több mint két hete még a fertőzöttek száma 1000 fő volt, most pedig már 1100-an hunytak el a vírus miatt,

írja a V4NA.

A legtöbb súlyos állapotú beteg a párizsi régióban van, itt már több mint ezer főt ápolnak intenzív osztályon. A párizsi kórházak főigazgatója, Martin Hirsch szerint minden dolgozóra szükség van a betegek megfelelő ellátása érdekében, akár önként jelentkeznek, akár be kell hívni őket dolgozni, elmondása alapján több ezer ember segítségére lenne szükség.

A Nemzeti Tömörülés párt elnöke az RT televíziós csatornának adott interjúban elmondta, hogy véleménye szerint

az Európai Unió a koronavírus első számú áldozata, mert képtelen összefogni és szolidaritást teremteni a tagállamai között.

A politikusnő szerint

az EU halálos utasításokat adott azzal, hogy arra biztatta a tagállamokat, hogy ne korlátozzák az emberek mozgását, holott egy ilyen súlyos járványügyi helyzetben a határok azonnali ellenőrzésére és lezárására lett volna szükség a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.

OLVASTAD MÁR?

Újabb migránstáborban jelent meg koronavírus

Újabb migránstáborban jelent meg koronavírus

Franciaországban sem jobb a helyzet, mint a görögöknél.

Kovács Zoltán helyretette a BBC-t

A magyar kormány nem kapott korlátlan hatalmat a koronavírus elleni védekezésről szóló friss törvény nyomán, soha nem is vágyott ilyesmire, és ez nagyon sajnálatos is lenne – mondta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott rövid interjújában.

Babos Tímea: Sajnálom, hogy Wimbledont nem lehet későbbre halasztani

Babos Tímea: Sajnálom, hogy Wimbledont nem lehet későbbre halasztani

A II. világháború óta először törölték a wimbledoni tenisztornát.

Migráns vert agyon egy nyugdíjast, mert felhívta a figyelmét a kijárási tilalomra

Migráns vert agyon egy nyugdíjast, mert felhívta a figyelmét a kijárási tilalomra

A pakisztáni migránst a rendőrök is ismerték, ugyanis drogügyletekben volt érintett.

Ha krónikus betegségben szenvedsz, ez a felhívás neked szól!

Fokozottan vigyázzanak magukra azok, akik krónikus betegségben szenvednek, nekik különösen fontos a járványügyi ajánlások és szabályok betartása – hívta fel a figyelmet a megelőzésre az Emmi.

Ez a nap sem volt semmi: újabb halálos áldozatok, a sorosisták mégis csak a törvénnyel foglalkoznak, a kormány viszont 6 repülőnyi védőeszközt szerzett

Ez a nap sem volt semmi: újabb halálos áldozatok, a sorosisták mégis csak a törvénnyel foglalkoznak, a kormány viszont 6 repülőnyi védőeszközt szerzett

Mozgalmas nap volt ez a szerda is: sajnos a járvány újabb halálos áldozatokat szedett Magyarországon, világszerte pedig már 30 ezer felett van a halálos áldozatok száma. Valahogy a Soros által pénzelt Helsinki Bizottságot mégis inkább a magyar koornavírus-törvény érdekli, semmint a járvány. A magyar kormány viszont teszi a dolgát: újabb nagymennyiségű védőeszköz érkezik repülőkön.

Kovács Zoltán: mindenkinek joga van tudni, kiket veszélyeztet a járvány

Kovács Zoltán: mindenkinek joga van tudni, kiket veszélyeztet a járvány

Minden magyar embernek joga van tudni, hogy a koronavírus mely korosztályokat, célcsoportokat veszélyezteti leginkább, és milyen betegségek jelentenek különös veszélyt a vírus szempontjából – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán videóüzenetben, miután a Társaság a Szabadságjogokért nevű sorosista civilszervezet a személyiségi jogok megsértésével hozta kapcsolatba az adatközlést.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére