Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lemondott a cseh egészségügyi miniszter

MTI

2020.09.21. 10:30

Távozik tisztségéből Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter.

Adam Vojtech, aki három évig irányította a tárcát, hétfő reggeli sajtótájékoztatóján bejelentette: lemondólevelét már át is adta Andrej Babis kormányfőnek. Döntését azzal indokolta, hogy távozásával szeretne teret adni az egyre súlyosabb koronavírus-járvány elleni küzdelem „új megoldásainak”.
A távozó miniszter azt mondta: a járvány tavaszi szakaszával Csehország sikeresen megbirkózott, de a mostani második hullámban új megoldásokra van szükség.

„Mindent megtettünk annak érdekében, hogy megvédjük az ország lakosságát a járványtól. Bátran állíthatom, hogy ez az első hullámban sikerült is”

- mondta Vojtech újságíróknak. Leszögezte: nincs miért szégyenkeznie.

Andrej Babis kormányfő a Twitteren megjelent nyilatkozatában köszönetet mondott Adam Vojtechnek munkájáért. Szerinte a koronavírus-járvány első hullámát a távozó miniszter „hihetetlenül jól kezelte”.
Babis ugyanakkor megjegyezte: érti, hogy Vojtechnek elege lett a személyét érintő „alaptalan” támadásokból az ellenzék és a sajtó részéről.

A kormányfő szerint Vojtech tisztességes és nagyon szorgalmas miniszter volt.

Adam Vojtech pártonkívüli kormánytag, akit a kormányzó ANO mozgalom jelölt a miniszteri bársonyszékbe. Távozását az ellenzék már hosszabb ideje követelte, arra hivatkozva, hogy nem képes megbirkózni a járvánnyal, intézkedései kaotikusak és kárt okoztak az országnak.
Csehországban az elmúlt héten meredeken nőtt, és csütörtökön a háromezret is túllépte az igazolt napi fertőzések száma. Az egészségügyi tárca hétfő reggeli kimutatásából kiderül, hogy az aktív fertőzöttek száma mintegy 24 ezer. A kórházakban 513 beteget kezelnek, akik közül 87 állapota súlyos, lélegeztetőgépre szorulnak. Vasárnapig a járványban 503 ember halt meg

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére