Átalakuló világrend

Miközben a nyugati világ a háborús agresszió megállítása érdekében soha nem látott, az orosz gazdaság térdre kényszerítését célzó szankciókat vezetett be, a világ lakosságának túlnyomó részét képező államok (Kína, India, Pakisztán, Irán, és gyakorlatilag az egész arab világ) nem ítéltek el nyíltan az orosz támadást. Február 26-án az ENSZ Biztonsági Tanácsában Kína tartózkodott az állásfoglalástól, míg a március másodikai ENSZ Közgyűlés során a fentiekben felsorolt államok szintén nem éltek a lehetőséggel, hogy nemzetközi fórumon ítéljék el az orosz inváziót.

Kína magatartását egyébként következetesnek nevezhetjük a háború kirobbanása óta: az ország próbál úgy tenni, mintha egy lokális jellegű összeütközésről lenne szó, miközben egyértelműen bíráló álláspontot képvisel az Oroszország elleni szankciók terén. Emellett a hivatalos állami narratívában a konfliktus békés rendezésére szólítja fel a szembenálló feleket, ám Peking az orosz biztonsági érdekek tiszteletben tartását is rendszeresen hangsúlyozza. Ennek kissé ellentmond, hogy a szuverenitás fontosságát is kiemelik, ám a keleti nagyhatalom saját szeparatistának tekintett mozgalmai tükrében (ujgurok, Tibet, Tajvan) nem meglepő ez az álláspont sem.

(Photo by Miguel Candela / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Miután az évek (ha nem évtizedek óta) húzódó orosz–ukrán konfliktus puskaporos hordója berobbant és kezdetét vette a valódi háború, sok szakértő némileg okkal kezdett el spekulálni azon, hogy az „egy Kína elv” gyakorlati érvényesítésére, vagyis Tajvan megtámadására a keleti nagyhatalom is kísérletet tesz. Az események lefolyásának jelenlegi tükrében azonban úgy tűnik, hogy Kína nem kapcsolt magasabb fokozatra a szeparatistának tekintett szigetország katonai megszállása tekintetében. Kína csendes kívülálló maradt, hiszen a jelenlegi orosz–ukrán háború lefolyása, a konvencionális jellegű katonai offenzíva nehézségei, valamint a Nyugat invázióra adott szankciós politikája rendkívül tanulságos lehet az ország számára.

Jó példa erre, hogy február elején Argentínát is bevonta a rendkívül grandiózus Új Selyemút (BRI) kezdeményezésbe, amely tervben való részvételre egyébként közel 150 ország írt alá egyetértési megállapodást Kínával.

Geopolitikai kényszerházasság

Az amerikai külpolitikai gondolkodás meghatározó alakjai közül többek között George F. Kennan és Henry Kissinger is alapelvként fogalmazták meg, hogy az Egyesült Államoknak legfőbb stratégiai érdeke, hogy éket verjen Oroszország és Kína közé.

Félreértés ne essen, Putyin Ukrajna elleni agressziója elfogadhatatlan, ám a nagy stratégiai gondolkodás asztalán azzal a lehetőséggel is számolni kell, hogy a Moszkva elleni szankciók Kína alá fogják rendelni a gazdaságilag sokkal gyengébb Oroszországot. Egyébként a kínai–orosz kereskedelem mértéke évek óta dinamikusan növekszik, és miután Putyin páriává vált Nyugaton, a jövőben még intenzívebbé válhat a két ország közötti együttműködés.

Természetesen Kínának ugyanolyan fontos a jó gazdasági kapcsolatok fenntartása a Nyugattal, hiszen ennek volumene jelentősen meghaladja az oroszokkal való kereskedelmet, ám egyelőre úgy tűnik, hogy Peking egyszerre lesz képes mindkét fél igényeit kielégíteni.

(Photo by EyePress News / EyePress via AFP)

A színfalak mögött – bár egyre nyíltabban – formálódni látszik egy kínai–orosz szövetség, ami a jelenlegi helyzetben Peking geopolitikai érdekeit szolgálja, hiszen Kína a valódi kihívója az Egyesült Államok hegemón státuszának. Más-más értelemben, de mind az Európai Unió, mind Oroszország vetélytársa a felemelkedő keleti nagyhatalomnak, ezáltal pedig a szankciók által padlóra kerülő európai és orosz gazdaság is az ország érdekeit szolgálja.