Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Elhallgatták? Valójában 28 ezren haltak meg eddig Spanyolországban

Horváth K. József

2020.06.19. 21:00

A járvány kezdete óta 28 313 ember halt meg Spanyolországban az új koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben – közölte pénteken a spanyol egészségügyi minisztérium, miután felülvizsgálta az adatbázist, hogy kizárja a kettős adatokat és a tévedéseket.

A tárca azt is tudatta, hogy még mindig kilenc fertőző góc van országszerte.

A Covid-19 járvány által leginkább sújtott egyik európai országban, Spanyolországban június 7. óta nem frissítették a halálesetek számát, akkor 27 136 elhunytat jelentettek. Ezután új módszertant dolgoztak ki a halálozások és a fertőzések pontos nyilvántartására.

Az új szám, amelyben szerepel a múlt héten csütörtökig bekövetkezett 53 új haláleset is, még mindig alacsonyabb, mint a május végén végzett első nagyobb felülvizsgálat előtt közölt adat, amikor a tárca 2000-rel csökkentette a statisztikában a halálozások számát.

Spanyolország arra készül, hogy szombaton feloldja a szükségállapotot, így lehetővé válik a szabad utazás, és megnyitják a határokat a kulcsfontosságúnak számító idegenforgalom előtt.

Az elmúlt másfél hónapban 34 koronavírusgócot tártak fel – közölte Salvador Illa egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján, de számuk időközben jelentősen csökkent.

Jelenleg kilenc góc aktív, de a többit is ellenőrzés alatt tartják

– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy vágóhidakról, idősotthonokból, idénymunkás-közösségekből, illetve a szomszédos Portugáliával kapcsolatosan jelentettek fertőzéseket.

A jobboldali és radikális jobboldali ellenzék azzal vádolja Pedro Sánchez miniszterelnök baloldali kormányát, hogy eltitkolja a halálesetek tényleges számát, miután a Nemzeti Statisztikai Hivatal és egy állami kutatóintézet közzétette, hogy március közepén 43 ezerrel többen haltak meg, mint az elmúlt tíz év átlagában. Fernando Simón, az egészségügyi tárcához tartozó egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója szerint azonban csak 15 ezer esetben igazolódott, hogy a halálesetet a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta.

A kormány továbbra sem hozta nyilvánosságra az idősotthonokban bekövetkezett halálesetek számát, ahol valósággal „aratott a halál”.

Az egészségügyi minisztérium frissített adatai szerint az elmúlt napokban csökkent a halálesetek száma, szerdán kettőre, kedden ötre és hétfőn hétre. Május közepén még ötven és száz között volt a napi halálozások száma, miután a járvány csúcsán, április végén 950-re is emelkedett.

Az intenzív osztályokon több mint 312 beteget ápolnak, míg a járvány tetőpontján 5500-an szorultak intenzív ellátásra.

A járványt kézben tartjuk, még ha a vírus terjed is kissé, és vissza is térhet Spanyolországba a határok megnyitásával, amely vasárnap lép érvénybe az európai állampolgárokat illetően – mondta Simón.

Spanyolországban péntek este 245 268 igazolt fertőzést tartottak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor a Szent László Kórházba látogatott – Videó!

Pintér Sándor belügyminiszterrel tett villámlátogatást a Szent László Kórházba a miniszterelnök.

Észak-Koreában agyonlőttek egy dél-koreai tisztviselőt

Észak-Koreában agyonlőttek egy dél-koreai tisztviselőt

Észak-Koreában agyonlőttek hétfőn egy dél-koreai tisztviselőt, majd a holttestét elhamvasztották – jelentette be csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium, elítélve egyúttal az észak-koreai „brutalitást”.

Minden, amit tudnod kell Leyen migrációs paktumáról | ELEMZÉS

Minden, amit tudnod kell Leyen migrációs paktumáról | ELEMZÉS

Hogyan zajlana a tehermegoszlás? Milyen veszélyes kiskapuk vannak az apró betűs részben? És a legfontosabb: most akkor lesz kvóta vagy sem?

Novák Katalin: a családalapítás előtt állók számíthatnak az állam segítségére

A családalapítás előtt állók számíthatnak az állam, és azon keresztül a többi magyar ember segítségére – hangsúlyozta az október 1-jétől hivatalba lépő családokért felelős tárca nélküli miniszter a Mandiner online kiadásában szerdán megjelent interjúban.

A hét vicce: sztrájkot tartanak holnap az önkényesen elfoglalt SZFE dolgozói

A hét vicce: sztrájkot tartanak holnap az önkényesen elfoglalt SZFE dolgozói

Lehet, hogy egész délután zárva lesz a büfé és a sötétben fórumoznak az SZFE épületét elfoglaló (senkire sem) hallgatók. Bizony!

„A kárpátaljai magyar közösség továbbra is számíthat a kormány támogatására”

A kárpátaljai magyar közösség a jövőben is számíthat a magyar kormány feltétlen támogatására, mert egymás nélkül sem a kisebbség, sem az anyaország nem tud erős, sikeres és teljes lenni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján, amelyen az iskola Rákóczi-díjjal tüntette ki a magyar diplomácia vezetőjét.

Ez történt ma

Ez történt ma

A mai legfontosabb írásaink egy cikkben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére