Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Draghi elfogadta a miniszterelnöki megbízatást az olasz államfőtől

888.hu

2021.02.12. 21:45

Mario Draghi közgazdász, az Európai Központi Bank egykori elnöke péntek este megerősítette, hogy elfogadja a miniszterelnöki megbizatást Sergio Mattarella államfőtől.

A római elnöki palotában elhangzott sajtónyilatkozatában közölte miniszterei névsorát. Kormányában szakértők és pártpolitikusok is helyet kaptak.

Az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet orvoslására alakult „csapatban” a pénzügyminiszteri tárcát Daniele Franco, a jegybank eddigi vezérigazgatója kapta meg, a belügyminiszter a korábbi szakértő tárcavezető Luciana Lamorgese maradt. A külügyminisztériumi tárcát továbbra is Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa vezeti

Az igazságügyminiszter az alkotmánybíróság volt elnöke, Marta Cartabia lett. Újdonságnak számít az idegenforgalmi, valamint a környezetvédelmi fejlesztésért felelős tárca felállítása.

A korábbi balközép kormánypártok több eddig birtokolt tárcát megtartottak, három miniszteri széket kapott a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország, a jobboldali Ligának többek között a gazdasági fejlesztési minisztérium jutott Giancarlo Giorgetti irányításával.

A Mario Draghi vezette 67. olasz kormány szombaton délben teszi le esküjét.

A római elnöki palotában elhangzott sajtónyilatkozatában közölte miniszterei névsorát. Kormányában szakértők és pártpolitikusok is helyet kaptak.

Az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet orvoslására alakult „csapatban” a pénzügyminiszteri tárcát Daniele Franco, a jegybank eddigi vezérigazgatója kapta meg, a belügyminiszter a korábbi szakértő tárcavezető Luciana Lamorgese maradt. A külügyminisztériumi tárcát továbbra is Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa vezeti

Az igazságügyminiszter az alkotmánybíróság volt elnöke, Marta Cartabia lett. Újdonságnak számít az idegenforgalmi, valamint a környezetvédelmi fejlesztésért felelős tárca felállítása.

A korábbi balközép kormánypártok több eddig birtokolt tárcát megtartottak,

három miniszteri széket kapott a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország, a jobboldali Ligának többek között a gazdasági fejlesztési minisztérium jutott Giancarlo Giorgetti irányításával.

A Mario Draghi vezette 67. olasz kormány szombaton délben teszi le esküjét.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére