Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Donald Trump: a Demokrata Pártban a radikális baloldal fogja átvenni a hatalmat

Bokor Gábor

2020.02.03. 12:00

A Demokrata Pártban a radikális baloldal fogja átvenni a hatalmat – vélekedett Donald Trump amerikai elnök, aki vasárnap a profi amerikaifutball-bajnokság döntője, a Super Bowl előtti show-műsor közben nyilatkozott a Fox televíziónak.

Az interjúban az elnök megerősítette, hogy kedden megtartja az Unió állapotáról szóló évértékelő beszédét a kongresszus két háza előtt. Majd kitért az ellene folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárásra (impeachment), a Demokrata Párt politikusaira és bírálta a demokraták elnökjelölt-aspiránsait.

Úgy vélekedett, hogy Nancy Pelosi demokrata párti házelnök „nagyon ideges, összezavarodott” asszony. Utalva az impeachmentre, amelynek megindítását Pelosi sokáig nem akarta, Trump úgy fogalmazott: „nem hiszem, hogy (Pelosi) ezt akarta, szerintem valójában tisztában volt azzal, hogy mi fog történni, és a legrosszabb rémálmai valóra is váltak. Szerintem nem sokáig marad ott, ahol van, úgy gondolom, a radikális baloldal veszi át (a pártban) a hatalmat”.

Az elnök panaszkodott, hogy az ellene folytatott többféle vizsgálat, amelyeket kitalált skandalumoknak minősített, elvonta a köz figyelmét a kormányzat eredményeiről. Kifejtette, hogy lényegében attól a naptól kezdve, hogy bejelentette indulását az elnökjelöltségért, állandó támadásnak volt kitéve.

Ez nagyon, nagyon tisztességtelen eljárás

– mondta.

Ezzel összefüggésben utalt a Mueller-vizsgálatra is, amely a kampánycsapatának egyes munkatársai és oroszok közötti feltételezett összejátszást vizsgálta.

Az egésznek semmi értelme nem volt, nagyon tisztességtelen volt a családomra nézve is

– fogalmazott.

Ugyanakkor híveit és támogatóit ezek az ügyek nem tántorították el – jegyezte meg Trump. „Forradalom zajlik az országban, úgy értem, pozitív forradalom” – mondta, és ennek alátámasztásaként kiemelte az alacsony munkanélküliséget. Az elnök ezúttal sem fukarkodott lehetséges vetélytársai minősítgetésével. Joe Bidenről, az Obama-kormányzat egykori alelnökéről azt mondta, hogy „tunya” és „álmatag”. A milliárdos üzletembert, Michael Bloomberget pedig, testmagasságára utalva, „nagyon picinek” nevezte.

Bernie Sanders vermonti szenátort – a demokraták pillanatnyilag legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsát – Trump „őrültnek” nevezte, és azt mondta, hogy szerinte Sanders „kommunista”, de „legalább hűséges ahhoz, amiben hisz”.

A kommunizmus jut az eszembe, amikor Bernie-re gondolok

– fogalmazott.

Trump megemlítette, hogy a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) megint azon mesterkedik, hogy háttérbe szorítsa Sanderst, csakúgy, mint a 2016-os elnökválasztáskor. Ezt azzal látta bizonyítottnak, hogy a DNC az utolsó pillanatban változtatott az elnökjelölt-aspiránsok országos vitáinak szabályain annak érdekében, hogy Bloomberg is szót kaphasson. Donald Trump interjújával szinte egy időben az NBC televízió arról adott hírt, hogy John Kerry, az Obama-kormányzat volt külügyminisztere Iowában azt vitatta meg, hogy esetleg beszáll az elnökjelöltségért folyó küzdelembe, éppen azért, hogy elhódítsa Sanders szavazótáborának egy részét, de legalábbis megossza híveit.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére