Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Brutális, ami az Iszlám Állam után maradt Moszulban

Bokor Gábor

2018.03.19. 16:10

Lassan egy éve, hogy az iraki kormányerõk visszafoglalták az Iszlám Állam korábbi bástyáját, azonban az igazi szörnyûségekre csak most került fény.
MOSZUL, 16:10

Lassan egy éve, hogy az iraki kormányerők visszafoglalták az Iszlám Állam korábbi bástyáját, azonban az igazi szörnyűségekre csak most került fény.

A civilek élete nem állt helyre azóta, hogy a kormányerők visszafoglalták az egykor kétmilliós nagyvárost az Iszlám Államtól.

A helyszíni beszámolók szerint az iraki kormány jelenleg azzal van elfoglalva, hogy eltakarítsa a romokat a nagyvárosban, azonban a törmelékek között emberi maradványokat is rendszeresen találnak. A gond az, hogy a nem megfelelően eltemetett halottak óriási egészségügyi kockázatot jelentenek.

Zanoon Ahmed, az egyik munkás a csatornának több olyan épületet is megmutatott, ahol emberek tucatjainak maradványai találhatóak. Elmondása szerint komoly veszélyben vannak, hiszen a bomló holttestek rendívül sok veszélyes betegséget okozhatnak.

Éjjelente előjönnek a vadállatok és a halottak megmaradt húsából falatoznak"

– mondta a munkás.

A városon keresztülhaladó Tigris folyóban is rengeteg a holttest, amelyek ott bomlanak le. A helyiek szinte kizárólagos ivóvízforrása a Tigris, azonban annak fertőzöttsége miatt egyre több a megbetegedés a városban. Ennek eredményeképp humanitárius katasztrófa fenyegeti a lakosságot.

Ebből a vízből iszunk. Tele van holttestekkel, a várostól északra több ezer hulla van benne, férfiak, nők, gyerekek maradványai. Most az lenne a legfontosabb, hogy kiemeljük a holttesteket a vízből"

– mondta az egyik helyi törzsfőnök.

Az Egyesült Államok vezette koalíció az offenzíva során körülbelül harmincezerszer csapott le a városra. Bagdad és a vele szövetséges erők azóta tagadják, hogy a csapásokban több ezren haltak volna meg.

Semmi sem maradt ebben a városban. Az autóink, a házaink megsemmisültek, a pénzünk eltűnt. Itt semmi sincs már"

– mondta egy helyi lakos a Rudaw kurd portálnak.

A hivatalos adatok szerint háromezer civil halt meg a kilenc hónapig tartó ostrom során, azonban a feltételezések szerint a valós szám ennek a többszöröse lehet.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére