Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Belgiumban kapták el a kurd terroristákat kiképző csoport tagjait

Bokor Gábor

2019.06.19. 12:16

Kurd terroristák nyugat-európai toborzásában és kiképzésében résztvevő szervezett bűnözői csoport tagjait fogták el a belga hatóságok – közölte az európai uniós ügyészségi szervezet (Eurojust) szerdán.

A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői csoport két tagját öt országban – Belgium mellett Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Svájcban – végzett nyomozások és házkutatások után fogták el. A belga szövetségi ügyészség, szoros együttműködésben a terrorista ügyekben szakosodott liege-i nyomozókkal 2017 óta követte figyelemmel a terrorszervezet feltételezett tagjait, akik bizonyított kapcsolatban álltak a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a PKK katonai szárnyának számító Népvédelmi Erők (HPG) kurd fegyveres csoport tagjaival.

A gyanúsítottak a felsorolt országokban toborzás céljából összejöveteleket szerveztek, valamint kiképzőtáborokat működtettek„

– közölték.

A kurd autonómiáért 1984 óta fegyveres küzdelmet folytató PKK, amelyet Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekint, több mint harminc éve harcol az ankarai központi hatalom ellen. A marxista-leninista indíttatású PKK eredetileg Törökország délkeleti részének függetlenné válását követelte, ahol az összlakosság közel 20 százalékát kitevő, 15 milliós lélekszámú kurd népesség többsége él.

Törökország délkeleti részében két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok a kurd milíciák és a biztonsági erők között. A török haderő átfogó katonai akciót folytat a kurd felkelők ellen. Az összecsapásokban a biztonsági erők több száz tagja vesztette életét és a PKK mintegy 5400-nál is több lázadóját tették ártalmatlanná.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére