Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az iráni elnök szerint az USA-nak fel kellene oldania az országával szembeni szankciókat

Schüller Márton

2021.10.19. 07:30

Az Egyesült Államoknak fel kellene oldania az Iránnal szembeni szankciókat, hogy bebizonyítsa, komolyan gondolja a megrekedt bécsi nukleáris tárgyalások újraindítását – jelentette ki hétfőn Ebrahim Raiszi iráni elnök.

 

A politikus a teheráni állami televíziónak adott interjújában azt mondta, hogy Irán lényegre törő tárgyalásokat folytat a Nyugattal, és Irán „soha nem szállt ki” a megbeszélések folyamatából. A szankciók feloldása a másik fél komolyságát jelezné – tette hozzá.

Az Irán és a 2015-ös atommegállapodás európai aláírói, valamint Oroszország és Kína közötti tárgyalások június óta megrekedtek. Az augusztusban hivatalba lépett Raiszi kormánya nem tűzte ki a tárgyalások folytatásának időpontját, ellenállt az azok gyors újrakezdésére irányuló felhívásoknak. Azt szeretné, ha Brüsszelben külön találkozna a megállapodásban részt vevő többi féllel, mielőtt Bécsben visszatérne az amerikaiakkal folytatott megbeszélésekhez.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban találkozott az ENSZ atomenergia-felügyelete, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, Rafael Grossival.

Ezt követően kijelentette, hogy a Biden-kormányzat nem tartja szükségesnek az előzetes brüsszeli találkozót. Blinken és mások korábban arra figyelmeztették Teheránt, hogy „kifut az időből”, nem sok ideje maradt, hogy visszatérjen a 2015-ben kötött nukleáris megállapodás betartásához.

Ned Price amerikai külügyi szóvivő hétfőn azt mondta újságíróknak a Brüsszelben tartandó találkozóról, hogy amerikai részről nem tartják szükségesnek. „Világosan megmondtuk, hogy célunk Bécs, nem pedig egy brüsszeli köztes lépés” – tette hozzá.

Raiszi azonban kijelentette, hogy Irán „komolyan gondolja ezt a kérdést, és a másik félnek is komolyan kell vennie”.

A 2015-ös nukleáris megállapodás értelmében Teherán drasztikusan korlátozza az urándúsítást a gazdasági szankciók feloldásáért cserébe. Irán kitart amellett, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál.

Három éve, 2018-ban Donald Trump akkori elnök egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat a megállapodásból, ami feszültséget keltett a tágabb értelemben vett Közel-Keleten. Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Kína és Oroszország megpróbálta megtartani az egyezséget.

Joe Biden jelenlegi amerikai elnök közölte, hogy nyitott a paktumhoz való újbóli csatlakozásra. Az erről szóló tárgyalások legutóbbi bécsi fordulója azonban egyértelmű eredmény nélkül ért véget júniusban.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Napi izgalmak, varsói tanácskozás, kukkol a Facebook, semleges mosdók terítéken

Napi izgalmak, varsói tanácskozás, kukkol a Facebook, semleges mosdók terítéken

Konzervatív pártvezetők tanácskozása Varsóban, megosztja adatainkat a Facebook és a WhatsApp, gendersemleges mellékhelyiségeket vezetnek be Chicagóban diákoknak.

Európai konzervatív vezetők: az EU szabad és egyenlő nemzetállamokból áll

Európai konzervatív vezetők: az EU szabad és egyenlő nemzetállamokból áll

Az Európai Unió (EU) szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől – szögezték le az európai konzervatív pártok vezetői a szombati varsói konferenciájukat záró közös nyilatkozatban.

Gyurcsányékkal a nyílt hazaárulás és a magyarok életszínvonalának földbe döngölése jön divatba

Gyurcsányékkal a nyílt hazaárulás és a magyarok életszínvonalának földbe döngölése jön divatba

Gyurcsányékkal a nyílt hazaárulás és a magyarok életszínvonalának földbe döngölése jön divatba

Donáth: „Orbán gyáván megfutamodott”

Donáth: „Orbán gyáván megfutamodott”

A héten megörvendeztette az ATV nézőit tízpercnyi diktatúrázással Donáth Anna, aki – egyébként nem jogászként – a jogállamiságról beszélt Rónai Egonnal, ekézve a totalitárius Orbán-rezsimet, ami annyira elnyomó, hogy még a hazáját kofaként áruló Momentum korábbi és új elnökét is hagyja rendre felszólalni a magyar érdek ellen, minősíthetetlen stílust megengedve magának a kormány tagjaival szemben.

Rezsicsökkentés: már a kis- és középvállalkozásoknak is

Rezsicsökkentés: már a kis- és középvállalkozásoknak is

Ezt írta Facebook-oldalára Orbán Viktor miniszterelnök.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére