Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az amerikai Gilead cég vírusellenes szere az első kísérleteknél kudarcot vallott

888.hu/MTI

2020.04.24. 05:58

Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott.

A remdesivir kudarcáról először az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adott hírt csütörtökön délután, és mint kiderült, a kísérletekről készült összefoglaló jelentés véletlenül került fel a szervezet honlapjára. Ezt követően először a brit Financial Times című lap, majd az amerikai sajtó is hírt adott róla.

A kaliforniai laboratórium erre reagálva adta ki közleményét, amelyben hangsúlyozta: „sajnáljuk, hogy a WHO idő előtt publikálta a tanulmányból származó információkat. A kutatók nem adtak engedélyt az eredmények megjelentetésére”.

A biotechnológiai cég kiemelte: az első minták túlságosan kis számúak ahhoz, hogy hasznos eredményekre lehessen következtetni. „A kísérleteket túl korán állítottuk le, mert nem volt elegendő számú jelentkező, s ez nem tette lehetővé, hogy statisztikailag érdemleges következtetéseket vonhassunk le” – áll a kommünikében.

A Gilead Sciences mindazonáltal leszögezte azt is: az első kísérletek arra engednek következtetni, hogy a remdesivir jótékony hatással lehet azokra a Covid-19-ben szenvedő betegekre, akiknél még a kór kezdeti szakaszában kezdik meg a kezelést.

A kísérletben részt vevő 237 beteget két csoportra osztották. Az egyik csoportban 158 beteget kezeltek, ők kaptak remdesivirt is, míg a másik csoportban 79 beteget láttak el remdesivir nélkül.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére