Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nagy jelentősége van az idei Békemenetnek, Márki-Zay az előválasztás hackere

888.hu

2021.10.17. 19:59

Megkapta az Art-mozi minősítést az Elk*rtuk, továbbra is Németország az illegális migránsok fő célpontja.

 

Fricz Tamás, az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátora szerint az első alkalom óta most van a legnagyobb szükség egy újabb Békemenetre. Mint fogalmazott, a brüsszeli bürokrácia, a Soros-hálózat, a globalista-liberális erők, pénzügyi körök végső leszámolásra készülnek, hogy az Orbán-kormány megbuktatásával olyan életformát vezessenek be, amelyet a magyarok elutasítanak.

Az, hogy ez a hat párt hagyta magát meghackelni egy olyan külső ember által, aki egyébként ebben a megállapodásban nem vett részt, nem finanszírozója ennek az egész előválasztásnak, értelmezhetetlen számomra – mondta Schmidt Mária Márki-Zay Péterrel és az előválasztással kapcsolatban.

Hozzátette, a parlamentáris demokrácia alapja, hogy az induló jelölt mögött pártnak kell állnia.

Nemcsak a multiplexek, de az ország összes Art-mozija is vetítheti a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az utána kialakult forradalmi hangulatot feldolgozó politikai krimit. Az NMHH ugyanis úgy véli, az Elk*rtuk megfelel az Art-mozis kritériumoknak, miszerint minden olyan forgalomba kerülő filmnek „art” minősítést ad, amely művészi értékével hozzájárul a magyar, az európai és az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez, vagy amelyet a bizottság oktatási, kulturális szempontból jelentősnek, magas művészi színvonalúnak ítél.

Továbbra is Németország a fő célpontjuk az illegális migránsoknak. A Welt am Sonntag összeállítása szerint szeptember végéig 100 278 menedékjogi kérelem érkezett a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAFM). A kérelmek száma így sorban a kilencedik évben lépte át a százezres határt.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Amerikában egy elsős tanár 'szexuális furcsaságairól' beszél a diákjainak

Egy első osztályos tanárnő, kedvenc pillanatai mindig azok, amikor a diákjai furcsaságairól kérdezik.

Ők merik kioktatni Kövér Lászlót?

Ők merik kioktatni Kövér Lászlót?

Önkritika, az nincs, gyűlölködés, az van. Nézzük meg, kik követelik a házelnök lemondását!

Nőtt a genderideológiát elutasítók száma Magyarországon

Az Alapjogokért Központ új közvélemény-kutatásából kiderült, hogy hazánkban egyre többen utasítják el a genderideológiát és annak állításait.

Már nemcsak a múltat akarják elpusztítani, hanem a jövőt is

Már nemcsak a múltat akarják elpusztítani, hanem a jövőt is

Elképzelhető, hogy a woke-ideológia követői már nemcsak a múltat akarják eltörölni, hanem tönkre akarják tenni a jelent, és a jövőt is irányítani akarják.

A Notre-Dame is a woke-ideológia áldozatává válhat

A Notre-Dame is a woke-ideológia áldozatává válhat

A 2019-es tűzvészben megsérült katedrális külsejét az eredetinek megfelelően állítanák helyre, a belső tér viszont bizarr átalakítás áldozata lehet.

A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

Úgy fest, gumicsonttá kezd silányulni Kövér László házelnök másfél évvel ezelőtti, a balliberális portálok révén a napokban kiszivárogtatott beszéde.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére