Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus

CÍMKE: sikkasztás

Czeglédy Csaba továbbra is börtönben marad

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője bejelentette, hogy három hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba letartóztatását hétfőn.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható a nap folyamán.

A magyar állam kifizeti a Czeglédy által megkárosított diákok elmaradt bérét

Az Országgyűlés kedden határozatban kérte fel a kormányt, hogy gondoskodjon a Czeglédy-ügyben ki nem fizetett fiatalok és nyugdíjasok rendkívüli kárrendezéséről.

Több mint 5 millió eurót sikkasztottak el az ebolajárvány elleni védekezésre szánt pénzekből

Több mint 5 millió eurót (1,6 milliárd forint) sikkasztottak el Nyugat-Afrikában 2014 és 2016 között az ebolajárvány elleni harcra szánt pénzekből a vöröskereszt munkatársainak bűnrészességével - ismerte be a nemzetközi szervezet.

A Czeglédy által elsikkasztott pénz az MSZP és DK közös kampánypénze lett volna?

A Fidesz szerint a Czeglédy-ügyről egyre inkább az derül ki, hogy az nem más, mint Gyurcsány Ferenc korrupciós ügye. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő egyenesen úgy véli, hogy a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett bűncselekményből befolyt pénz az MSZP és a DK kasszájába vándorolhatott, mert ebből finanszírozták volna a baloldal közös kampányát.

A Czeglédy-féle diákszövetkezet alkalmazottain is kattant a bilincs

A Czeglédy-féle diákszövetkezet alkalmazottain is kattant a bilincs

kétharmad

Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség kezdeményezte a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottainak előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Ismét bíróság elé áll Hagyó Miklós

Szeptember 7-én kezdődik Hagyó Miklós Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán - közölte a bíróság kedden az MTI-vel.

Egy szakadár államban gyógykezelteti magát a jobbikos KGBéla

Egy szakadár államban gyógykezelteti magát a jobbikos KGBéla

kétharmad

Abháziában gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik EP-képviselőjét. Emiatt szinte biztos, hogy nem fogják tudni kihallgatni a magyar hatóságok a költségvetési csalás ügyébe keveredett politikust, ugyanis a szakadár országból még nemzetközi körözéssel sem lehet hazahozni.

767 rendbeli csalás miatt bíróság elé áll Kun-Mediátor Marcsika

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nő ügyében - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.

Fillon felesége ellen is vádat emeltek

Penelope Fillont közpénz elsikkasztásában, hivatali visszaélésben és súlyos csalásban való bűnsegéllyel gyanúsítják.

Nyomoznak a debreceni zsidó hitközségnél

A Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) költéseivel kapcsolatban nyomozást indított a rendőrség sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen, állampolgári bejelentés alapján - erősítette meg a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese péntek este az MTI érdeklődésére.

Az embereknek lenne egy kérdése Botka Lászlóhoz: hova tűnt 11 milliárd forint?

Az embereknek lenne egy kérdése Botka Lászlóhoz: hova tűnt 11 milliárd forint?

kétharmad

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tartott szombaton, Szegeden. A kormánypárti képviselő szerint az emberek válaszokat várnak a szocialista vezetésű városvezetéstől, hogy hova vándoroltak a Szeviép-ügyben eltűnt milliárdok.

Meglepő: az IMF volt vezetője adót csalt és pénzt mosott

Meglepő: az IMF volt vezetője adót csalt és pénzt mosott

amerika, london, párizs

Sikkasztás miatt négy és fél év szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a madridi központi büntetőbíróság Rodridgo Ratot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetőjét, volt gazdasági minisztert, amiért másokkal együtt összesen több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költött el saját célra a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből éveken át.

"Nehézségei" miatt sikkasztott az MSZP dunakeszi szervezetének elnöke

"Nehézségei" miatt sikkasztott az MSZP dunakeszi szervezetének elnöke

kétharmad

Úgy tűnik, a szocialisták Dunakeszin is hozzák a formájukat: a helyi MSZP-s szervezet elnökét, Fári Jánost korábban nemcsak sikkasztásért ítélték el jogerősen, hanem csalás bűntette miatt is indítottak ellene büntetőeljárást.

Bróker Marcsi gyönyörű kapcsolata a Jobbikkal és a szocikkal

Bróker Marcsi gyönyörű kapcsolata a Jobbikkal és a szocikkal

kétharmad

Úgy tűnik, hogy a nemrég Belize-ben elkapott Kun-Mediátor Marcsika ezernyi szálon kötődött a Jobbikhoz és az MSZP-hez is.

Eldőlt: nem lesz időközi választás Érpatakon

Eldőlt: nem lesz időközi választás Érpatakon

kétharmad

Hiába akart így megszabadulni Orosz Mihály Zoltán az önkormányzat "négy elvetemülten pusztító és sértődött" képviselőjétől.

Nem jött be az érpataki polgármester terve

Nem jött be az érpataki polgármester terve

kétharmad

Hiába akart Orosz Mihály Zoltán megszabadulni az önkormányzat "négy elvetemülten pusztító és sértődött" képviselőjétől.

A Corvinuson egy fickó lenyúlta az ösztöndíjakat

A Corvinuson egy fickó lenyúlta az ösztöndíjakat

kétharmad

Sikkasztással gyanúsítják a Corvinus Egyetem munkatársát, aki saját számláin landoltatta az ösztöndíjakat.

A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére