Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus

CÍMKE: jazidi

Német lap: az ISIS katonái tömegével várnak Görögországban, hogy megindulhassanak Európa belseje felé

Német lap: az ISIS katonái tömegével várnak Görögországban, hogy megindulhassanak Európa belseje felé

amerika, london, párizs

Számos nem muszlim menekült várja sorsa jobbra fordulását görögországi menekülttáborokban. Úgy tűnik, hogy a más vallásúak súlyos megtorlásokra, erőszakra számíthatnak ezeken a helyeken. A helyszínről a Deutsche Welle tudósított.

Rémisztő dolgokat árult el az ISIS egykori szexrabszolgája

Rémisztő dolgokat árult el az ISIS egykori szexrabszolgája

amerika, london, párizs

A Nobel-békedíjjal kitüntetett Nadia Murad részletesen beszámolt arról, hogyan bántak vele az Iszlám Állam dzsihadistái, míg a foglyuk volt.

Több mint ezer jazidi szexrabszolgát tart fogva az Iszlám Állam

Továbbra is mintegy ezer jazidi nő van az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fogságában - közölte Irfan Ortac, a németországi jazidik központi tanácsának elnöke szombaton, miután Nadia Murad iraki jazidi kurd emberi jogi aktivista nyerte el az idei Nobel-békedíjat Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász mellett.

A német hatóságok azt bizonygatják, hogy ők igenis foglalkoznak a keresztény rabszolgalány ügyével

A német hatóságok azt bizonygatják, hogy ők igenis foglalkoznak a keresztény rabszolgalány ügyével

amerika, london, párizs

A német hatóságok már vizsgálódnak annak a jazidi nőnek az ügyében, aki a hírek szerint nemrég Németországban ismerte fel egykori bántalmazóját, aki az Iszlám Állam katonája volt. Nem is nagyon lehet tudni, hogy melyik a nagyobb szégyen: az, hogy eddig kérdéses volt, hogy egyáltalán nyomoznak-e az ügyben; vagy az, hogy az áldozat Irakban nagyobb biztonságban érzi magát, mint Stuttgartban.

A keresztény rabszolgalány Stuttgartban futott össze az Iszlám Állam emberkereskedőjével

A keresztény rabszolgalány Stuttgartban futott össze az Iszlám Állam emberkereskedőjével

amerika, london, párizs

Döbbenetes hírt osztott meg a kurd Bas News hírügynökség: egy, az Iszlám Állam által a keresztény hite miatt rabszolgaként értékesített jazidi tinédzserkorú lány arról számolt be, hogy miután kiszabadult a közel-keleti fogságból, Németországban összetalálkozott azzal az immár "menekültként" pózoló férfival, aki az Iszlám Állam emberkereskedőjeként őt árulta a rabszolgapiacon.

Az ISIS nem viccel, ha tömegmészárlásról van szó

Az ISIS nem viccel, ha tömegmészárlásról van szó

amerika, london, párizs

Az iraki hadsereg újabb tömegsírt talált, amiben rengeteg holttest volt.

A hely, ahol teljes érdektelenség fogadja az üldözött keresztényeket

A hely, ahol teljes érdektelenség fogadja az üldözött keresztényeket

amerika, london, párizs

Míg Magyarország nem hajlandó a szőnyeg alá söpörni a keresztényeket ért gyalázatos közel-keleti támadásokat, addig úgy tűnik, hogy ez nyugatabbra bevett szokás. A Szíriából elűzött keresztények ugyanis jóval kevesebb alkalommal kapnak ellátást, mint a muszlimok.

Tovább szívnak a kurdok Irakban

Az iraki hadsereg újabb területeket vont az ellenőrzése alá.

"Ha már melle van, megerőszakolhatjuk" - így válogatta a nőket az ISIS

"Ha már melle van, megerőszakolhatjuk" - így válogatta a nőket az ISIS

amerika, london, párizs

A terrorállam korábbi rabszolgái elmesélték, hogyan ment a nőkereskedelem és a szexrabszolgák kiválogatása az iszlamista uralom alatt.

A keresztény jazidi kisebbség a megsemmisülés szélére került

A keresztény jazidi kisebbség a megsemmisülés szélére került

amerika, london, párizs

Az Iszlám Állam által üldözött jazidi kisebbséget a teljes szétszórattatás után most már a végső megsemmisülés veszélye fenyegeti - mondta el Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő, miután az iraki Moszul környékén több keresztény települést is meglátogatott az EU politikusaként.

Kanada Irakban üldözött jazidikat akar befogadni

Kanada Irakban üldözött jazidikat akar befogadni

amerika, london, párizs

Az észak-amerikai ország parlamentje egyhangúlag elfogadta a befogadásról szóló indítványt.

Nagyon rosszul járnak a keresztény nők

Nagyon rosszul járnak a keresztény nők

amerika, london, párizs

Az iszlamista szervezetek világszerte nők ezreinek az életét keserítik meg és lehetetlenítik el, csak vallási hovatartozásuk miatt.

Az ISIS szexrabszolgája rémisztő dolgokat árult el

Rabszolgakereskedelem, prostitúció, erőszakolás és sorozatgyilkosságok sora történt Irakban és Szíriában.

A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére