Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus

CÍMKE: felújítás

Felújítják és bővítik Magyarország legforgalmasabb, legfontosabb autópályáját

A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től háromsávossá bővíti az M1-es autópályát.

Felújítják, meghosszabbítják a kisföldalattit

2,5 milliárdot költenek az európai kontinens első földalatti vasútvonalára.

Jó hír a 3-as metró felújítása miatt bosszankodóknak

Az ütemterv szerint halad a 3-as metróvonal Lehel tér és Újpest-központ állomások közötti, északi szakaszának felújítása - tájékoztatta a Magyar Időket a BKV Zrt.

Százmilliárdok ömlenek az egészségügybe

Az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) vasárnapi közleménye azt írja: a kormány azon dolgozik, hogy folytatni tudja az egészségügyben dolgozók béremelését, a kórházakat pedig 700 milliárd forintból fejleszti a következő években.

Felújítják a váci mentőállomást

A kormány döntése alapján a központi költségvetésből 62 millió forintot biztosítanak a váci mentőállomás felújítására - jelentette be Rétvári Bence.

Befejeződött az egyik budapesti kórház sürgősségi osztályának korszerűsítése

Befejeződött a korszerűsítés első üteme a budapesti Jahn Ferenc Kórház sürgősségi osztályán, a 125 millió forint állami támogatásból megvalósuló fejlesztés januártól április elejéig tart.

Hat évig nem lesz politika a brit parlamentben

Legkevesebb hat évre kiköltöznek a brit parlamentből a honatyák, hogy lehetővé váljon a leromlott állapotban lévő műemléképület felújítása, amely a számítások szerint mintegy 5,6 milliárd fontba fog kerülni.

Hát, ez sem stadion lett: 5,6 milliárd forintból újul meg a váci Jávorszky Ödön Kórház

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Vácon jelentette be, hogy az Egészséges Budapest Program keretében a kormány 5,6 milliárd forintos fejlesztési támogatást nyújt a váci Jávorszky Ödön Kórháznak.

A kormány segít a keresztényeknek

A kormány összesen 850 millió forinttal támogatja a fóti plébániatemplom felújítását és a katolikus óvoda megépítését - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért is felelős helyettes államtitkára vasárnap.

Metrófelújítás: hétfőtől így változik a menetrend

A 3-as metróvonal jövő hónapban kezdődő felújításához kapcsolódóan hétfőtől, várhatóan november 5-ig időszakos "mozgó terelések" lesznek a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítése miatt - közölte a BKV.

Tarlós: mindent megtettek azért, hogy a legkisebb fennakadással járjon a 3-as metró felújítása

Tarlós: mindent megtettek azért, hogy a legkisebb fennakadással járjon a 3-as metró felújítása

kétharmad

BKV és a BKK szakemberei mindent megtettek azért, hogy a legkisebb fennakadással járjon a 3-as metró felújítása - jelentette ki a főpolgármester.

Jövő hétfőn indul a 3-as metróvonal felújítása

Jövő hétfőn indul a 3-as metróvonal felújítása

kétharmad

November 6-án, hétfőn zárják le a 3-as metróvonal északi - Újpest-központ és a Lehel tér közötti - szakaszát, az érintett hat állomás felújítása várhatóan egy évig tart - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten.

Hatalmas fejlődés előtt a Szent János Kórház

A Világgazdaság úgy tudja, hogy összesen 9,3 milliárd forintot fordítanak a Szent János Kórház fejlesztésére 2020-ig az Egészséges Budapest Program keretében. A gazdasági szaklap azt írja, hogy a tervezési munkák már az idén elindulnak.

Újabb milliárdokat költ a kormány iskolafelújításokra

Újabb milliárdokat költ a kormány iskolafelújításokra

kétharmad

81,2 milliárd forint. Ennyit költ a kormány iskolafelújításra, melynek köszönhetően 400 település 527 intézménye újul meg.

Csütörtöktől jönnek a gigadugók

Körülbelül október 31-éig forgalomkorlátozások lesznek a budapesti Nyugati téren, mert elkezdik a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkákat.

Jó hír, ha sokat utazol 3-as metróval

Jó hír, ha sokat utazol 3-as metróval

kétharmad

Tarlós István főpolgármester szerint ugyanis a főváros gazdálkodásából származó pénzmaradvány várhatóan biztosítja a 3-as metróvonal felújításának teljes befejezését.

Pár hónap és megkezdődhet a 3-as metró felújítása

Pár hónap és megkezdődhet a 3-as metró felújítása

kétharmad

Július végén megkötheti a BKV a 3-as metró infrastruktúra-felújításának nyertesével a szerződést, így a beruházás a második félévben elkezdődhet. A felszíni közlekedés kialakításán már dolgoznak, és a pótlóbuszok is rendelkezésre állnak majd.

Nyártól óriási dugók lesznek a fővárosban

Döntött a Fővárosi Közgyűlés: felújítják a Lánchidat és a Váralagutat, a tervek szerint a munkálatok ezen a nyáron kezdődhetnek el, és 2019 végéig tartanak.

Ismét megnyitották a Jézus sírját rejtő szentélyt

Ismét megnyitották a Jézus sírját rejtő szentélyt

amerika, london, párizs

Kilenc hónapig restaurálták a kereszténység legszentebb helyét.

Hétfőn már utazhatunk az új metróval!

Alig kell már csak egy kicsit várni, és végre utazhatunk a hármas metró első felújított szerelvényével.

Újszerű és új buszokkal utazhatunk a 3-as metró felújítása alatt

Ezek üzemeltetése ráadásul olcsóbb a metróénál.

Lezárják a margitszigeti parkolót

Lezárják hétfőtől a margitszigeti északi fizető parkolót május végéig - közölte a BKK.

Ekkor indul a 3-as metró felújítása

Ekkor indul a 3-as metró felújítása

kétharmad

A főpolgármester azt ígéri, hogy a metró felújítása és a római-parti gát felépítése is lezárul 2019 végéig.

Trolival ütközött a magyar metrókocsi Oroszországban

Volt egy kis kocc Tverben, de semmi komoly!

2017 júniusában kezdődhet a 3-as metró felújítása

2017 júniusában kezdődhet a 3-as metró felújítása

kétharmad

Tarlós István főpolgármester erről beszélt mai sajtótájékoztatóján.

Vasárnap délig leállítják a 3-as metrót a déli szakaszon

Vasárnap délig leállítják a 3-as metrót a déli szakaszon

kétharmad

Leállítja a BKV a 3-as metrót vasárnap reggeltől vasárnap délig a vonal déli szakaszán, mert pénteken megsérült egy kitérő alkatrésze - közölte a BKV szombaton.

Orbán gyorsíthatja a metrófelújítást

Orbán gyorsíthatja a metrófelújítást

kétharmad

Orbán Viktor miniszterelnök a 3-as metró késésben lévő felújításának gyorsítására tett ígéretet - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzet pénteki számában.

Jövőre kezdődik a 3-as metró felújítása

Jövőre kezdődik a 3-as metró felújítása

kétharmad

Az ütemterv szerint februárban vagy márciusban kezdik el felújítani a 3-as metrót.

A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére