Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
Töltsd le a 888 mobilalkalmazását!
Szerezd meg: Apple Store
Szerezd meg: Google Play

CÍMKE: aszteroida

Para: lakóház nagyságú aszteroida közeledik a Föld felé

A 2012 TC4 katalógusjelű űrszikla nagyjából 30 méter átmérőjű és rendkívül közel, a Föld-Hold távolság nyolcadára halad el mellettünk. Az objektumot még 2012 októberében fedezték fel, akkor azonban a mostani elhaladáshoz képest kétszer olyan távol volt bolygónktól.

Brutális: házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett

Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül - közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.

Akcióba lendült a NASA egy közelgő aszteroida miatt

Akár 6800 kilométerre is megközelítheti a Földet egy felénk tartó aszteroida. Az égitest nem csapódik be, ennek ellenére a NASA nagy erővel készül az eseményre, hiszen először próbálhatja ki nemrég kiépített aszteroidafigyelő rendszerét.

Para: aszteroidabecsapódásokra figyelmeztetett egy cseh kutatócsoport

A kutatók szerint félő, hogy a Földbe hamarosan aszteroida csapódhat. A cseh csapat jelzése alapján a veszélyes objektumok a Tauridák meteorrajban rejtőznek.

A csillagászok nem vettek észre egy aszteroidát, ami akár katasztrófát is okozhatott volna

A múlt héten viszonylag közel haladt el egy aszteroida a Föld mellett. Az égitestet csak három nappal az elhaladása után sikerült észlelni, ez pedig jól jelzi, milyen veszélyeket jelenthetnek világunkra a felénk száguldó kisbolygók - írja az IFL Science tudományos portál.

Csak egy aszteroida húz el mellettünk szerdán

A Föld "közelében" halad el szerdán egy három éve felfedezett, viszonylag nagy aszteroida.

Drágakövet találtak egy aszteroidán

Egy kis darab opált fedeztek fel egy Antarktiszon talált meteoritban. Ez az első alkalom, hogy a féldrágakő nyomaira bukkantak egy aszteroidáról származó meteordarabon.

Csak semmi pánik

Márciusban egy aszteroida fogja megközelíteni a Földet, de még nem jött el az Armageddon ideje.

Vissza az oldal tetejére